Back to top

A magyar méhészet Achilles-sarkai

Némi cím-magyarázattal ajánljuk olvasóink figyelmébe szerzőnk tartalmas írását. Dr. Tóth György (2014-ben volt a Méhészet Év Szerzője) a hazai méhészet Achilles sarkának a hatékonyság és a versenyképesség hiányát tartja. Hogy mit ért ezek alatt, azt a Méhészjövő jeligéjű vitasorozat részeként, 17 pontban fejti ki.

Ágazatunk helyzetével és lehetséges jövőbeni kilátásaival a Méhészet 2018. augusztusi számában dr. Erlich Ferenc, a szeptemberiben a fejlett országok üzemi méhészetét „helyből” ismerő Csincsa Tibor (Kanada) méhésztársaink foglalkoztak részletesen. A cikkeikben a dr. Nagy István agrárminiszterrel készített, Vagy béke lesz az ágazatban, vagy tönkremegyünk című interjúhoz (2018. július) szóltak hozzá.

Emlékeztetőül, dr. Erlich Ferenc számba veszi mindazon tényezőket, amelyek tevékenységünk nyereségességét csökkentik. Csincsa Tibor feltételezve, hogy a szereplők közül a legfontosabbak a termelők, illetve a felvásárlók és az exportőrök, megjegyzi, hogy 

a./ ezek között érdekellentét áll fenn (utóbbiak, üzleti vállalkozásként nem mondhatnak le nyereségük töredékéről sem); 

b./ a termelőknek ajánlott árak a kereslet-kínálat vezérelte nemzetközi élelmiszerpiacén alapulnak, azok befolyásolására eszközeink lényegében nincsenek.

Az idei méhészeti évvel kapcsolatban mindkét szaklapunk meginterjúvolt több méhészt. Elmaradhatatlan, de számomra megmosolyogtató kérdésük volt, amikor a kérdezettektől a számukra kedvező, már elfogadható (nagybani) mézárakat tudakolták.

Ha engem kérdeznek, gondolkodás nélkül rávágtam volna, vegyes virágmézem kilójáért közvetlen eladásban úgy 15-20, nagybaniban pedig 4-5 eurónak megfelelő Ft-összegnek örülnék –,

merthogy nyugaton ilyen árak járják és én sem fáradtam kevesebbet, mint ottani kollégáim. Sajnos, ez ábrándozás. Amire az említett cikkek nem térnek ki, az a hatékonyság, amely más megfogalmazásban nagyjából azonos a termelékenységgel.

Ha egy ágazat hatékonyan működik, akkor versenyképes, túléli a válságos időszakokat. A hatékonyság a Wikipédia szerint „a kibocsátás és a ráfordítás viszonyszáma.” Érthetőbben, kibocsátásunk = méhészeti tevékenységünk eredményével; ráfordításaink pedig felszereléseink létesítésével, pótlásával, a vállalkozás működtetésével, fejlesztésével, logisztikájával, adózásával, egyebekkel, és a munkával kapcsolatos költségek (még akkor is, ha ezért, magunknak és családtagjainknak, nem számítunk fel semmit sem).

Sokan, dicséretes ügybuzgalmuk mellett éppen azzal nem foglalkoznak, hogy mennyire érdemes, vagy sem, nekik és családtagjaiknak méhészettel foglalkozni? Ha nem érdemes, nem lenne-e jobb a méhésznek más, jövedelmezőbb tevékenység után néznie? Nem beszélve arról, hogy a működéshez elengedhetetlen felszerelések értéke (ha nem lenne „lekötve”), sokféle módon hasznosítható lenne.

Természetesen nem írható le minden számokkal: például az eredmények okozta öröm, vagy a természet szeretete. De ellensúlyozza-e ez a kieső szabadidőt, amelyet magunktól és családunktól éveken-évtizedeken át megtagadunk?

Kis hazánkban nyilvánvalóan két teljesen azonos helyzetű és jövedelmezőségű „átlagos” méhészeti vállalkozás nincs. Fontossági sorrend nélkül megemlítek néhány olyan körülményt, amelyektől nem lehet eltekinteni.

