A háztáji tenyésztésben a rokontenyésztést sem alkalmazhatjuk, mivel az a legtöbb értékmérő tulajdonságban (keltethetőség, fiókák életben maradási aránya a választásig, 28 napos fiókák élőtömege stb.) komoly teljesítménycsökkenést eredményez (Horn P.–Meleg I. 1999).
Ha a háztájiban galambhús előállítására vállalkozunk, ráadásul kezdőként, számunkra elegendő „a jót a jóval” párosítási elv alkalmazása egy jól megválasztott fajtán belül, valamint az állomány kemény szelekciója.
A módszer elnevezése Bakewelltől, a híres angol lótenyésztőtől származik, és eredetileg így hangzott: „Párosítsd a jót a jóval, a legjobbat a legjobbal!”.
Minden józan galambász tenyészt anélkül is, hogy ezt tudatosan megtervezte volna, hiszen állományát néhány év alatt a legjobb, a legéletrevalóbb galambok utódai átszövik. Ha nem akarunk bonyolult tenyésztési eljárásokba belefogni, alkalmazzuk a „jót a jóval” módszert, melynek lényege az elnevezésből is következik: a legjobb galambjainkat párosítjuk egymással. A mi állományunkban is vannak olyan galambok, amelyek kiemelkednek a többiek közül, jobb a nevelőkészségük, több fiatalt nevelnek fel, mint társaik, előnyösebb a takarmányértékesítési képességük, magasabb a 28-30 napos korban leválasztott fiókák élőtömege, töretlen az egészségük, gyakoribb a tojásrakás, a nagy fiatalok nevelését sem sínylik meg, a fiatalok leválasztása után mihamarabb regenerálódnak, hibátlan a tollazatuk, vagy éppen az utódaik vágóértéke jobb a többiekénél.
Ne ragaszkodjunk az állandó vásárláshoz, maradjunk meg azoknál a galamboknál, amelyek a rendelkezésünkre állnak, és ezeket párosítsuk.
(Minden új galamb beállítása az állományba állategészségügyi kockázatot jelent.) Olyan helyről vásároljunk, ahol látjuk az állomány egészét, nem csak az eladni kívánt galambokat. Figyeljük meg, hogy egységes-e az állomány, ez előnynek számít. Ha az állomány heterogén, akkor legyünk óvatosabbak. Próbáljuk meg megállapítani, hogy az eladó tenyésztőnél mekkora szerepet játszik az elhivatottság, a szakmai tudás.
Ha az adottságai lényegesen jobbak, úgy helyesebb mástól galambot vásárolni, mivel a vásárolt galamboknak és utódaiknak a miáltalunk kialakított, s számukra új környezetben kell majd gazdaságosan termelniük. A tenyésztésnél a hústermelő tulajdonságokon kívül soha ne hanyagoljuk el az úgynevezett belső (de kívülről is megítélhető) tulajdonságok figyelembevételét, mint a vérmérséklet, az idegrendszer megfelelő minősége stb. Ezek megállapítása részünkről csak odafigyelés kérdése.
A „jót a jóval” módszer alkalmazásánál ügyeljünk arra, hogy hibát hibával soha nem javíthatunk, nem szabad két galambot azonos hibával összepárosítani. Úgy párosítsunk, hogy a kívánt tulajdonság legalább az egyik szülőben megtalálható legyen. A képességek elbírálásához és a párosítások eldöntéséhez fontos az oldalági rokonok teljesítményének ismerete. Ha ugyanis azt látjuk, hogy a közvetlen rokonok között nagy gyakorisággal fordulnak elő átlag feletti hústermelő galambok, nagyobb eséllyel számíthatunk jó teljesítményű galambok tenyésztésére. Galambászkörökben elterjedt nézet, hogy ne hagyjunk együtt egy párt sok éven át, mert – néhány kivételes pártól eltekintve – az utódok minősége egyre rosszabb lesz. Bár tudományos magyarázat erre a jelenségre (ha igaz is) nincs, ha hiszünk benne, tartsuk szem előtt, és évente párosítsuk át állományunkat. A jó döntések meghozatalához ajánlott a származási lapok vezetése, amelyre feljegyzéseket kell készítenünk. A származási lapokon elegendő, ha csak három nemzedékre (a dédszülői generációig), kivételesen az ükszülőkig (16 ős) tekintünk vissza. (Egy dédszülő galambunk genetikai alapjának elméletileg 12,5%- át, egy ükszülő 6,25%-át adja. A fentiek is mutatják, hogy a 4-5. ősi sorban szereplő ős hatása galambunk genetikai alkatára elenyésző.)
A szelekció szűkebb értelemben véve nem tenyésztési eljárás, de minden tenyésztési eljárás szükségszerű és elengedhetetlenül fontos velejárója.
A szelekció lehet pozitív vagy negatív irányú. A pozitív szelekció az a tevékenység, amikor a jobb hústermelő galambot, az egészségesebbet, a jobb származásút, a rátermettebbet, az alkalmazkodóbbat az utódgeneráció létrehozása során előnyben részesítjük a többi galambunkhoz képest, vagyis amikor ezeknek az egyedeknek (a pluszvariánsoknak) a segítségével állományunkban a céljainknak legjobban megfelelő egyedek génjeit igyekszünk elszaporítani. A negatív szelekció (a selejtezés) az, amikor a gyengén teljesítő, céljainknak nem megfelelő egyedeket eltávolítjuk az állományunkból, esetleg csak dajkagalambként használjuk őket, s így megakadályozzuk, hogy génjeiket továbbadják. Minden állományban — a legjobban is — mindig van selejt, ezért a folyamatos selejtezés elkerülhetetlen, kemény selejtezés nélkül a termelés nem lehet gazdaságos. A selejtezés sokszor fájdalmas feladatát saját magunknak kell elvégeznünk. Azt a galambot, amelyik nem sugároz egészséget, ki kell selejtezni. Inkább kevesebb galambot tartsunk jó körülmények között, mint többet gyengébb körülmények között. A gyakorlatban a negatív szelekciót és a pozitív szelekciót egymás kiegészítéseként, párhuzamosan alkalmazzuk. A szelekció csak ritkán irányul egy tulajdonság javítására.
Legtöbbször több tulajdonság együttes javítása a cél, melynek elérése a tulajdonságok számával arányosan növekvő nehézséget jelent. A haszongalamboknál a szelekció elméletileg egy tulajdonságra, a minél gazdaságosabb hústermelésre irányul. A gazdaságos hústermelésnek azonban – mint láthattuk – számtalan (ráadásul jó néhány tőlünk független) összetevője van, így a szelekció is egyszerre több, legalább 3–4 értékmérő tulajdonságra történik.
A dúcunkon belüli selejtezési szintet állományunk létszámának és gazdaságos termelésének tükrében az általunk fontosnak vélt egyéb szempontokat is figyelembe véve kell meghatároznunk. A selejtezési szinthez egy küszöböt kell megállapítanunk, amelyet nem emelhetünk túlságosan magasra, hiszen ebben az esetben könnyen kiüríthetjük a dúcot.
