0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Spanyol dizájnercímkék a Vida-borokon

Vida Péter 2011-ben nyerte el az év bortermelője címet, azóta megújította ültetvényeit és technológiai fejlesztésbe kezdett, az idén pedig bemutatta új címkecsaládját, amelyet a neves spanyol dizájner, Xavier Bas tervezett. Az új címkékkel az a céljuk, hogy a szekszárdi bor eleganciáját, kedvességét hangsúlyozzák.

2011-ben a magyar borvilág Vida Péterre figyelt, hiszen abban az évben nyerte el az Év Bortermelője címet. Utána egy csendesebb időszak következett, ami alatt fontos döntéseket hoztak, és dűlőiket már annak szellemében telepítették újra, hogy megmutathassák az igazi szekszárdi terroirt. Az idén befejeződnek a technológiai fejlesztéseik is, így kompromisszumok nélkül tudnak borokat készíteni, amiket a boltok polcaira, a magyar csúcsgasztronómiába, illetve az egyre növekvő nemzetközi piacra szánnak.

A váltás egyik eleme az új címkecsalád létrehozása Xavier Bas, nemzetközileg is jelentős spanyol dizájner segítségével, aki több, mára ikonikussá vált márka létrehozásán dolgozott.

Ifj. Vida Péter elmondta: azt szeretnék elérni, hogy mindenki megértse: az elegáns, kedves borok az igazi szekszárdi borok.

Ehhez Xavier személyében olyan embert találtak, aki a saját területén épp olyan elhivatott, mint ők. Januártól januárig tartott a közös munka, ezalatt a grafikus ellátogatott Szekszárdra, hogy személyesen megismerje a Vida családot, bejárja a dűlőket, helyben kóstolja meg a borokat, és megértse a szekszárdiságot.

Új ruhát kaptak a borok, de emellett a teljes Vida-arculat és a logó is megváltozott, valamint felfrissítették a portfóliót. A mennyiség helyett mindig is a minőségre törekedtek, és ez most egy még letisztultabb termékskálában is megnyilvánul.

Az alap, üzletekbe szánt, úgynevezett „tündér-borok” jó ivású, légiesen könnyed, populáris kategóriát képviselnek, amit egyből bárki könnyedén megszeret. A termőhelyen alapuló, Szekszárd-palackba töltött sorozatot tartják az igazi borvidéki üzenetnek, amelyben egy Kadarka, egy Kékfrankos és egy bikavér kapott helyet. A pincészet csúcsborát pedig természetesen továbbra is a kizárólag a legjobb évjáratokban készülő La Vida házasítás jelenti.

A Kadarka kapta a legmeglepőbb címkét. Ennek a bornak érdekes története van. Évekkel ezelőtt a család japán kereskedője látogatott el a birtokra, és a bor kóstolása után az ültetvényt is látni szerette volna; ő nevezte egyből bonsainak a közel 100 éves, göcsörtös törzsű kadarkatőkéket.

Egy 1920-as Kadarka-ültetvény ritka dolog, és önmagában is érték. Szinte le kell térdelni előttük a művelésükhöz, hiszen régi, bakművelésű tőkékből áll.

Az illusztráció – amin egy bonsai fa és egy szőlőtőke keveredik – alapja is az az érzés, hogy a szőlő bölcsessége még akkor is nagyobb, mint az emberé, ha ténylegesen nem is magasodik fölé – meséli az alapító, idősebb Vida Péter, hogy mi ihlette a címkét.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/Wineglass Communication