0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ha jó minőségű, inkább hazait veszünk

Két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a magyarok 85,9 százaléka a hazait választja, 52,7 százalékuk pedig 10 százalékkal magasabb árat is hajlandó fizetni a hazaiért a külföldivel szemben, ha az eredetet védjegy igazolja - derült ki az InnoFood Marketing Kft. által végzett felmérésből.

Az MTI-hez eljuttatott reprezentatív felmérés több mint 500 ember megkérdezésével készült. 

A közlemény idézi Benedek Esztert, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, aki szerint az elmúlt évtizedben sikerült jelentősen megváltoztatni a magyar termékek megítélését a fogyasztók körében. Hozzátette, hogy ez idő alatt

a kereskedelmi láncok hozzáállása is megváltozott a magyar árukhoz, és a cégek is egyre jobban felismerik, milyen előnyökkel jár annak feltüntetése, hogy a gyártmányuk magyar termék.

A kutatás adatai szerint a termékek hazai származásának beazonosításában a legnagyobb segítséget a magyar gyártó csomagoláson való megjelölése és a védjegy jelenti a vásárlóknak. Ezek számukra hatékonyabban igazolják az áru származását, mint egy ismert, adott esetben magyaros hangzású márkanév – fejtette ki az ügyvezető. 

A felmérésből az is kiderült, hogy az eredetjelölő védjegyek közül kiemelkedően a Magyar Termék ismertsége volt a legnagyobb, 95,7 százalékos, emellett a Magyar Termék logót tartották a leghitelesebbnek is. 

Két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a megkérdezettek 60 százaléka még más hazaival szemben is hajlandó inkább a Magyar Termék védjegyeset választani, és akár 10 százalékkal többet fizetni érte.

Leginkább a friss és tartós élelmiszerek, valamint a szépségápolási termékek esetében jellemző a magasabb felár elfogadása,

a többi vizsgált kategóriában – mint a háztartási és vegyi termékek, ruházat és építőanyag – ez inkább 5 százalék körül alakul – derült ki a kutatásból.

Forrás: MTI