Back to top

A legális mellett feketén is értékesített tűzifát

A NAV és a Nébih munkatársai Békés megyében ellenőrizték azt a vállalkozót, akiről kiderült, hogy csak az utóbbi időben több mint 12 millió forint értékű tűzifát értékesített feketén.

A pénzügyőrök és revizorok a Nébih munkatársainak jelzése alapján ellenőrizték azt a vállalkozót, aki az információk szerint a legálisan folytatott tűzifa-kereskedelem mellett feketén is nagy tételekben értékesített. Az előzetes vizsgálatokon a NAV munkatársai összevetették a rendelkezésre álló információkat a román társhatóságtól a vállalkozóra és járműveire vonatkozó tűzifa behozatali adatokkal. Ezekből egyértelműen kiderült, hogy

2018-ban a legális és bevallott 264 tonna Magyarországra behozott és itt értékesített tűzifa mellett a vállalkozó további 360 tonna, mintegy 12 millió forint értékű tűzifát hozott be és értékesített feketén.

Fotó: Nébih
A NAV és a Nébih munkatársai egyszerre két helyszínen tartottak ellenőrzést, melyek közül az egyik telephely a Nébih közhiteles hatósági nyilvántartásába be sem volt jelentve. Ennek hiányában pedig legálisan, faanyag kereskedelmi tevékenység nem folytatható. A helyszíneken talált dokumentumok alapján megállapították, hogy a vállalkozó a legális tevékenysége mellett legalább kétszer annyi illegális beszerzést és értékesítést is végzett. Ezekre vonatkozóan nem teljesítette bevallási és EKÁER-bejelentési kötelezettségét, továbbá nem rendelkezett naprakész nyilvántartással, készlet kimutatással, és az előírt szigorú számadású szállítójegyeket sem töltötte ki, nem adta át a vevőknek.

Az egyik telephelyen munkát végző alkalmazott ráadásul bejelentés nélkül dogozott.

A vállalkozó az ellenőrzésen nem tudta teljes körűen bemutatni az import beszállításokhoz szükséges árukísérő okmányokat, nyilatkozatokat, így nem zárható ki a faanyag illegális eredete sem.

A Nébih erdészeti ellenőrei eljárást indítottak, az ellenőrzött telephelyeken megtalált 112 köbméter tűzifát zár alá vették, valamint ideiglenesen felfüggesztették a vállalkozó faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó valamennyi tevékenységét.

A NAV és a Nébih munkatársai további összehangolt, átfogó vizsgálatokat végeznek a vállalkozói tevékenység teljes körű feltárása érdekében. A be nem jelentett alkalmazott miatt egymillió forintig terjedő mulasztási bírsággal is sújtható a munkáltató, így

az eltitkolt bevételekkel együtt több százezer forintos bírságra számíthat a vállalkozó.
Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Aggódnak a brit gazdák

Nyolc százalékos gazdasági visszaesés, befulladó beszerzésimenedzser-index, aggódó brit gazdák és az egyre nehezedő uniós élelmiszerexport – a lehető legsötétebb jóslatok kerültek ijesztő közelségbe a brexit előtti utolsó hetekben. A március végi kilépésig kisebbfajta csodára lenne szükség egy rendezett és megengedő kilépési megállapodás teljes körű elfogadtatásáig.

Tetemes bírság fakivágásért

15 ezer font (5,4 millió forint) bírsággal sújtott a brightoni törvényszéki bíróság egy ingatlanbefektetőt, mely engedélye nélkül vágott ki három bükkfát a Londontól délnyugatra fekvő Dorking természetvédelmi területen még 2017 nyarán.

Többet költünk élelmiszerre, mint bármi másra

A magyarok közel fele (46 százalék) úgy véli, jobban áll anyagilag, mint öt évvel korábban. A pénztöbbletből leginkább a kiskereskedelem profitált: 100-ból 42 magyar fogyasztó, saját bevallása szerint, többet költ élelmiszerre, mint öt évvel ezelőtt.

Termelői piac nyílt Pusztaszeren

A helyben és a környékbeli tanyákon élők régóta felmerülő igényeit kiszolgáló új közösségi térrel gazdagodott Pusztaszer, ahol a kor követelményeinek megfelelő elárusítóhelyen találhat egymásra termelő és fogyasztó – mondta Farkas Sándor országgyűlési képviselő, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a 31 és fél millió forintból kialakított pusztaszeri piactér átadásán.

Élelmiszerbiztonság: Mese habbal?

Új elemmel, oktató jellegű mesekönyvvel bővült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oktatási programja. Az elsősorban 3. és 4. osztályosoknak szóló „Mese habbal, szülinappal” című történetet Gévai Csilla meseíró jegyzi. A kiadványt Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár mutatta be ma a Csillaghegyi Általános Iskolában.

Ha kistermelőktől vásárolna, ezt az oldalt önnek találták ki

Nem szükséges többé zord téli időben a termelői kispiacon dideregni. Egy vállalkozó kedvű szegedi könyvelő egyszerű megoldása segítségével jóval könnyebben találkozhatnak a kistermelők és vevőik. A Microker új térképes kereső alkalmazása segít a termelőknek és a vevőknek egymásra találni.

Vadkárfelmérés drónnal

A modernizáció térhódítása szinte valamennyi gazdasági ágazatban észlelhető. Ezeknek a technológiai eszközöknek az alkalmazása az alapos adatgyűjtés mellett lehetővé teszi a pontos felmérést, ami hatékonyabb gazdálkodást eredményez.

Porosodó pálinkafőzőkkel lenne tele az ország?

Nem tartja életszerűnek a NAV-hoz befolyó adatokat a Pálinka Nemzeti Tanács, a magánfőzésről szóló 2018-as adóhatósági adatokból ugyanis az derül ki, hogy az országban nyilvántartott, magánfőzésre szolgáló lepárlókészülékeknek csak mintegy egyharmadát használták 2018-ban.

Problémás csiliolajat és őrölt gyömbért találtak

Határérték feletti benzo(a)pirént és PAH-ot mértek Kínából származó őrölt gyömbérben, illetve határérték feletti lágyítószert, úgynevezett epoxidált szójaolajat (ESBO) mutatott ki kínai, csirke ízesítésű, tofus, chili olajban. Mindkét esetről a RASFF-on keresztül szerzett tudomást a Nébih.

Még nem lehet drónnal permetezni

A drónok mezőgazdaságban történő, növényvédelmi célú alkalmazása új jelenség. A Nébih felhívja az érdeklődők és érintettek figyelmét, hogy e célú használatuk jelenleg nem engedélyezett, arra csak a jogi környezet kialakítását követően nyílik lehetőség.