0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Összefogtak az agrárkarok: az egyetemi tangazdaságokat fejlesztenék

Agrárképzést folytató felsőoktatási intézmények dékánjainak egy csoportja tartott megbeszélést kiadónk épületében. A tanácskozás célja a gyakorlati képzésben fontos szerepet játszó egyetemi tangazdaságok fejlesztésének előkészítése volt.

„Az agráriumban az elmúlt évtizedben olyan óriási technikai fejlődés vette kezdetét, amellyel az agrárképzést folytató egyetemek tanüzemei nem tudtak lépést tartani” – beszélt lapunknak a problémáról a tanácskozást követően Dr. Tossenberger János, a Kaposvári Egyetem Agrár-és Környezettudományi Karának dékánja. Mint mondta, ez a helyzet hosszútávon nem tartható, éppen ezért az érintett felsőoktatási intézményeknek mielőbb fel kell zárkózniuk.

„A hallgatókat olyan példákkal kell megismertetnünk, amelyek segíthetik őket abban, hogy jobb és felkészült mérnökökként kerüljenek ki az egyetemről”

– magyarázta a dékán, akinek szavai szerint a megbeszélés egyfajta előkészítésként szolgált, ahol összegyűjtötték a fejlesztéseket célzó javaslatokat. Mint mondta, ez alkalomból olyan, agrárképzést folytató egyetemek dékánjai ültek össze, amelyek jelentősebb méretű, az agrármérnök képzést segítő tangazdasággal rendelkeznek.

A megbeszélés résztvevői (képünkön balról: Dr. Komlósi István dékán (Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar), Balláné Dr. Erdélyi Márta oktatási és ifjúsági dékánhelyettes; egyetemi docens (Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar), Dr. Polgár J. Péter dékán (Pannon Egyetem Georgikon Kar), Dr. Szalkai Éva dékán (Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar), Dr. Tossenberger János dékán (Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kar), Dr. Áprily Szilvia oktatási és akkreditációs dékánhelyettes; egyetemi docens (Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kar), Dr. Horváth József dékán (Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar).

youtube://v/uwOJBc_n44Y

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu