0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Elszállnak az élelmiszerárak Ausztriában

Nyugati szomszédainknál 2011 óta 6 százalékponttal gyorsabban emelkedtek az árak az euró-övezet átlagánál, s e különbséghez a regionális élelmiszerek jelentős drágulása is hozzájárult.

Ami azt jelenti, hogy – ugyancsak az évtized kezdete óta – Ausztriában évről évre 0,7 százalékponttal erőteljesebb volt az éves infláció, mint a többi, a közös valutát használó országban.

A termékek és szolgáltatások átlagos árszínvonala 2017-ben 12 százalékkal haladta meg az euró-övezetét, illetve csaknem 8 százalékponttal németországit.

Az élelmiszerek esetében különösen nagyok a különbségek: az osztrákok az élelemért jó negyedével fizetnek ki többet, mint európai társaik.

A Wifo bécsi gazdaságkutató intézet szerint az európai átlagot meghaladó infláció oka többek között a drágább szolgáltatások következménye. Nemzetközi összehasonlításban az élelmiszerkereskedelem árszínvonala is drágának mondható, ami a regionális élelmiszerek magas arányából adódik. „Miközben Ausztriában a bio-tej a legerősebben elterjedt, addig Németországban egyértelműen az olcsóbb H-tej fogyasztása dominál”, idézi a Der Standard bécsi napilap Josef Baumgartnert, a Wifo szakértőjét.

Sok év után 2017 volt az első olyan esztendő, amikor az élelmiszerek nem hajtották, hanem inkább mérsékelték az inflációt, s ez a folyamat tavaly is folytatódott.

Az osztrák statisztikai hivatal adatai szerint a növényi olajok és zsírok árszínvonala a múlt évben mégis erőteljesen, 6,3 százalékkal emelkedett, a vaj pedig 11,7 százalékkal drágult; igaz, mindeközben kedvezőbb volt paradicsomot, pulykamellet és tejcsokoládét vásárolni, mint egy évvel korábban.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu