„Az évi kétezer hektáros nagyság a szerkezetátalakítási támogatásoknak köszönhetően teljesül”- magyarázta Molnár Ákos, a Magyar Szőlőszaporítóanyag Termesztők Szövetségének elnöke. Ez azt jelenti, hogy az ültetvények mai korát, a korfát legfeljebb szinten tudjuk tartani. A hazai szaporítóanyag előállítás már a rendszerváltás előtt erősen csökkenni kezdett, követve a szőlő-bor ágazat zsugorodását. A KGST keretében hazánkra hárult a feladat az oltványok előállítására, így központosított, korszerű integrált rendszerek alakultak ki. A hűtőházakra alapuló szaporítóanag termesztést – ennek tudományos és élettani alapjait – Balatonbogláron dolgozták ki. Ezt vették át és fejlesztették tovább a németek, de a rendszer a mai napig nem változott. Ehhez kialakult a törzsültetvény rendszer, a termőalapok is rendelkezésre álltak.
Mára döntően kisüzemi oltványkészítésről beszélhetünk. Ez bizonyos tekintetben hátrányává vált az ágazatnak, hiszen a korábbi technológiai fegyelmet ebben a helyzetben nehezen lehet fenntartani. „A szaporítóanyag termesztés csak erős kontroll mellett tud eredményesen működni”- hívta fel a figyelmet a szakember a független ellenőrzés fontosságára, amiben a termelő esetenként ellenérdekelt. A folyamatos átszervezéseknek köszönhetően az ellenőrzési rendszerek integritása veszett el.
A 90-es évek közepén 300 hektár felett volt az alanyültetvények nagysága, pedig akkor már leszálló ágban volt a szőlőágazat. Ez mára kevesebb mint harmadára esett vissza. Alanyvesszőből napjainkban nem tudjuk a hazai igényeket sem kielégíteni, nettó importőrökké váltunk. Míg korábban 30 millió oltványt állítottunk elő, ma ennek harmada kerül ki a termelőktől. Ráadásul ebből a mennyiségből kerül exportra is, csehek, szlovákok, szlovének, románok vásárolják a magyar szőlő szaporítóanyagot.
Ciklikusság jellemzi az ágazatot, amikor a szerkezetátalakítás, költségvetés végére érünk, akkor minden gazda azonnal telepíteni szeretne. Ilyenkor megugrik a kereslet, s az így kialakult helyzetet lehet importtal pótolni. „Sokan megégették már magukat a külföldön megtermelt oltványokkal”- jegyezte meg, attól, ha olasz vagy francia szaporítóanyagról van szó, még nem biztos, hogy jobb. Emellett probléma esetén nagyon fontos a visszakövethetőség, a számonkérhetőség. Jogvitába keveredni, garanciát elvárni nehéz. Éppen ezért egyre többen a belföldi termelői kapacitást használják ki.
A fajtaváltás küszöbén állunk, amiben hazánk kutatói munkássága nem is olyan régen még az élmezőnyhöz volt sorolható.
A nagy tradíciókkal rendelkező olaszok és franciák már meglépték ezt a folyamatot, s lehagyták Magyarországot. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy Franciaországban már négy borvidéken lehet a szerkezetátalakítás keretében az új hibrideket – innovatív fajtákat – telepíteni.
„Szőlő szaporítóanyag termelőként előre kell látni a trendeket”- mutatott rá a szakember, hogy volt amikor mindenki Irsai Olivért telepített, de azt is megélte hogy az oltványiskolájának 90 százaléka kékszőlő volt.
Most pedig a kárpát-medencei fajták közül a Kékfrankosnak, Furmintnak van reneszánsza. A Cserszegi fűszeres vagy az Irsai Olivér divatja kezd lecsengeni,
az elmúlt években tapasztalható Bianca és Aletta láz is lohad, ami az oltványtermesztésben is megjelenik. Helyette kedveltebb lett a Kékfrankos. A Szövetség közreműködésével olyan szerkezetátalakítási támogatási rendszert sikerült megalkotni, ami a gazdák oldaláról nem csak egyszerűen kezelhető, de hosszútávú gondolkodásra is készteti. Sikerült a szőlőtermelőket rászoktatni a rendelésre.
