Back to top

2019 az intenzív nemzetközi együttműködések éve

Ausztria, Georgia és Moldávia nagyköveteivel találkozott Nagy István agárminiszter Budapesten a nemzetközi agrárkapcsolatok fellendítése érdekében.

Fotó: Pelsőczy Csaba
Elisabeth Ellison-Kramer osztrák nagykövettel való megbeszélésen Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, a szomszédos országgal kiemelt szerepe van a régiókkal folytatott ágazati kapcsolattartásnak.

Ausztria mezőgazdasági és a környezetügyi szempontból is az Agrárminisztérium legfontosabb partnerei között szerepel.

Teljeskörű együttműködés létrehozására törekszünk Georgiával- mondta Nagy István, Georgia magyarországi nagykövetével folytatott megbeszélésén. A felek többek között állattenyésztéssel, szőlészettel, halászattal és akvakultúrával kapcsolatos kérdésekről egyeztettek, valamint megállapodtak abban, hogy a két ország szakértői 2019 során egyeztetnek az együttműködési lehetőségekről.

Fotó: Pelsőczy Csaba
Nagy István vidékfejlesztési, környezetvédelmi és öntözéssel kapcsolatos kérdésekről tárgyalt Oleg Ţuleával, a Moldovai Köztársaság nagykövetével.

Egyetértettek abban, hogy a magyar-moldáv mezőgazdasági kapcsolatok terén a felsősoktatási együttműködés és az üzleti szféra fejlesztése a legfontosabb elemek.

A miniszter az egyeztetéseken kiemelte, 2019 az intenzív nemzetközi együttműködések éve. Nagy István valamennyi nagykövet számára jelezte, hogy az Agrármarketing Centrum szeptemberben megszervezi az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt, amelyre hazánk szeretettel várja a külföldi kiállítókat is.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Terebélyesedő zöldben - interjú Nagy Istvánnal

Lapunkban rendszeresen tudósítunk a bő 2 millió hektár hazai erdő 56 százalékát kezelő állami erdőgazdaságok közjóléti beruházásairól. Nagy István agrárminiszter szerint az erdőknek továbbra is közösségi célokat kell szolgálni, és ebbe az állami erdőgazdaságok gazdasági tevékenysége mellett szervesen beletartozik a közjóléti szolgáltatás is.

Január végétől lehet jelentkezni az idei vándortáborokra

Új élmények, és öt új útvonal várja a Vándortáborba jelentkező iskolás gyerekeket és kísérőiket az ország legszebb tájain. Összesen már 19 helyszín és három mozgásforma közül választhatnak a diákok és tanáraik. Az év legkalandosabb és környezettudatosabb táboraiba kedvezményes áron közel 10000 gyermek juthat el az idei szezonban.

Sok az alma és nem fogy

Az egy évvel ezelőttinél 30-50 százalékkal alacsonyabb árakon is a szokásosnál jóval kisebb ütemben fogy a hűtőházakból az étkezési alma, ráadásul nagy tételekről derül ki, hogy a minőségük romlása miatt már csak ipari célú felhasználásra alkalmasak - mondta Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Világgazdaságnak.

Hétmilliárd forint támogatás energiahatékonysági célokra

A Vidékfejlesztési Program energiahatékonyságot támogató pályázatának keretében első körben 128 kérelem támogatásáról és mintegy 7 milliárd forint megítéléséről határozott az Agrárminisztérium. A döntésnek köszönhetően mezőgazdasági üzemek, illetve élelmiszeripari kisvállalkozások juthatnak fejlesztési forráshoz.

Vidékfejlesztési támogatással újult meg két közösségi központ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

A vidékfejlesztés, a vidéki térség felzárkóztatása kiemelt fontosságú a kormány politikájában, amelyet a Tiszaadonyban és Kérsemjénben pályázati támogatással megvalósult közösségi házak fejlesztése is bizonyít – hangsúlyozta Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Péntektől vámot kell fizetni az egyik rizsfajta behozatalánál

A Kambodzsából és Mianmarból származó indica rizs uniós behozatala jelentősen megemelkedett, gazdasági károkat okozva az európai termelőknek, ezért az Európai Bizottság úgy döntött, hogy behozatali vámokat ír elő az érintett rizsfajtára - közölte az uniós bizottság szerdán.

Az egekbe szökik a borok ára a Brexit után Angliában

A brit érdekképviseletek arra kérik a kormányt – amennyiben nem sikerül megegyezni az Unióval a kilépés feltételeiről – hogy függesszék fel egyoldalúan a borokra kivetett vámokat. Ellenkező esetben árrobbanásra és ellátási gondokra lehet számítani.

Kevesebb a kínai: milyen a fokhagyma piaca?

Az Európai Unióban közel 44 ezer hektáron mintegy 394 ezer tonna fokhagymát termeltek 2017-ben. A legjelentősebb uniós termelő évek óta Spanyolország, ahol kiemelkedően nagy mennyiséget, 274 ezer tonnát takarítottak be 2017-ben.

Idén ünnepelhetjük először az Élelmiszerbiztonsági Világnapot

Az idei évtől június 7-e a biztonságos élelmiszerek előnyeiről szól majd. A tematikus világnap szükségességével 2015 óta foglalkoznak a szakemberek, végül az ENSZ 2018. december 20-án elfogadta a javaslatot. Az Agrárminisztérium, a magyar élelmiszerlánc-biztonságért felelős és az iránt maximálisan elkötelezett szervezetként, üdvözli az Élelmiszerbiztonsági Világnap bevezetését– fogalmazott Zsigó Róbert.

2019 az építkezés éve a magyar agráriumban

A kormányzati beruházások és támogatások révén 2019 az építkezés éve lesz az agráriumban - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó rendezvényén, Győrben.