0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Termőföld: nem áll meg a drágulás

Évek óta komoly mértékben drágulnak a termőföldek Magyarországon, és a jelek szerint ez fennmarad idén is. A témával foglalkozó Iránytűt készítő Agrotax szerint idén 10 százalékos drágulás várható.

Éves szinten mintegy 10 százalékkal drágulhatnak a termőföldek 2019-ben, azok után, hogy a mezőgazdasági területek minden művelési ágban egyre drágábban kelnek el évek óta – hangzott el az Agrotax Kft sajtótájéjoztatóján csütörtökön Budapesten.

A cég által készített Iránytű termőföldpiaci körkép már a 2018-as évre is 12 százalékos drágulást mutatott ki a megelőző évhez képest. Tavaly a termőföldek országos átlagára 1,437 millió forint volt hektáronként.

A földforgalom legnagyobb részét a szántóföldek adták ezúttal is, döntően a Dél-Alföldön. Abban sincs meglepetés, hogy egy hektárra vetítve a legdrágább szántóföldek Békés megyében, a legolcsóbbak Nógrád megyében vannak. Az egyes művelési ágakban azonban jelentős szórást mutat a kép: a gyümölcsösök, szőlők akkor is többet drágultak (előbbi 39, utóbbi 20,6 százalékot), ha már eleve lényegesen magasabb hektáronkénti árról indult ezen területeknek a piaci értéke.

Az Agrotax képviseletében felszólaló Kovács Norbert kijelentette: ezek az eredmények is úgy jöttek ki, hogy a kalkuláció során igyekeztek kiszűrni az extremitásokat, amelyek torz irányba vitték volna az összképet. Sőt, a gyümölcsösök és szőlők esetében a fél hektár alatti területeket nem is vették figyelembe, mivel ezeket jellemzően nem mezőgazdasági művelés céljára, hanem építkezésre, vagy egyéb befektetésre veszik a vevők, amely lényegesen magasabb árat is jelenthet. Ez különösen a nyaralóövezetek közelében érvényesül – tette hozzá.

Sáhó Ákos, az Agrotax Kft. ügyvezetője az eseményen elmondta:

Több tényező is a termőföldárak további drágulását vetíti előre, a keresleti piac a birtokkoncentráció nyomása miatt ugyanis fennmarad.

Figyelembe kell ugyanakkor venni, hogy a kormányzat osztatlan közös tulajdont felszámolni kívánó és esetleg az öröklési viszonyokat megváltoztató – ma még nem ismert – várható rendelkezései, és a szintén bizonytalan uniós támogatási rendszer befolyásolhatják az árakat a következő években.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu