Back to top

Horgászok figyelem: minden vízterületre kell horgászjegy

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ismételten felhívja a horgászok figyelmét arra, hogy Magyarországon nincs olyan vízterület, ahová nem szükséges állami horgászjegyet váltaniuk a horgászati tevékenységhez. Az állami horgászjegyen túl területi engedély megváltása is kötelező.

A Nébih korábbi tájékoztatásait megerősítve, ismételten felhívja a hazánkban horgászók figyelmét, hogy a horgászati tevékenység végzéséhez Magyarország minden halgazdálkodási vízterületén állami horgászjegyet szükséges váltaniuk.

Ez alól – a különböző horgászfórumokon terjedő híresztelésekkel ellentétben – a magántulajdonban lévő, nem nyilvántartott vízterületek sem jelentenek kivételt.

Az állami horgászjegy megváltása a nem nyilvántartott vízterületen is kötelező, ezekre a vízterületekre azonban egyéb szabályok is vonatkoznak. A nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületekre nem adható ki területi jegy, továbbá azokba tilos halat telepíteni, illetve a nem nyilvántartott vízterületből kifogni és megtartani csak idegen honos halfajt lehet. Azt a személyt, aki nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületbe halat telepít, illetve ezeken a vizeken állami horgászjegy nélkül horgászatot engedélyez, a hatóság halgazdálkodási bírsággal sújtja, az engedély nélkül horgászó személy pedig halvédelmi bírságra és a horgászati tevékenységtől történő eltiltásra számíthat.

Fotó: BENCE BOROS/Unsplash

A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. CII. törvény végrehajtási rendeletébe (Vhr) új elemként került be, hogy egy horgásznak egy évben egy adott halgazdálkodási vízterületre csak egy darab érvényes, éves területi jegye lehet (27.§ (8) bek.). A Vhr. 9. mellékletében szerepel az az új rendelkezés, hogy

"A naponta kifogható darabszámmal is védett halfajokból éves területi engedéllyel évente összesen legfeljebb 100 db fogható ki."

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a horgász az éves területi jegye birtokában egy adott vízterületen kifogta a 100 darabos „kvótát”, újabb éves jegyet ugyanoda már nem válthat. A korlátozás kizárólag az éves területi jegyekre vonatkozik, vagyis a horgász a kvóta túllépését követően is jogosult lehet napi vagy heti jegy váltására, amennyiben a halgazdálkodásra jogosult a helyi horgászrendjében erről másként nem rendelkezik.

A horgászattal, halvédelemmel kapcsolatos kérdéseket az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen várja a Nébih, illetve keressék a Nébih Állami Halőri Szolgálatának munkatársai a FeHoVa-n a „G” pavilon 34D standján is várják az érintetteket.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Vizet mindenkinek! - az agrárium számára is elengedhetetlen a víz

Március 22. a Víz Világnapja, amely kapcsán érdemes számba venni az élelmiszerbiztonság szempontjából megfelelő mennyiségű és minőségű víz biztosításának módszereit és az elengedhetetlen tennivalókat. Vitathatatlan, hogy a víz- és élelmezési kihívások kielégítésének céljából dinamikus intézményeket és intézkedéseket vár a hazai gazdatársadalom.

Klímaváltozás: a halak is költöznek

A természetes vizek szennyezettsége vagy kiszáradása, sőt még egyes madarak is veszélyeztetik hazánk őshonos halait. A klímaváltozás miatt az alföldi fajok a hegyvidékre vándorolnak, Hajdú-Bihar megye termálvizeiben viszont új közösséget találtak a Debreceni Egyetem kutatói.

Már az élelmiszerlánc-biztonsági elemző rendszer is intelligens

Eredményesen lebonyolította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az „Intelligens Élelmiszerlánc-biztonsági Elemző Rendszer létrehozása” (INTEL) című, kétéves projektjét, amely a hivatal élelmiszerlánc-biztonsági elemző rendszerének korszerűsítését és az ügyfelek elektronikus ügyintézésének egyszerűsítését tette lehetővé.

Ingyenes állategészségügyi és járványvédelmi képzés

Tavasszal elsőként a viziszárnyastartók számára indítja el ingyenes állategészségügyi oktatását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A képzés résztvevői számára a tananyagot, illetve az előadásokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei készítették el.

Indul a medvehagymaszezon: nem mindegy, honnan és mennyit szedünk!

A medvehagyma – a hóvirág mellett – a kora tavaszi erdő egyik jellegzetes növénye. A vadfokhagymaként is ismert, jótékony hatású növény gyűjtési szezonja március végére, április elejére esik. Azonban nem mindegy, honnan és mennyit gyűjtünk ebből az erdei csemegéből.

Kecsegéket telepítettek a Dunába

A teljes körű budapesti szennyvíztisztításnak köszönhetően egyre tisztább a Duna vize, ezáltal a folyó élővilága is megújult, ezt a folyamatot segíti a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. (FCSM) és a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetségének (FŐHESZ) közös szerdai haltelepítési akciója, amelyben 500 kilogramm kecsegét telepítettek a Dunába az FCSM Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepénél.

Nagy érték rejlik a vizeink felszíne alatt

Ha ragadozó is él a vízben, hátának magassága nőni kezd, így próbálja „túlnőni” a rablóhal száját – hangzott el a Halak Napjának központi rendezvényén, ahová az ország megannyi szegletéből érkeztek az aktualitásokra és érdekességekre kíváncsi halbarátok.

Feloldották a tűzgyújtási tilalmat

Az utóbbi napok csapadékos időjárásának köszönhetően jelentősen csökkent a tűzveszély az erdő és mezőgazdasági területeken, ezért nem indokolt a fokozottan tűzveszélyes időszak fenntartása.

Négy ország értékeli újra a glifozátot

Az EU Bizottság javaslatára Franciaország, Hollandia, Magyarország és Svédország közös jelentéstevőként értékeli a glifozát - növényvédő szer hatóanyag - megújítását.

Illegális sertéstelepet talált a Nébih

55 illegálisan tartott sertést találtak a Nébih szakemberei az egyik Pest megyei állattartó telepen. A nem bejelentett telepen tartott sertések ismeretlen állategészségügyi státuszúak voltak.