Back to top

A francia köztársaság lovagja

A Francia Érdemrend lovagi fokozatával ismerték el rendszeres szerzőnk, Somogyi Norbert francia-magyar kapcsolatok építésére irányuló munkáját.

A francia nyelv is egyike azoknak, amin keresztül nem csak egy ország, hanem kontinensek és kultúrák nyílnak meg. A frankofón világ sok érdekességet tartogat a mezőgazdaság, agrártudományok művelőinek is, és a franciák hálásak azért, ha valaki érti, beszéli a nyelvüket.

Jó néhány agrárszakértőnk kamatoztatja francia nyelvtudását a két- és többoldalú kapcsolatok építésekor, azonban viszonylag kevesekről mondható el, hogy szakmai pályafutásuk nagy része kifejezetten a frankofón országok és hazánk együttműködésének erősítésére irányul. Közülük többek munkáját a francia állam komoly erkölcsi elismeréssel köszönte meg.

 

Dr. Somogyi Norbert hazánk párizsi tudományos és technológiai attaséja
A legutóbb kiadónk lapjainak rendszeres szerzője, Somogyi Norbert is kitüntetésben részesült. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ volt általános, majd stratégiai főigazgató-helyettese, hazánk korábbi párizsi mezőgazdasági, jelenlegi tudományos és technológiai attaséja a francia köztársaság nemzeti érdemrendjének lovagi fokozatát vehette át Pascale Andréanitól, Franciaország magyarországi nagykövetétől.

A kitüntetés elismerése volt annak a közel három évtizedes munkának, amit Somogyi Norbert a két ország mezőgazdasági, agrárkutatási kapcsolatainak elmélyítése érdekében tett,  és aminek egy-egy részletére a szakma szereplői is ráláthattak mintegy száz, hazai szaksajtóban megjelent szakmai írásán keresztül.

 

A francia nyelv értékét pedig jól mutatja, hogy a szerző mind több cikke már a szélesebb frankofón világ tudását közvetíti nekünk, elsősorban Észak-Afrika agráriumába kalauzolva el az olvasókat.

 

Gratulálunk a kitüntető címhez!

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Innovatív öntözéstechnológiai megoldásokat fejlesztenek

Magyarországon eddig még ismeretlen technológiáról, köztük egy speciális, földalatti öntözési rendszerről is képet kaphattak a PREGA látogatói a rendezvény kiállítói terében. Az innováció mögött álló cég képviselőjével beszélgettünk.

Együttműködés a biomassza-alapú energiatermelés érdekében

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., az NKM Nemzeti Közművek Zrt., a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) a biomassza-forrású energiatermelés hosszú távú fejlesztéséről.

70-80 hektár zöldséghajtató üvegház "full extra" fölszereltségű

A zöldségtermesztésben is pénzre váltható az innovatív technológiai, technikai megoldások alkalmazása, hangsúlyozták a Prega konferencia zöldségtermesztési szekcióülésén. Amíg a szabadföldi termesztésben főként a gépesítés, robotizáció, precíziós öntözés és tápanyag-gazdálkodás javíthatja a hatékonyságot, a hajtatásban az adatgyűjtésen alapuló döntéstámogató rendszerek is segítik a kertészeket.

Itt van Kína válasza a lassulásra

A mérséklődő gazdasági növekedés és az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi csatározásra válaszul Kína jelentősen bővítené mezőgazdaságát. A lépéssel egyszerre erősítenék a kínai megapoliszoktól egyelőre lemaradó vidéket, és csökkentenék az amerikai szójától való függőséget.

Szamócát szermaradék nélkül

Akkor lehet növényvédő szerek és műtrágyák nélkül szamócát termeszteni, ha mindent megteszünk azért, hogy a növény jól érezze magát és a talajéletet igyekszünk gazdagítani, derült ki a FruitVeB és a ZFW Hortiservice Kft. szakmai napján Kecskeméten. Az sem árt persze, ha a termesztett fajta nem érzékeny a betegségekre, főként a nehezen leküzdhető talajban élő kórokozókkal szemben ellenálló.

Élelmiszerbiztonság: Mese habbal?

Új elemmel, oktató jellegű mesekönyvvel bővült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oktatási programja. Az elsősorban 3. és 4. osztályosoknak szóló „Mese habbal, szülinappal” című történetet Gévai Csilla meseíró jegyzi. A kiadványt Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár mutatta be ma a Csillaghegyi Általános Iskolában.

Okoseszközhöz okos használó is kell

Elengedhetetlen a fejlődés a mezőgazdaságban, ez azonban nem csupán az új technológiák megvásárlását jelenti, hanem azok helyes használatát is – ezt világította meg több felszólaló is a PREGA második napján a plenáris előadásokon.

Porosodó pálinkafőzőkkel lenne tele az ország?

Nem tartja életszerűnek a NAV-hoz befolyó adatokat a Pálinka Nemzeti Tanács, a magánfőzésről szóló 2018-as adóhatósági adatokból ugyanis az derül ki, hogy az országban nyilvántartott, magánfőzésre szolgáló lepárlókészülékeknek csak mintegy egyharmadát használták 2018-ban.

Rengeteg pénzt hoz az új technológia

A precíziós technológia alkalmazásának szükségszerűségét hangsúlyozták a felszólalók a PREGA 2019 nyitónapján. A rendezvényen elhangzott: a magyar mezőgazdaság több száz milliárd forinttal lenne gazdagabb, ha a precíziós technológia teljesen elterjedne a termelésben.

Traktorokkal demonstrálnak a gazdák Pozsonyban

Kedden 11 órakor értek Pozsonyba traktoraikkal a gazdák, a kormány illetékes képviselőivel szeretnének tárgyalni. A mezőgazdászok követelései között szerepel a földrendezés felgyorsítása, a pótföldek zökkenőmentes kiadása, a szlovákiai termőföld, erdők és vízkészlet védelme, illetve a mezőgazdaságban tapasztalható korrupció elleni hatékony fellépés.