0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kapj rá – együnk több halat!

A magyar lakosság az európai – fejenként évi 20 kg körüli – átlaghoz képest kevés halat eszik. A halfogyasztást ösztönző „Kapj rá” marketing kampány célja, hogy a jelenleg évente 6 kilogrammos fejenkénti halfogyasztásunk 2023-ig legalább 2-3 kilóval emelkedjen – tudtuk meg a FEHOVA kiállításon tartott sajtótájékoztatón.

A hal nagyon egészséges, omega-3, -6 és -9 zsírsavban gazdag alapanyag. Segíti a szív és érrendszeri megbetegedések megelőzését, csökkenti a szellemi leépülés és a szembetegségek kockázatát. Várandósság esetén pedig pozitív élettani hatása van a születendő gyermekek szellemi és egészségi állapotára. Számtalan kutatás bizonyította már, hogy azokban az országokban, ahol a lakosság több halat fogyaszt, bizonyos betegségek sokkal ritkábbak.

Ahhoz, hogy egészségünket megőrizzük, hetente legalább kétszer kellene halat ennünk.

A halfogyasztás növelésére indult el az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásával a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) keretében a „Kapj rá!” kampány, aminek elsődleges célja, hogy a jelenleg 6 kilogrammos fejenkénti halfogyasztás 2023-ra legalább 20 százalékkal emelkedjen. A hétéves marketing program megvalósítására az Agrár Marketing Centrum Nonprofit Kft. kapott felhatalmazást szoros együttműködésben a szakmai szervezetekkel. A  kampány egyik legfontosabb állomása a most zajló FEHOVA kiállítás, ahol többek között látványkonyhával, kóstoltatással és információs kiadványokkal várják a látogatókat.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője elmondta, hogy a hétéves halfogyasztást ösztönző kampánynak számos eleme van. A sajtóban, médiában reklámokkal igyekeznek a magyar fogyasztókat megszólítani, az online közösségi térben főként a fiatalok figyelmét próbálják felkelteni ismeretterjesztő és gasztro-videókkal, ez utóbbihoz egy Michelin-csillagos séfet is megnyertek. Talán neki is köszönhető, hogy nagy a látogatottsága az online felületnek. A kampány valószínűleg legizgalmasabb eleme a Kapj rá országjáró road show, aminek egyik állomása most a FEHOVA kiállítás.

Tavaly 34 helyszínen népszerűsítették a halfogyasztást, számos vidéki rendezvényen, fesztiválon találkozhattak a látogatók a Kapj rá kampánnyal. A különböző helyszíneken, eseményeken nem csak azt próbálják megismertetni, hogy a halfogyasztás milyen kedvező hatással van az egészségünkre, hanem azt is megmutatják, hogy a halgasztronómiának milyen különféle elemei, milyen új fogásai vannak.

A kitelepült látványkonyháknak a tapasztalatok szerint eddig mindenhol sikerült meggyőzni a látogatókat, hogy a hal nem csak egészséges, de nagyon finom és sokféleképpen elkészíthető.

A világ halfogyasztásának már a fele az akvakultúrákból származik – tudtuk meg Lévai Ferenctől, a MA-HAL szóvivőjétől. Az édesvízi akvakultúrák szerepe rendkívül megerősödött, az elmúlt négy évben 22 százalékkal növekedett a termesztett halak piaci értékesítése. A 80 millió tonnányi termésből – amiben a lazac is benne van – 40 millió tonnát már az édesvizekben állítottak elő. A dinamikus növekedésben Ázsiának nagy szerepe van, ott az időjárás is nagyon kedvez ennek a tevékenységnek, ráadásul az embereknek a hal olyan, mint nálunk a kenyér.

Ötödik éve lesz már, hogy Magyarország természetes vizeiben nem lehet halászni. A haltermelésünk viszont szépen fejlődik.

Ez az egyetlen állattenyésztési ágazat, ahol növekedett a dolgozók száma, és ami iránt a fiatalok is egyre többen érdeklődnek

– emelte ki Lévai Ferenc. Jelenleg Magyarországon mintegy 24 ezer hektáron közel 15 ezer tonna halat termelünk. Ennek nagy része -77 százaléka – ponty. A kereslet folyamatosan növekszik, a termelők pedig igyekeznek újabb halfajokkal bővíteni a kínálatot.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu