0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Menedékház a Visegrádi-hegységben

Szentendre és Pomáz közigazgatási területének határán fekszik a Visegrádi-hegység délkeleti végvárának is tekinthető Kő-hegy. Az említett települések felől közelítve valóban látványos sziklaletörések hívják magukra figyelmünket, és a hegy lapos fennsíkján áll a Kőhegyi Menedékház.

A Czibulka János Menedékház nem a legrégebbi, nem a legmagasabban fekvő, és nem is a leginkább elszigetelt turistaház az országban, mégis hűen idézi a magashegyi menedékházak hangulatát. Aki ide betér, hajlamos lesz megfeledkezni arról, hogy a térkép tanúsága szerint mindössze 367 méter magas kiemelkedésre kaptatott fel, és nem az Alpok vagy Kárpátok hegycsúcsára. A bakancsot jól befűzve indulhatunk a Holdvilág-árok, Dömör-kapu vagy Lajos-forrás fölfedezésére, és ez csak pár ötlet a számos kedvelt célpont közül.

A szálláshelyen 24 fő alhat kényelmesen az ágyakon, de sátrazásra is van lehetőség. A házban 4 és 8 ágyas szobák állnak a megfáradt vándorok rendelkezésére, télen központi fűtés adja a meleget.

A társalgó és az étkező a hagyományos turistaételeket kínáló büfével nem csak a szállóvendégeket várja, minden látogató vendég előtt nyitva áll. A turistaházak nemzetközi szokása szerint természetesen a hátizsákból előkerülő szendvicsek is elfogyaszthatók.

Az árakat is turistabarát módon alakították ki: egy éjszakára fejenként 2950 forintot kell fizetniük a saját hálózsákjukban alvóknak. Az ár tartalmazza a tisztálkodási lehetőséget és téli időszakban a fűtést is. Aki ágyneműben szeretné álomra hajtani a fejét, az 708 forint fejében teheti ezt meg. A gyermekeknek 3 éves korig ingyenes a szállás.

A Kőhegyi Menedékház Pomáz, Szentendre, Annavölgy, illetve Lajos-forrás felől körülbelül 1 órányi járásra van. Csak jelzett turistautakon közelíthető meg, amelyek autóval nem járhatóak. Jó szívvel ajánljuk a turistatérkép használatát és sötétben az elemlámpát/fejlámpát is.

Kapcsolat:
Schramkó Péter
E-mail: info@kohegyihaz.hu
Telefon: +36 (20) 4424-010

Elérhetőség:
GPS koordináták:
É: 47.675778
K: 19.018611

Forrás: A Mi Erdőnk