0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Sikeres évet zárt 2018-ban az Agrárminisztérium

A jogalkotás területén az Agrárminisztérium volt a legaktívabb tárca az elmúlt évben. Az 55 rendelet, 6 törvény és 10 kormányrendelet mellett, a tárca további 4 törvényjavaslatot készített elő és nyújtott be az Országgyűlés elé. A sikerrel megkezdett programok folytatásán túl többek között az élelmiszerbűnözés visszaszorításának ügye, valamint a sertés-és baromfi járványok álltak a minisztérium tevékenységének a központjában tavaly.

Hazánk uniós összehasonlításban is figyelemre méltó termelékenységi számai 2010 óta folyamatosan növekednek, miközben jelentős további tartalékokkal rendelkezünk. Erre és a magyar agrárium értékeire épül a 2019-es év agrárpolitikája.

A 2018-as évben folytatódott a Tanyafejlesztési Program, melynek eddigi hétéves működése során közel 2000 pályázat részesült pozitív támogatói döntésben, összesen 8,9 milliárd forint összegben. A kérelmek benyújtásának időszaka ebben az évben január 28-tól indul.

Bővült az Agrár Széchenyi Kártya maximum 100 millió forint összegű, akár 3 éves futamidejű szabad felhasználású hitellehetősége. Ennek eredményeként 2019-től a fás szárú növénykultúrák termesztésével, illetve sertéstenyésztéssel foglalkozó vállalkozások is részesülhetnek kiemelt támogatásban. A támogatás formája 100%-os mértékű kamat-, kezességi díj és kezelési költség támogatás a hitel teljes futamidejére, valamint a hitel felvételével, fenntartásával kapcsolatos (meghatározott) költségekre vonatkozó 100%-os költségtámogatás.

A horgász regisztráció és horgászkártya-igénylés kapcsán egy egyszerűbb, áttekinthetőbb rendszer jött létre. A változásoknak köszönhetően az állami horgászvizsga díjmentessé válik az idei évtől.

Az élelmiszerbűnözés visszaszorítása érdekében szigorodtak az élelmiszerhamisítással kapcsolatos szabályok, amelynek köszönhetően biztonságosabb, minőségi élelmiszerek kerülhetnek a magyar asztalokra.

Az Európai Bizottsággal történt egyeztetéseket követően új és a korábbinál nagyobb forrást, összesen 10 milliárd forintos keretet nyújtó támogatási ciklus nyílt meg a sertés állatjóléti feltételeinek biztosítására. Ez azt jelenti, hogy ha a sertéstartó a támogatási évben valamennyi állategészségügyi nyilvántartási kötelezettségének eleget tesz, valamint betartja az állategészségügyi és állatvédelmi szabályokat, és megvalósítja a támogatás igénybevételéhez előírt feltételeket, egy sertés egyedre összesen 2100 Ft-ot igényelhet.

Emellett az afrikai sertéspestis-járvány megjelenése miatt támogatási rendelet lépett hatályba, kiküszöbölve ezzel a mangalica ágazatot érintő hátrányokat, a madárinfluenza-járvány okozta károk mérséklésére pedig támogatási programot dolgozott ki a tárca.
Forrás: AM sajtóközlemény