0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ismeretlen betegség tizedeli a bükkfákat

Egyelőre nem tudni, milyen kórokozó pusztítja a bükkfákat az Amerikai Egyesült Államok illetve Kanada területén. Aggodalomra ad okot, hogy a betegséget az európai bükkből (Fagus sylvatica) is kimutatták.

Angol nyelvterületen Beech Leaf Disease-nek nevezik az új kórt, mely szó szerint bükk levél betegséget jelent. Az kezdeti tünete, hogy sötét foltok jelennek meg a fa levelein – magyarázta Carrie Ewing, az Ohio Állami Egyetem PhD hallgatója.

Később a levelek összefonnyadnak, megvastagszanak, a szerkezetük pedig bőrszerűvé válik. A rügyek kiszáradnak, így idővel a fa is elpusztul.

Egyelőre nem tudni, milyen patogén okozza a betegséget. Amíg nem sikerül azonosítani, addig sem kezelni, sem megelőzni nem lehet a betegséget. Az elsődleges tanulmányok szerint nincs jele rovarkártevőknek vagy más betegséget terjesztő élőlényeknek a fertőzött növények körül, így azt sem tudni, hogyan terjed kór.

Ewing kollégája, Enrico Bonello professzor azt is hozzátette, hogy a fák haláltusája évekig is eltarthat.

A kórt kimutatták már az amerikai bükkből (Fagus grandiflora), illetve az európai bükkből (F. sylvatica) és a keleti bükkből (F. orientalis) is. Ez aggodalomra ad okot, hiszen

ha a betegséget okozó patogén a világ más bükkös élőhelyeire is átterjed,  akkor óriási károkat okozhat többek közt Európa mérsékelt övi erdeiben is.

A biológiai biztonság kulcskérdés ebben az ügyben. A kutatók azt feltételezik, hogy a betegség jelenleg is emberi „segítséggel” terjed, ráadásul meglehetősen gyorsan – tette hozzá Bonello.

Tulajdonképpen ez az eset kísértetiesen emlékeztet több más, idegenhonos inváziós faj terjedésére, például a smaragd kőris kéregrontó kártételére Észak-Amerikában, vagy a kőriselhalásra Európában – mindkét esetben eleinte kis területen és lassan terjedt a kártevő, aztán hirtelen, exponenciálisan megugrott a fertőzések száma – mondta Bonello.

Forrás: BBC