0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Borverseny-áttekintő, jelentkezési időpontokkal

Összefoglalót tett közzé a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. azokról a 2019-es borversenyekről, amelyekre közös mintaküldést és ügyintézést szervez. A kora tavasziakra gyorsan kell jelentkezni, a későbbiek közül pedig soknak még nem ismert a pontos időpontja sem, de a lista folyamatosan frissül.

Az ígéret szerint az oldalon folyamatosan közlik majd az időközben meghirdetett időpontokat is.

Egyelőre tizenhárom borverseny legfontosabb adatait (helyszín, időpont, határidők, honlapok), valamint az egyes versenyek nevezési feltételeit és díjait, illetve mintakiszállítási feltételeit tekinthetik át az érdeklődők.

Minden versenynél felsorolták azt is, hogy az előző években milyen eredményeket értek el a benevezett magyar borok.

A Les Citadelles Du Vin helyszíne Bordeaux (Franciaország), időpontja március 16–18. A hivatalos jelentkezési határidő január 15., ennek megfelelően a jelentkezési és nevezési határidő a Borkultúra Kft. irodájában január 9. A mintákat ugyancsak január 9-ig lehet leadni a Borkultúra Kft. irodájában.

A Mundus Vini 2019 Spring tasting a németországi Neustadtban lesz, február 19–24. között. A Borkultúra Kft. irodájában január 10. a jelentkezési és nevezési, illetve mintaleadási határidő.

A Berliner Wein Trophy 2019 a nevének megfelelően Berlinben lesz, időpontja február 21-24. A Borkultúra Kft. irodájában január 11-ig kell jelentkezni és mintákat leadni.

A Vinalies Internationales 2019 versenyt Párizsban rendezik március 1–5. között. A Borkultúra Kft. irodájában január 16-ig fogadják a jelentkezéseket és a mintákat.

A Challenge International du Vin 2019 ugyancsak Franciaországban lesz, Bordeaux-ban, időpontja április 12-13. A Borkultúra Kft. irodájában január 17-ig lehet jelentkezni és leadni a mintákat.

A VinAgora versenyt 2019-ben Budapesten rendezik, április 6–8. között. A hivatalos jelentkezési határidő, és egyben a hivatalos mintaküldési határidő is március 8.

Chardonnay du Monde 2019 verseny a franciaországi Burgundiában lesz március 6–8. között. A jelentkezési és mintaküldési határidő a Borkultúra Kft. irodájában január 18.

Az International Wine & Spirits Competition (IWSC) 2019 versenyt májusban rendezik, helyszíne a nagy-britanniai Surrey. A Borkultúra Kft. irodájában február 15-ig lehet nevezni és a mintákat is eddig fogadják.

Az áprilisban, Brüsszelben rendezendő Monde Selection 2019, a nagy-britanniai West-Sussex grófságban április 1–11. között tartandó International Wine Challenge (IWC) 2019 Tranche 2, valamint a május 7–10-re meghirdetett londoni Decanter World Wine Awards (DWWA) 2019 versenyekre egyelőre még nem írta ki a jelentkezési határidőket a Borkultúra Kft. A Cannes-ban tartandó Le Mondial du Rosé 2019, illetve a csehországi Valticében rendezendő Grand Prix Vinex 2019 esetében pedig még a versenyek dátuma sem ismert.

A folyamatosan frissülő lista, illetve a részletes információk a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. honlapján olvashatók.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu/Borkultúra Kft.