Back to top

No-Deal Brexit: a bárányok elhallgatnak

Az Egyesült Királyság a világ harmadik legnagyobb bárány-exportőre. Ha pedig a Brexit megegyezés nélkül zajlik le, akkor az eddig külföldön értékesített állatok a gazdák nyakán maradhatnak.

Alan Hutton Anglia déli részén, Basingstokeban egy 405 hektáros gazdaságban tenyészjuhokat nevel más gazdák számára. Jelenleg 150 állatot tart, azonban a Bloombergnek elmondta: amennyiben megegyezés nélkül lépne ki az Egyesült Királyság az EU-ból, az állomány felét azonnal vágóhídra küldi. Emellett a gabonatermésének felére lefixált áron már megvan a vevő, és egy évre elegendő műtrágyát és növényvédőszereket is felhalmozott.

"A fehér-fejű juhokat mind a húsukért fogjuk értékesíteni, mivel jövőre már nem lesz igény rájuk, mint tenyészállat. A juhágazat valószínűleg jelentősen összezsugorodik." - nyilatkozta a gazda.

A juhok ősidők óta meghatározó részei a brit tájnak. A gyapjúágazat a római hódítások idején is virágzott i.e. 55 körül, és a bárányhús pedig a mai napig alapélelmiszernek számít a szigetország étlapján.

Fotó: Tóth-Gál Enikő

Azonban úgy tűnik, hogy a mezőgazdasági ágazatok közül a juhászatot érinti majd legérzékenyebben egy megegyezés nélküli Brexit.

Az Egyesült Királyság juhtartói a bárányok harmadát exportálják az EU területére, főleg Francia- és Németországba. Megegyezés nélkül azonban a vásárlók könnyen elfordulhatnak tőlük, mivel a vámokkal együtt akár 48 százalékkal is drágulhat ez a termék a Mezőgazdasági és Kertészeti Fejlesztési Tanács (Agriculture and Horticulture Development Board) tanulmánya szerint.

Ennek következtében az Egyesült Királyságban felhalmozódna a hús, ami árcsökkenéshez vezet. A Tanács becslései szerint 2025-re 30 százalékkal csökkenne a bárány ára.

Azonban 6 héttel a kilépés tervezett ideje (március 29.) előtt még mindig csak találgatások vannak, hogy mi is fog történni. Néhány gazdának nehézséget jelentene, ha állami segítség nélkül kellene folytatnia a gazdálkodást - mondta Dylan Bradley, az londoni központú Informa Agribusiness Intelligence elemzője. Egy szóvivő szerint az Egyesült Királyság Környezetvédelmi, Élelmiszer- és Vidékügyi Minisztériuma (Department for Environment, Food and Rural Affairs, DEFRA) együttműködik a juhtenyésztőkkel és segít átalakítani a kereskedelmet, illetve biztosítani annak folytonosságát.

Idővel talán új export célokat is találhatnak a gazdák, mint például Kína, ahol a párolt juhhús népszerű étel - legalábbis az új-zélandi Rabobank állati fehérjékkel foglalkozó vezető elemzője, Blake Holgate szerint.

A legnagyobb probléma, hogy a brit juhtenyésztők többségének, különösen a Wales dombvidéki részein gazdálkodóknak nincs más alternatívájuk.

Amíg a növénytermesztők akár minden évben más terményt vethetnek, addig a sovány talajon nevelt juhok esetében nincs más alternatíva. Az Egyesült Királyság mezőgazdasági tájainak fele pedig csupán juh- illetve marhalegelőnek alkalmas a Nemzeti Juhtenyésztő Egyesület (National Sheep Association) szerint.

Egyelőre a gazdák abban bíznak, hogy sikerül megegyezésre jutni - mondta Hugh Broom, aki néhány száz juhot nevel Surreyben. Ő maga is igyekszik felkészülni a legrosszabbra: olyan vakcinákat halmozott fel, melyeket normál esetben Európából importál. Tervezi azt is, hogy a gazdasági tevékenységét változatosabbá teszi.

"Ha nem lesz megállapodás, akkor várhatóan sokan végleg felhagynak a juhtartással" - mondta.

Forrás: 
Bloomberg

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ezeket az ételeket semmiképp ne adjuk a kutyánknak!

A kutyák emésztőrendszere másként működik, mint az embereké. Ezért óvatosan kell bánni az ételekkel! Ami számunkra veszélytelen, nagy kárt is okozhat a kutyusunknak.

Bontás helyett formatervezés

A takarmányszállító vezetékek akadálymentesítésére kínál egyszerű megoldást egy ötletes sarokelem. Az innovációs díjat is kiérdemlő Clean 9T Bypass berendezés nem csak a szállítóvezeték teljesítményét javítja, az állatok egészségére is kedvező hatással van.

Kétszeresére nő Kína sertésimportja az ASP miatt

Kína 2019-ben várhatóan kétszer annyi sertést importál, mint az előző évben – összesen 2 millió tonnát. Kína, mint a világ legnagyobb sertéspiaca jelentős károkat szenvedett el a sertéspestis első megjelenése óta különös tekintettel 2018 végére.

Idén elkezdődik a génmegőrzési stratégia végrehajtása

Az agrártárca a két kiemelt génmegőrzési intézmény összevonásával megalapítja a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központot – jelentette be Nagy István agrárminiszter a Növényi Diverzitás Központ II. Magbörzéjén.

A méhcsaládok gyors tavaszi fejlesztése

A fenti címmel jelent meg 2018 áprilisában kis kézikönyvem. Ezzel a témával összefüggésben osztok meg néhány részletet. Sőt, aktuális, remélhetőleg hasznos, de a könyvben nem szereplő gondolatokat is beleszövök az írásba.

Hat marha akár tízezer farmot is összeköthet

Az állatok adás-vétele a betegségek terjedésének megakadályozása szempontjából kockázatot jelent. Az Egyesült Királyságban egy kutatócsoport arra volt kíváncsi, hogy egy átlagos állattartó telep hány másikkal kerül kapcsolatba akkor, amikor új állatokat vásárol – az eredmény pedig megdöbbentő volt.

Tovább bővült az agrárium

A mezőgazdaság kibocsátásának 2010 óta tartó emelkedése 2018-ban is folytatódott, értéke 2720 milliárd forint volt. Ehhez mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés hozzájárult. A mezőgazdasági kibocsátás változatlan áron 3,6 százalékkal emelkedett, A növénytermesztés kibocsátásának volumene 2,6 százalékkal, az állattenyésztésé 5,7 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.

Probiotikumok a lúd- és kacsatenyésztés szolgálatában

Hogyan lehet a probiotikus termékeket felhasználni a kacsa- és lúdágazatban, többek között erre is kereste a választ az a szakmai konferencia, melyet március 21-én rendeztek Kiskunfélegyházán, a probiotikumok forgalmazásával foglalkozó Greenman Kft. szervezésében.

Professzor: kevesebb sót használjon az élelmiszeripar!

Újabb tudós figyelmeztetett a sóbevitel mérséklésének hatására, Paul Elliott, az Imperial College London professzora ráadásul rendszerszintű változást sürget. Szerinte ha az élelmiszeripar nagyarányú sócsökkentést lépne meg, az emberéleteket menthetne.

Megdőlt a sörre bor népi bölcsesség

Mindegy milyen sorrendben, ha sokat iszunk, berúgunk, ezt állapították meg egy kísérlet eredményeképpen német és angol tudósok. Ezzel évszázados népi bölcsességet döntöttek meg.