0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

A túltartott vadállomány drasztikus csökkentése a cél

Felére csökkenté a túlszaporodott magyarországi nagyvadállományt a kormány – hangzott el többek között a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara január 16-i, kecskeméti erdő- és vadgazdálkodási fórumán. De a vadgazdálkodási szabályozás újragondolása is felmerült.

A kamara és az Agrárminisztérium egységes erdei és mezőgazdasági vadkárfelmérő-rendszert dolgozott ki, mintegy 21 haszonnövényre vonatkozóan – írja a nak.hu. Korábban ugyanis többször előfordult, hogy az egymástól független kárszakértők tízszeres különbséggel állapítottak meg kártérítési összeget, az egységes rendszertől pedig a korábbinál pontosabb adatokat várnak a szakemberek.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kecskeméti fórumán – amely a hónap elején indult sorozat újabb eseménye volt – elhangzott:

az új szabályozás célja, hogy a mostaninál kevesebb vadkárt kelljen elviselniük a növénytermesztéssel foglalkozók gazdáknak, ugyanakkor a vadkár-felmérésnek egységesek és pártatlanok legyenek a jövőben.

Részt vett az új rendszer kidolgozásában Nagy Imre, a NAIK Erdészeti Tudományos Intézete tudományos főmunkatársa. Szerinte a kártérítési összegeken túl fontosabb a megegyezés, ami akár fokozott vadászatot vagy vadkerítés építését is hozhatja a problémás területen.

– A termelők közötti hosszútávú együttműködését is próbáljuk elősegíteni, már csak azért is, mert a mezőgazdasággal, a szántóföldi növénytermesztéssel ellentétben itt a károkat évről évre nem tünteti el az eke, és a társadalomnak jelentős elvárásai vannak az erdők közcélú funkcióból adódóan az egészséges, jó növekedésű, fajgazdag erdők fenntartásában, létrehozásában – emelte ki.

Negyven, ötven, de akár hatvan százalékkal is csökkentené a nagyvadak számát a Tájegységi Vadgazdálkodási Terv a következő 5-7 évben.

– A vadkárokkal szorosan összefügg a vadállománynak a szabályozása. És az újonnan életbe lépő üzemterveknek fontos előírása az, hogy a különböző vadászatra jogosultak esetében az elkövetkező 5-7 évben milyen nagyságú állománycsökkentést kell elérni annak érdekében, hogy például a vadkár-konfliktusok, de másokat is mondhatunk, csökkenjenek – nyilatkozta Csányi Sándor, a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézet főigazgatója.

Egyetért a túltartott vadállomány csökkentésével Máté András gazdálkodó. Szerint ugyanakkor újra kellene gondolni a szabályozást.

– Olyan visszajelzések érkeznek a vadgazdálkodók részéről, hogy nem igazán tudják teljesíteni a jogszabályi előírásokat a vadlétszámok vonatkozásában.

Ugyanis akkor, abban az esetben ők, mint vadgazdálkodók, nem képesek nem hogy nyereségesen, de még rentábilisan sem működni. Ugyanakkor az teljesen nyilvánvaló, hogy drasztikus létszámcsökkentésre van szükség – véli.

A szakemberek szerint a klímaváltozás, a csökkenő emberi jelenlét a mezőgazdaságban és a vadászok növekvő átlagéletkora miatt is nőtt az elmúlt évtizedekben a nagyvadak száma Európában. Magyarországon 2009-ben alig több mint 1,5 milliárd forint volt a megtérített vadkár összege, tavaly ez a szám meghaladta a 2,5 milliárd forintot.

Forrás: nak.hu