1. Hazánkban az eredményes méhészkedés folytatásához a természeti adottságok évtizedes átlagokban, Európa és a világ sok területével összehasonlítva jók. Ellenható tényezők: éghajlatváltozás, a művelésbe nem vont területek természetes méhlegelőinek megfogyatkozása, a fokozódó növényvédőszer-használat, a mezőgazdasági technológiák változása, és így tovább.

2. Természeti erőforrásaink (a méhlegelők) teljesítő képessége véges, így a realizált méztermés és export évtizedek óta nagyjából azonos.

Turbo akác kísérleti ültetvény
Turbo akác kísérleti ültetvény
Fotó: Lászka István Attila
3. Az Európai Unión belüli élelmiszer-termékpiac és kereskedelem realitásai miatt éves mézkibocsátásunk nagy része (továbbra is) nagybani eladás. A belföldi mézfogyasztás az utóbbi évtizedekben növekedett és a közvetlen, egyéni vagy társult értékesítésben már érvényesíthető, a „hozzáadott értéket” jelentő magasabb ár. Erre nincs az exportpiacainkon lehetőség,

így az ún. hordós mézeladással ki vagyunk téve a nemzetközi élelmiszer-kereskedelem áringadozásainak.

A mézimportőr-országok termelői a miénknél jóval kisebb termésüket jellemzően közvetlenül, (egyénileg, vagy társultan) kiszerelve értékesítik.

4. A nemzetközi mézkereskedelemben nagy az igény az olcsó, bár gyenge minőségű, és korlátozott a kereslet a jó minőségű mézek (pl. az akácméz) iránt. A méztermelők jövedelmét döntően az exportárak, valamint kisebb részben a forintnak az euróhoz, vagy az USA dollárhoz mért árfolyama szabja meg. Mindez az euró-zónába lépésünkig tarthat, ennek időpontja, az EU jövőjével együtt, jelenleg kérdéses. A következmények számunkra akár kedvezőtlenek is lehetnek: az a ma kb. 2 euró/kg ár, amit vegyes mézünkért kapunk, vásárlóértéken nem sokkal van alatta a nyugaton szokásos nagybani mézárnak. Korábban, a nemzeti valuták euróra cserélése átmenetileg érezhetően meglódította az inflációt a nálunk jóval nagyobb, kevésbé sérülékeny, erős gazdaságú országokban. Nálunk miért lenne másképp?

5. Valószínűtlen, hogy a tényen – mely szerint a kelet-európai térség méztermelői a nyugaton szokásosnál alacsonyabb nagybani árakkal kénytelenek beérni –, lehet bármiféle (pozitív) változás. Az American Bee Journal '90-es évekbeli számai bizonyítják, hazánkat akkor még a világ első 6 mézexportáló országa között jegyezték. Az utóbbi évtizedekben a világ mézkereskedelme bővült és a rangsorban a 100 ezer tonnás kibocsátású latin-amerikai exportőrök mellett megjelentek, vagy előre rukkoltak olyan, olcsón termelő konkurensek, mint pl. Vietnam, Ukrajna –, Kínát már nem is említve.

Mese, hogy Magyarország – akár a minőségi mézfajták piacán – nagyhatalom lenne.

Ahová exportálunk, ott a fogyasztók legfeljebb a megszokott, hazainak számító mézért hajlandók többet fizetni, az importmézért nem.

6. Versenyhátrányunknak csupán egyik oka, hogy nálunk – ellentétben sok méztermelő országgal – a jövedelmező termelés feltétele a költségeket növelő vándorlás. Mindehhez hozzájárul a képtelenül nagy méhsűrűség. Ennek egyik oka, hogy a rendszerváltásként emlegetett folyamat hirtelen másfél milliós munkanélküli – kényszervállalkozó – tömeget „eredményezett”. Az igazság kedvéért azonban hozzáteszem: azok, akik viszonylag kis befektetéssel, ám nagy lelkesedéssel, vagy akár a gyors meggazdagodás vágyától vezérelve méhészkedésbe fogtak, legalább nem növelték a munkanélküliek táborát. Tény viszont, hogy azóta reálértéken sem a méhészetből származó jövedelmek, sem a hozamok nem emelkedtek, főleg nem a költségek növekedésével arányosan.

