A vörös hátú törpeara (Primolius maracana) kb. 43 cm hosszú, s a fele hosszát a faroktollai teszik ki. Alapszíne zöld. Homloka, oldala, valamint háta alsó része vörös színű. Fejtetője kékes. Feje, tarkója és arctájéka kékeszöld. Szárnytollai részben kékek, mint ahogy faroktollai felső része is, farka alulról sárgásbarnás. Csőre fekete. Szivárványhártyája narancsvörös, lábai hússzínűek.
Vízközeli erdők lakója Élőhelye Brazília keleti fele, Paraguay, Észak-Argentína. Vízközeli erdőkben szeret élni 1000 méteres tengerszint feletti magasságig, valamikor nagyon elterjedt faj volt, viszont az erdőirtás, a kalitmadárnak való befogás jelentősen csökkentette a vadonélő példányok számát, ráadásul a helyi farmerek még mint kártevőre is vadásznak rá. Kedvenc tápláléka a pálmadió, ami egy zsírban nagyon gazdag, energiadús termés. Ezeken a növényeken szeret tartózkodni, és gyakran költeni is, mert amikor a területet elönti a víz, a ragadozók nehezebben tudják megközelíteni. Nagyon társaságkedvelő madár, 10-20 példányból álló csapatokban keresi a táplálékát.
Délidőben gyakran felül kedvenc fái ágaira, és a párok egymással szemben ülve hangos „eszmecserét” folytatnak.
Csapataikhoz gyakran más kisebb papagájfajok egyedei is keverednek, főleg a különféle aratingák. Táplálékuk a természetben rendkívül változatos, magvakat, bogyókat, gyümölcsöket, virágokat, rügyeket egyaránt fogyasztanak. Nagyon mozgékony madarak, ezért a nagy energiatartalmú olajos magvakra feltétlenül szükségük van.
A természetben 2-4 tojást tojnak, a kelési idő 25 napra tehető. Ezután a fiókákat mindkét szülő felváltva eteti, körülbelül 12 hét alatt repülnek ki, s gyakran egész évben szüleikkel maradnak. Fogságban tartva, különösen a kézzel nevelt példányok, nagyon kedves szobamadarak lehetnek, ha megfelelően bánunk velük. Szelídek, barátságosak, és pár szót beszélni is megtanulnak. Mindazonáltal a nem megfelelő helyen tartott, egész nap magányosan unatkozó madaraknál rossz szokások fejlődhetnek ki, úgymint fokozott zajongás, depresszió, legrosszabb esetben a tolltépkedés is felléphet. Ezért lehetőleg tartsuk párban vagy kellő méretű kalitkában, amit úgy rendezzünk be, hogy amikor magára kell hagynunk, akkor se unatkozzon.
De igazán a madárnak az a legjobb, ha kinti röpdében, párban, sok napsütésnek kitéve élhet. Fürdeni nagyon szeret. Táplálására magvakat, napraforgót, szeklicét, amit különösen kedvel, némi kendermagot, és apróbb lisztes magvakat is adjunk.
Szereti a tökmagot, a mogyorót fel tudja törni, de a dióféléket meg kell roppantanunk számára. Ezenkívül szívesen fogyaszt zöldféléket, pitypangot, ennek virágját és a tyúkhúrt is kedveli, valamint a céklát és a sárgarépát.
Érzékeny a fészekkontrollra Ha van megfelelő helyünk, érdemes megpróbálkoznunk a madarak tenyésztésével is. Ez különösen azért fontos, mert egyedszámuk a természetben az említett okok miatt folyamatosan csökken. Hajlamosak maguk kiválasztani a párjukat, ezért a legnagyobb az esélyünk a sikeres tenyésztésre, ha több fiatal madarat tudunk beszerezni, hogy aztán maguk választhassák ki a párjukat, akihez azután legtöbbször életük végéig hűek maradnak. Az ivarok biztosan csak DNS-vizsgálattal állapíthatók meg, bár a hímek fején általában kiterjedtebb a piros szín. Kedvelik a mélyebb fészekodúkat, ebben biztonságban érzik magukat. A költés decembertől júniusig bármikor lehetséges.
Az udvarlás egymás tollászásával, etetésével kezdődik, majd hosszasan vizsgálják a felkínált odút kívül-belül.
Az odú ellenőrzését nem kedvelik, a tojó könnyen otthagyja és összetöri a tojásokat. A fiókák felneveléséhez valamilyen tojásos eleséget, csíráztatott magvakat kell adnunk a szokásos takarmányon kívül. Mintegy 12 hetes korukig tart teljes kifejlődésük, a kézzel nevelt madaraké kicsit tovább. A fiókákat zárt gyűrűvel kell megjelölni. A CITES I. kategóriájába tartozó faj, ennek megfelelő engedélyek birtokában tartható.
