0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Óriási károkat is okozhatnak a kormoránok

A közelmúltban ismét megjelentek Békés megye élő-, illetve állóvizein a „horgas csőrű vámszedők”. A kormoránok gyérítése nem egyszerű feladat, mivel őrszemek figyelnek a csapat biztonságára.

A kormorán, vagy más néven kárókatona röpte gyors és a napi táplálkozás érdekében 60-70 kilométert is könnyedén megtesz. Emellett a ragadozó halakat megszégyenítő gyorsasággal és manőverezéssel úszik a víz alatt, ahol meglepően sokáig képes tartózkodni, és nagy mélységekbe is lemerül.

Mindemellett rendkívül eszes állat, ami egyaránt megmutatkozik óvatosságában, illetve „csapatépítő” stratégiáiban is. A rajra őrszemek vigyáznak, amely a víz alatt összehangolt hadmozdulatokra is képes.

Kampós csőrével ügyesen fogja meg a halat, amelyből átlagosan napi 0,7-1 kilogrammot fogyaszt.

Főként a nyúlánk alkatú halakat kedveli, a kecsege, a süllő, a csuka, a márna állományaiban természetes vízen irtózatos pusztítást képes végezni, de a halastavakon sem különbül, ahol az egy- és kétnyaras pontyokat ugyanúgy rövid idő alatt kieszi a vízből.

A Körösladányt és a környező települések kitűnően ismerő Holóka Demeter Péter a beol.hu-nak elmondta, bő egy hónappal ezelőtt lehetett érzékelni, hogy megszaporodtak a kormoránok a folyók, az élővizek környékén.

Hozzátette, az elmúlt években a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége jelentős haltelepítéseket végzett Békés megyében.

– Sokan fognak visszadobandó, még nem méretes és természetesen méretes halakat. Hamarosan előbbiek is jól horgászhatóvá válnak – ecsetelte Holóka Demeter Péter. – Ezeket a kopoltyúsokat képesek alaposan megtizedelni a kárókatonák.

Éppen ezért is volt fontos az észszerű védekezés, a KHESZ vadászati jogosultsággal rendelkező, gyérítési engedéllyel rendelkező hivatásos halőreinek tevékenysége.

A KHESZ egyébként a Facebook-oldalán is beszámolt arról, hogy hivatásos halőreik a Körösökön az ünnepek alatt és január első napjaiban is eredményesen folytatták a nagy kárókatonák gyérítését. Egyébként jelenleg ez több ok miatt is szünetel.

Nemes Attila, a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének ügyvezetője a megyei lap kérdésére elmondta, a probléma sokkal összetettebb, mint ahogyan az alapvetően látszik.

– Már az elpusztított halak mennyisége is óriási károkat okoz – húzta alá.

A madarak azonban nagyon sok példányt megsebeznek, illetve folyamatosan zavarják, mozgásra, menekülésre késztetik a vermelő halakat. Ezért is szükséges az észszerű, természetvédelmi tényezőket is figyelembe vett gyérítés.

Ehhez lehetőség szerint kérik a területileg illetékes vadászatra jogosultak segítő közreműködését is.

Forrás: beol.hu