7. Az előbbi nehézségeket csak növelte az EU-s és hazai méhészeti támogatások bevezetése. Látszólag ugyan pompás, hogy ezek segítségével az akár kezdő méhész is korszerű pörgetőt, vándorlási eszközöket, stb. képes vásárolni. Nincs differenciálás, mint ahogy nincsen kiemelkedési lehetőség és a hatékonysági esély sem. A családszám emelése ugyanis nem jelent fajlagos jövedelemnövekedést. Sőt!

8. Bajainkat tetézi a szemléletbeli és technikai elmaradottság.

A magyar méhész ugyanazon hozamért kétszer annyit dolgozik, mint szaktársai egyes nyugati, amerikai, vagy ausztráliai, új-zélandi üzemi méhészetekben.

Miért? Mert – ahogy az Bross Péter 22 évvel ezelőtti tanulmányából kiderül – ma már elavultnak tekinthető alapfelszereléseket használ, tehát a déd-, vagy ükapáink által – akkor okkal – kedvelt fekvő, egyenlő lépes rakodó kaptárokat, vagy jellemzően hátsó kezelésű konténereket. Maradt tehát a nagyarányú élőmunka. Gyenge lábon áll a logisztika, az országban kevés méhészet rendelkezik rakodóberendezéssel, daruval. (A konténereket, noha könnyen mozgathatók, nem tekintem üzemi méhészetre alkalmas logisztikai eszközöknek.) Mindemellett a magyar méhész nem csak rendületlenül hisz, hanem el is végez „ideologikusan megalapozott”, jó esetben nem veszélyes, csak felesleges műveleteket, mint a „mézeltetés” (mit sem tudva Farrar 80 évvel ezelőtti felismeréséről, a népesség és a mézhozam kapcsolatában). Az ügyes, jó teherbírású méhész nálunk úgy 100 fekvő-, vagy legfeljebb 200 alacsony keretes rakodó kaptár kezelését képes ellátni. Összehasonlításképp: az átlagos életszínvonal eléréséhez ma Nyugat-Európában egy hivatásos méhésznek – egyedül (!) – 400-600, az amerikai földrészen pedig legalább 800 méhcsaládot kell (kénytelen) gondoznia!

9. Hozam/bruttó bevétel: összességében, évtizedes átlagban (eddig) jó –, de csak a magyarországi természeti és a jelenlegi gazdasági (pl. ár, megélhetési költség) viszonyok között! Az utóbbi 8 évben mintegy 30%-kal nőttek a munkajövedelmek. Ezzel együtt is messze elmaradnak a nyugati átlagjövedelmektől. Nem mellékesen, közben igényeink is nőttek, nem ugyanazok, mint voltak néhány évtizede.

Munkaerőhiány van, egyre kevesebb a hadra fogható alkalmi segítő. Mindezek megkérdőjelezik az eddig alkalmazott technológiák zömének létjogosultságát a jövőben.

10. Nem kell ide (eszköz, berendezés) import, a magyar méhész mindent megcsinál –, nyilatkozta a '80-as években a Hungaronektár igazgatója Kocsis Sándor. Bármilyen ésszerűtlen, a két egyforma megoldást nem eredményező barkácsolás, a „legjobb kaptár” lázas keresése, az alapfelszerelések sokszínűsége maradt, az amúgy kívánatos szabványosítás zéró, azaz nulla valószínűségével.

Telelőfűrt
Fotó: Hevesi Mihály
A szakmatörténeti szempontból előrelépésnek számító alacsony keretes rakodó – nagy elemszáma (4 fiók, 40 keret) és a korai főhordáshoz elégséges gyűjtő népesség létrehozásához (terjesztői szerint is) szükséges beavatkozások miatt – gépesíthető ugyan, de munkaigényesebb, mint a kisebb elemszámú (1 fészekfiók+2x9 keretes méztér), hasonló tudású Dadant-Blatt vagy az ehhez közeli lépfelületű és szerkezetű egységes, KB, Hunor típusok. Az utóbbiak hátrányául felrótt kétféle méretű lépek viszont előnyösek a kisebb, vagy 0 értékű, a pörgetett mézbe kerülő szermaradványok miatt. Ez nem mondható el a többi, egyenlő lépes típusról, ami eladási túlkínálat esetén visszaüt.

11. Hasonlóan magunk okozta, nagy hátrány a méhészek jó része által gyakorolt, de szakértelem nélküli atkairtószer gyártás és alkalmazás.

Következménye a tartósan magas általános fertőzöttségi szint, meg hogy 40 éve nem bírunk a varroával. A varroa-fertőzés leküzdésére igénybe vehető gyógyszertámogatás keretében, annak 50 %-a erejéig cukor (is) vásárolható. Annak ellenére, hogy pl. a fiasításos időszakban, sok esetben még mindig legmegbízhatóbb tartós hordozójú akaricid-szalagok nem kívánnak cukorszörpös oldást. Közismert az engedély nélküli, kétes értékű, ámde a méhcsaládot, a méz minőségét és olykor magának a méhésznek az egészségét is veszélyeztető atkaölők pancsolása.

12. Bő 20 éve megkérdeztem az olasz professzionális méhészek elnökét, náluk kiket tartanak jó méhésznek? Mert, magyaráztam, mi magyarok azt, aki a legtöbbet pörgeti.

Válasza: náluk az az elismert, jó méhész, aki a méhészeti és ahhoz kapcsolódó tevékenységével abból (fajlagosan) a legtöbbet tudja kihozni, pl. a méz mellett még virágport termel, propoliszát (ott erre vállalkozó kisüzemek segítségével) különböző készítményekbe bedolgozva, de saját neve alatt közvetlenül értékesít.

A hatékonyság- és jövedelemnövelés ilyenfajta szemlélete ma nem általános, pedig voltak követendő előképek (dr. Deák Gábor méhészete). Ennek egyik oka, hogy a 8. pontban említett, a szükségesnél kényszerűen munkaigényesebb fő tevékenység mellett nem jut idő, energia, anyagiak, további jövedelemkiegészítő termelésre. Mindazonáltal igaz, hogy az egyéb méhészeti termékek piaca vagy ingadozó (virágpor), vagy rendkívül kis mennyiségeket igényel (méhméreg). Nem reménykedhetünk az apiterápia nyersanyagigényében sem, mivel ez a gyógyászati irányzat összességében nem elfogadott.

13. Főleg külföldi példák alapján szóba jöhetne, elsősorban a belföldi piacra lépés reményében a társas vállalkozás. Csakhogy nem vagyunk az az összefogó, együttműködő, kockázatot körültekintően vállaló fajta, akinek még a vezetőkkel-alkalmazottakkal kötött részletes szerződésekre, azok betartására, számonkérésére is kiterjed a figyelme. Ehelyett magunk létesítjük, engedélyeztetjük mini kiszerelő üzemecskéinket és sírunk, hogy a versenytárs (a másik méhész) miatt labdába sem rúgunk az értékesítésnél.

14. A méhegészségügy jogszabályi oldalról rendben lenne, csak éppen az ilyen jellegű gyakorlati, megelőzési-szaktanácsadási tevékenység kvázi nem létező vagy csupán formai. Amíg közérdekből, hatóságilag előírt a vadászok vagy horgászok alapvizsgája, ilyen kötelezettség a méhtartásra nincs. Annak ellenére sem, hogy lakossági, azaz közérdek a jó minőség és szermaradvány-mentes élelmiszer (méz) előállítása.

15. A szaktudás hozadéka óriási. Az OKJ-s szakmai képzés változó színvonalú, azok gyakorlati óraszáma kevés. Példaértékű volt a Hungaronektár egykori, zalaapáti méhésziskolájának és azok vezetőinek (Szőnyi János, Ruff János) alapos szakoktatási munkássága. 15 éves kiadói tevékenységem alapján pedig elmondhatom, sajnos, a gyakorló méhészek legfeljebb 5 (azaz öt) %-a vásárol új szakkönyvet. OMME-tagként elvileg mindenki hozzájut(hat) ingyenes, jórészt tudományos cikkek fordítását tartalmazó kiadványokhoz. A kérdés „csak” az, elolvassák-e, és megértik-e?

16. Illúzió, hogy az ágazat korszerűsítését támogató, önálló kutató intézetre szükségünk van, mert ahhoz hiányzik a kinevelt kutatói gárda.

Ha lenne ilyen létesítésére és fenntartására elégséges anyagi alap (nincs), a fiatal kutatók képzését, diploma után, nemzetközileg elismert, tekintélyes kutatóintézetekben kellene indítani, utána pedig itthon folytatni! Természetesen elvárható fizetség ellenében. Egyes célkutatásokat hazai, de más jellegű (pl. kémiai, növényvédelmi, stb.) intézetek képesek elvégezni.

17. Következetesen végrehajtott tenyésztői programokkal egyes közlemények szerint az átlaghozam 5, legfeljebb 10 %-kal nőhet. A nagy méhsűrűség és a méhgenetika törvényszerűségei miatt kérdéses, hogy ilyen program vitathatatlan végeredménnyel, nálunk megvalósítható-e? Amíg a magasabb rendű haszonállatoknál a szülőkét meghaladó hozamú F1 keresztezések, előzetes, gondos válogatással (szelekcióval) viszonylag könnyen létrehozhatók, addig a méhanya nagy (7 – 40) számú (akár 10 km-es távolságról érkező) herével történő párzása a nemkívánatos tulajdonságok kombinációját eredményezi, egyúttal növelve a méhcsalád vitalitását. A méhész szemszögéből ezek a tulajdonságok nem kis részben kedvezőtlenek. Kell-e, lehet-e a természet dolgába beavatkozni ott, ahol erre sem az anyagiak, sem képzett szakember (kutató, azaz méhgenetikus) gárda nem áll rendelkezésre? Ott tartunk, hogy bár Örösi 70 évvel ezelőtt leírta, „Nálunk a kereszteződés miatt tiszta fajtát hiába keresünk.”, sokan, köztük haszonállat-genetikusok is hisznek ilyesmiben. Zakar E. néhány évvel ezelőtti, összehasonlító genomvizsgálati tanulmánya szerint az egyes méhészetekben található vonalak az országhatár közelében keveredettebbek. Hogy ennek van-e hatása az elérhető hozamokra? Gondolom kb. annyi, mint a kaptár típusának. A hozzánk hasonló területű és méhsűrűségű Görögországban az ott honos többféle krajnai ökotípus mellett, olasz, Buckfast, stb. méheket forgalmaznak kül- és belföldre az anyanevelők. Még sincs romokban a méhészetük. A méhgenetikának a gyakorlatban érezhető eredményeire még várnunk kell.

Nem térek ki a jövő latolgatására és arra sem, szakhatóságainknak esetleg mit kellene, lehetne tenni a fejlődés és a gondok megelőzése érdekében.

Legyenek bármilyen alacsonyak a mézárak, tartalékaink – most még – igenis vannak, mégpedig a nagyobb hatékonyságú termelés révén. Ehhez beruházásokra és szemléletváltozásra egyaránt szükség lenne.

Nem mindenkinek kell persze átgondolni eddigi munkavégzésük módját, eredményességét, „csak” azoknak, akik a jövőben az eddigiekhez hasonlóan eredményes fő- vagy mellékfoglalkozású méhészek szeretnének maradni

Méhész agrárminiszterünk indokoltan tart romló értékesítési lehetőségeinktől. Vészharangokat azért – látva számos méhésztársunk eredményeit, leleményességét, szorgalmas munkával elért életszínvonalát –, nem kell kongatni. Meglehet, az előzőekben részletezett állításaimmal nem mindenki ért egyet. Az ő figyelmükbe ajánlom G. Galilei meglátását: „jobb egy kicsiny igazság, mint egy halom valótlanság”.

Dr. Tóth György

Forrás: 
Méhészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Méhészet 2019/1 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A nemzedékváltás nemzeti ügy

A rendelkezésre álló forrásoknak a megújulást és a nemzedékváltást is szolgálnia kell –emelte ki az agrárminiszter a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének konferenciáján. Nagy István szerint el kellene érni, hogy minél több fiatal lássa a jövőjét az agráriumban.

Emelik a mezőgazdasági termelőknek nyújtható támogatás maximumát

A jelenlegi 15 ezerről 25 ezer euróra emeli a mezőgazdasági termelőknek nyújtható nemzeti támogatás felső határát az Európai Bizottság.

Lengyel marhahús-botrány: a csehek bizalmatlanok

A cseh agrárminiszter szerint Prága továbbra is szükségesnek tartja a lengyel marhahús szigorú ellenőrzését, mert nem bízik a lengyelországi élelmiszerellenőrzési rendszerben.

Mégsem halt ki az indonéziai óriásméh - videóval!

Újra felbukkant a világ legnagyobb, kihaltnak vélt méhfaja Indonéziában - írja a The Guardinan online kiadása. A hüvelyujjnyi hosszúságú, szarvasbogár-állkapcsú, a háziméhnél négyszer nagyobb óriásméhet (Megachile pluto) utoljára 38 éve látták, ezért félő volt, hogy kihalt, ám az indonéziai Észak-Maluku tartományban újra felbukkant egy példány.

Ezren pályáztak tanyafejlesztésre

Lezárult a Tanyafejlesztési Program, amelyre csaknem ezer pályázat érkezett. Az Agrárminisztérium duplájára emelte a program keretében elnyerhető támogatás összegét, így az idei évben mintegy 2,4 milliárd forint áll rendelkezésre. A program alapvető célkitűzése a tanyán élők életszínvonalának javítása, valamint a tanyasi gazdálkodás megújítása.

Többet költünk élelmiszerre, mint bármi másra

A magyarok közel fele (46 százalék) úgy véli, jobban áll anyagilag, mint öt évvel korábban. A pénztöbbletből leginkább a kiskereskedelem profitált: 100-ból 42 magyar fogyasztó, saját bevallása szerint, többet költ élelmiszerre, mint öt évvel ezelőtt.

Termelői piac nyílt Pusztaszeren

A helyben és a környékbeli tanyákon élők régóta felmerülő igényeit kiszolgáló új közösségi térrel gazdagodott Pusztaszer, ahol a kor követelményeinek megfelelő elárusítóhelyen találhat egymásra termelő és fogyasztó – mondta Farkas Sándor országgyűlési képviselő, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a 31 és fél millió forintból kialakított pusztaszeri piactér átadásán.

Ha kistermelőktől vásárolna, ezt az oldalt önnek találták ki

Nem szükséges többé zord téli időben a termelői kispiacon dideregni. Egy vállalkozó kedvű szegedi könyvelő egyszerű megoldása segítségével jóval könnyebben találkozhatnak a kistermelők és vevőik. A Microker új térképes kereső alkalmazása segít a termelőknek és a vevőknek egymásra találni.

Mezőhegyes megkerülhetetlen a magyar agrárium jövője szempontjából

Mezőhegyes a magyar agrárium története és jövője szempontjából egyaránt megkerülhetetlen - mondta Nagy István agrárminiszter kedden a Békés megyei városban egy szakmai fórum előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Egyszerűbb lesz a szőlőültetvényeket veszélyeztető kártevők elleni támogatás igénylése

Az Agrárminisztérium a szőlőültetvényeket veszélyeztető kártevőkkel szemben - mint például az amerikai szőlőkabóca - fontosnak tartja a megelőzést, amelyhez jelentős összegben támogatást nyújt. A támogatás igénylése egyszerűsödik, a kérelmek 2019. március 1-31. között nyújthatók be postai úton a Magyar Államkincstárhoz.