Back to top

Innovatív öntözéstechnológiai megoldásokat fejlesztenek

Magyarországon eddig még ismeretlen technológiáról, köztük egy speciális, földalatti öntözési rendszerről is képet kaphattak a PREGA látogatói a rendezvény kiállítói terében. Az innováció mögött álló cég képviselőjével beszélgettünk.

Az idei Precíziós Gazdálkodási és Agrárinformatikai Kiállítás az innovatív technológiák iránt érdeklődő gazdálkodókat mintegy 100 előadással és 40 kiállítóval várta. Utóbbiak között sétálva számos érdekességbe futhattak bele a látogatók, s kaphattak pontos képet azokról a cégeket képviselő szakemberek jóvoltából. Sziklai Gábor, a Netafim magyarországi menedzsere például egy sok helyütt már elterjedt, hazánkban azonban még gyerekcipőben járó, földalatti öntözéses technológiáról adott pontos képet az érdeklődőknek.

„Csepegtető csöveket süllyesztünk a föld alá körülbelül 30-35 cm mélyen, amelyekkel közvetlenül a növény gyökérzónájában tudunk öntözni és tápanyagot bejuttatni”

– magyarázta a szakember. Szavai szerint e technológiát a tengerentúlon már legalább 20 éve használják, s egyre több környező országban – Romániában és Szerbiában például – is alkalmazzák. Mint mondta, Magyarországon egy 20 és egy 35 hektáros területen végeznek kísérleteket jelenleg a módszerrel; a táblák alatt végigfut a teljes földalatti rendszer. Sziklai Gábor elmondta lapunknak, az izraeli székhelyű cég a világ több mint 110 országában van jelen mintegy 5500 alkalmazottal,

bevételeik nagy részét pedig innovációra fordítják. Nem volt ez másképp már a 60-as években sem, ugyanis ekkor – egészen pontosan ’65-ben – fejlesztették ki a mára már sokak által ismert és használt csepegtető öntözési technológiát.

A cég legújabb termékei kapcsán Sziklai Gábor a NetBeat vezérlőrendszer-családot emelte ki, amely elmondása szerint a szelepvezérlésnek mindenféle kommunikációs formáját tartalmazza. „A rendszer a szondák által begyűjtött adatokat egy felhő alapú adatbázisba továbbítja, amely a növény paraméterei alapján ad öntözéstechnikai tanácsokat a gazdának, illetve felügyeli az egész rendszert” – tette hozzá beszélgetésünk végén a cég képviselője.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Afrikából Ázsiába került a falánk kártevő

A rettegett őszi sereghernyó nemcsak felbukkant, de meg is telepedett Ázsiában. Az ENSZ szerint a gazdáknak nincs választási lehetősége: kénytelenek lesznek megtanulni, hogyan éljenek együtt vele.

Tudjon meg többet a növényvédelemről!

Sokan nem látnak tisztán, ha a növényvédelemről van szó – szól a Bayer tájékoztató kiadványának első mondata. A laikus közönség aggodalmait próbálják eloszlatni a modern mezőgazdaságban alkalmazott módszerek ismertetésével. A gyakori kérdésekre adott válaszokkal a Bayer a saját környezetvédelmi tevékenységét, ez irányú fejlesztéseit is ismerteti. Ebből a kiadványból szemezgetünk.

Tiltakoztak a termelők az akciós tej miatt

Petíciót adtak át a Penny Market alsónémedi telephelyénél az üzletlánc képviselőinek a tejtermelők, miután a cég 135 forintért kínált akciós importtejet. A tüntetők felszólították a Penny Marketet az akció azonnali visszavonására.

Idén elkezdődik a génmegőrzési stratégia végrehajtása

Az agrártárca a két kiemelt génmegőrzési intézmény összevonásával megalapítja a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központot – jelentette be Nagy István agrárminiszter a Növényi Diverzitás Központ II. Magbörzéjén.

Szemléletváltás szükséges a vízgazdálkodásban

A megváltozott klimatikus viszonyok között szükség van arra, hogy a közel kétszáz évre visszatekintő, hatalmas értéket teremtő magyar vízgazdálkodás tradíciója megváltozzon.

Gyümölcsvédelem mind kevesebb vegyszerrel

Hogyan lehet megóvni a gyümölcsöket a károsítóktól, ha mind több növényvédő szert vonnak ki a forgalomból, és az üzletláncok korlátozzák a kimutatható hatóanyagok számát? A gyártók nem állnak le a fejlesztéssel és egyre inkább környezetkímélő készítmények jelennek meg a piacon. A szabályozási környezetet és az új lehetőségeket mutatták be szakértők a FruitVeB által szervezett tanácskozáson Velencén.

Növekvő agrárrészesedésre számít a Raiffeisen

Tovább növelné mintegy 150 milliárd forintnyi agrárhitel-állományát a Raiffeisen Bank, amely már most is a hazai bankpiac harmadik helyezettje a mezőgazdaság finanszírozásában – mondta el a pénzintézet vezérigazgató-helyettese lapunknak. Kementzey Ferenc szerint a nagyvállalatok körében meghatározó szereplők már most is, ezért az agrár-kkv körben van igazi tere a további növekedésnek.

Klímaváltozás és betegségek: növekvő kockázat?

A klímaváltozás tényével vitába lehet szállni, de nemigen érdemes. Abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy az időjárás változékonysága minden korábbi mértéken túlmutat. A híradások gyakran szólnak a természeti erők által okozott jelentős anyagi veszteségekről – de mi a helyzet a csendes hadviselőkkel, a kórokozókkal? A megváltozott időjárás hogyan befolyásolja a növényi betegségeket?

Tovább bővült az agrárium

A mezőgazdaság kibocsátásának 2010 óta tartó emelkedése 2018-ban is folytatódott, értéke 2720 milliárd forint volt. Ehhez mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés hozzájárult. A mezőgazdasági kibocsátás változatlan áron 3,6 százalékkal emelkedett, A növénytermesztés kibocsátásának volumene 2,6 százalékkal, az állattenyésztésé 5,7 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.

Egy Földünk van, törődjünk vele! - Föld Órája 2019

Idén március 30-án lesz a WWF Föld Órája, azonban fontos, hogy környezetünkkel ne csak ezen a napon, ebben az egy órában törődjünk. A Föld Órája alkalmából indított négyhetes kihívássorozattal a WWF Magyarország azt kívánja elérni, hogy a fenntarthatósági tippek közül mindenki kiválassza azokat, amelyeket tartósan át tud ültetni mindennapjaiba.