0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Csúcsot döntött a skót whisky exportja

Kiemelkedően jó évet zártak a skót whiskyt előállítók és exportálók.Tavaly mind mennyiségében, mind értékében megdőlt az eddigi eladási rekord, s ezzel a kőolajat nem számítva, a brit exportbevétel 1 százaléka származott a skót whisky értékesítéséből.

A skót whiskyből tavaly rekordmennyiséget, 1,28 milliárd – a standardnak számító, 0,7 literes – üveget, vagy másképpen számítva 896 millió litert exportáltak – áll a skót whiskygyártók szövetségének (SWA) közleményében, ami a brit vámhatóság adataira hivatkozik .  Ez  3,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi mennyiséget. Az előző rekord még 2011-ben született, abban az évben 1,264 milliárd palackot értékesítettek a skótok emblematikus italából .

A skót whisky exportjából származó bevétel is történelmi csúcsra ért 2018-ban, 4,7 milliárd fontra emelkedett  a kiviteléből származó bevétel, ami 7,8 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.

A kiszállított palackokért a legtöbbet az Egyesült Államok fizetett, az export értéke először érte el az 1 milliárd fontot. A második helyen Franciaország állt, ahová 442 millió font értékű whiskyt szállítottak Skóciából.

Az eladott üvegek számát tekintve fordított a két ország sorrendje. Franciaországba 187,8 millió, míg az Egyesült Államokban 136,8 millió palack skót whiskyt szállítottak Skóciából. A jelentős exportbevételi különbség abból adódik, hogy a franciák inkább az olcsóbb kategóriájú whiskyt vásárolták

Forrás: MTI