Back to top

Házi praktikák a lovak körül

A lótartásban felmerülhetnek olyan problémák, amelyekre szeretnénk egyszerű, praktikus, és mellékhatásoktól mentes megoldást találni, vagy a szükséges orvosi és egyéb kezelések mellé keresünk kiegészítést. Ahány ház, annyi szokás, ám ebben az írásban megpróbálunk közreadni egy csokorra valót azokból a ház körül is elérhető praktikákból, amelyeket nyugodt szívvel bevehetünk a „házi patikába”.

A következő bekezdésekben nem gyógynövények széles skálájáról vagy más alternatív módszerekről lesz szó – ezeknek ismertetését azokra a szakemberekre bízzuk, akiknek ez a hivatásuk. Most inkább nézzünk körül a házunk táján, kiskertben, kamrában, polcon – mit és miért érdemes alkalmazni?

Fontos, hogy körültekintően, fokozatosan kezdjünk el adni bármilyen kiegészítőt, mert létezhetnek érzékenyebb, esetleg allergiás lovak. Az sem biztos, hogy minden ló mindent szeret, vagy egyforma gyorsan hozzászokik az új ízekhez – egy kis türelem mindig kellhet.

Légúti bántalmak

A kisebb köhintgetést is komolyan kell venni, és mindenképp állatorvos segítségével a végére járni. Egészen enyhe köhögés sem véletlen, okozhatja megfázás, fertőzés, por, allergiás irritáció, elhanyagoltabb esetekben pedig kehesség előjele is lehet.

Fokhagyma, reszelt torma, méz – remek kiegészítői például a téli étrendnek, hiszen mindegyikük jó hatással van a légutakra, és az emésztésre egyaránt
Fokhagyma, reszelt torma, méz – remek kiegészítői például a téli étrendnek, hiszen mindegyikük jó hatással van a légutakra, és az emésztésre egyaránt
A probléma jellege és súlyossága szabja meg, hogy az állatorvos miképp rendelkezik. Gyógyszeres kezelés mellé kiegészítésnek, vagy enyhébb esetekben önmagukban is nagyon hasznosak lehetnek a gyógyításban bizonyos otthoni kiegészítők. Remekül alkalmasak megelőző kúrára is egy-egy hajlamosító időszak előtt és közben.

Az első ilyen a méz. A lovak általában szeretik édes ízét. Speciális anyagai baktericid és vírusölő hatásúak.

Magas nyomelem, vitamin és szénhidrát tartalmának köszönhetően kiváló immunrendszer erősítő. Különösen a hársméz, nyálkaoldó hatásával, mindenféle légúti megbetegedésre jó. Keverhetjük egyszerűen az abrakba (egy evőkanálnyit naponta), de akár a mézes hagymát is kipróbálhatjuk, vagy teáztathatunk is mézzel, szintén abrakra öntve, akár éppen hagymateával. A mézet ne a forró teába keverjük, mert hasznos anyagai hő hatására gyorsan lebomlanak. Érdemes megvárni, amíg kissé lehűl, de még meleg.

Szintén a humán eszköztárból ered, elérhető, egyszerű és hatékony a torma. Lereszelve az abrakhoz adagolható (egy evőkanálnyi is elég, tekintettel intenzitására), akár mézzel elkeverve. Baktérium és vírusölő, csípős illóolajaival légút tisztító, köptető hatású, emellett magas kalcium, magnézium, B és C-vitamin tartalmú. Az emésztésre és a keringésre is jó hatással van.

Ízületek, mozgás szervrendszer

Természetesen mozgás-szervrendszeri problémák észlelésekor is az első az állatorvossal való konzultáció, és szükség esetén terápia. E témakörben (is) nagy hatékonysággal alkalmazhatóak olyan alternatív módszerek, mint az akupunktúra, csontkovácsolás stb. A gyógyuláshoz elengedhetetlen a mozgás lehetősége – sose feledkezzünk meg arról, hogy a ló természetes szükségleteitől megfosztva, pl. boxfogságban sokkal rosszabbul képes önmagát gyógyítani.

Ebben a témakörben főképp a megelőzés, illetve idős, vagy idült problémáktól szenvedő lovak körül találkozni kiegészítő praktikákkal. Ilyen az étkezési zselatin etetése. Humán gyógyászatban is elterjedt, hogy

kocsonya állagúra kikevert zselatint rendszeresen fogyasztva „megkenhetőek” az ízületek, így könnyebbé válik a mozgás, és csökken a kopott, nedv-vesztett ízületekben érzett fájdalom.

Ártani vélhetően tényleg nem ártunk vele, viszont az állatorvosok többsége sok esetben még a célzottan a lovak ilyen problémáira kifejlesztett állatgyógyászati termékekről is úgy vélekedik, hogy a felszívódásuk, így a hatékonyságuk bizonytalan. Ez még inkább igaz a tasakos zselatinra.

Viszont a sokoldalú almaecet (melyről több témakörben is lesz még szó) ízületi gyulladásra akár belsőleg (itatva, vagy abrakra öntve), akár borogatás formájában külsőleg alkalmazva is jótékony hatású.

Emésztés és szőrzet

A lenmag az egyik legelterjedtebb kiegészítő az emésztés javítására, a szőrzet és bőr egészségesebbé tételére
A lenmag az egyik legelterjedtebb kiegészítő az emésztés javítására, a szőrzet és bőr egészségesebbé tételére
E témában a legelterjedtebb praktika talán a lenmag etetése. Elkészítése során ne csak forrázzuk, hanem főzzük, hogy a benne lévő méreganyagoktól biztosan megszabaduljunk. Az így kapott zselés állagú masszát abrakhoz, vagy zöldséghez, gyümölcshöz keverve adjuk. Kapható főzés-mentes változat, illetve lenmag olaj is. A lenmag hámszövet (bélnyálkahártya, bőr) regeneráló hatású. Könnyíti az emésztést, és a bélmozgást, a kondíció javításában is segít. Kedvezően hat a szőrváltásra, fényesebbé teszi a szőrt, egészségesebbé a bőrt.

Lenmagolaj helyett szokás napraforgó, kukorica, vagy más növényi olajat is adni – energia és E-vitamin pótlásra ezek is megfelelőek.

Az olajok etetésénél nagyon fontos a fokozatosság; néhány nap alatt emeljük a napi adagot 1-2 dl-re, és minden nap etessük. Ha abba szeretnénk hagyni, az is fokozatosan történjen. A belek ugyanis hozzászoknak, és a hirtelen váltás kólikát is okozhat.

Lovak étrendkiegészítőjeként is megjelent az élesztő. Fontos megkülönböztetnünk a takarmányélesztőt, és az élő élesztőkultúrákat. Előbbit régóta használják a takarmányozásban, fermentációs melléktermék, sok ásványi anyaggal és B-vitaminnal, így jótékonyan hatva az emésztésre. Az élő kultúrás élesztők pedig olyasfélék, mint a bolti pékélesztő. Manapság ezekre is ráterelődött a figyelem. Sokak pozitív tapasztalata, hogy 1-2 héten át napi fél kocka boltban kapható sütőélesztőt vízben oldva, és a takarmányba keverve jót teszünk az emésztésnek, szőrváltásnak.

Sokan javallják az almaecetet emésztési gondokra. Eleinte okozhat hasmenést, ám jótékony hatással bír a bélrendszerre, segít javítani a kondíciót.

Répa, alma, csipkebogyó – a gyümölcsök, zöldségek bőséges vitaminforrások az immunrendszer erősítésére, valamint segítik az emésztőrendszer működését is
Répa, alma, csipkebogyó – a gyümölcsök, zöldségek bőséges vitaminforrások az immunrendszer erősítésére, valamint segítik az emésztőrendszer működését is

Egyszerű kiegészítő, amellyel sok egyéb jó hatása mellett lovunk emésztését is segíthetjük: a sárgarépa (és alternatívái, a cukorrépa, takarmányrépa).

Nyugodtan adható belőle napi 2-5 kilogramm is. Földtől megtisztítva, és fagymentesen etessük. A lédús alma is jó hatással van az emésztésre, ám ebből mértékletesebb adagokat (napi 1-2 kg) célszerű adnunk. Télen kezdődik a csipkebogyó szezonja, amit sok ló szintén szívesen fogyaszt. Magas C-vitamin tartalma immunerősítő hatású, emellett gyulladáscsökkentő, és emésztéskönnyítő is.

Termékenyítés, vemhesség

Az előzőekben már említett sárgarépa, kiváló dietetikai hatása mellett magas karotin tartalmáról ismert, melyet a szervezet A-vitaminná alakít át. Ennél fogva rendkívül jó szaporodás-biológiai hatással bír. Elősegíti a mének egyenletesen jó tenyész-teljesítményét, és a kancák sárlását, majd sikeres termékenyülését. Később a vemhesség, majd a laktáció idején is hasznos kiegészítője az étrendnek. Érdemes a fedeztetési idény kezdete előtt egy hónappal elkezdeni a rendszeres etetését. (A cukorrépa egyáltalán nem, a takarmányrépa elenyésző mennyiségben tartalmaz karotint, így e tekintetben nem egyenértékűek a sárgarépával.)

Külső-belső élősködők

A fokhagyma sok szempontból hasznos. Immunrendszer-erősítő, értágító, és ősidők óta használják féreghajtóként, valamint legyek és szúnyogok elűzésére. Belső élősködők ellen azért ne cseréljük fel a patikai pasztákkal, de kiegészítőnek hasznos lehet. Intenzív illatanyagai révén rendszeres etetésével a lovak bőrén át kipárolog, ami valamelyest kevésbé teszi őket vonzóvá a repülő vérszívók számára. Etethető gerezdjével is (ha lovunk megeszi így), granulátumként, vagy porként az abrakba keverve. Hosszabb távon adva időnként iktassunk be szüneteket, mert az emésztő rendszert megterhelheti a folyamatos etetése.

Az almaecet külsőleg (permetszerként) és belsőleg is alkalmazható a lovakat kínzó rovarok érdeklődésének csökkentésére.

Permetszer gyanánt a bolti készítményeken túl saját keverésű szereket is kipróbálhatunk, különféle illóolajokból (pl. menta, eukaliptusz, teafa, citronella stb.). Mások „drasztikusabb” anyagokkal próbálkoznak a vérszívók ellen: higított kerozinnal, petróleummal, gázolajjal kenik a kritikus helyeket (farokrépa, sörényél). Esküsznek rá, hogy még a böglyöket, kullancsokat is távol tartja, és nagy hígításban nem ártalmas. Erről érdemes kikérni állatorvos véleményét.

Hámsérülések

Sokféle bolti sebkezelő szer, kenőcs kapható. Ezek tárházát egészítenénk ki pár otthon tartható, természetes, és bármikor használható aprósággal.

Az aloe vera növényből nyert zselés anyag természetes fertőtlenítő szerként hatékony segítség a sebgyógyításban
Az aloe vera növényből nyert zselés anyag természetes fertőtlenítő szerként hatékony segítség a sebgyógyításban
Sok aloe vera tartalmú szer kapható, de ma már hozzá lehet jutni magához a növényhez is, amely viszonylag igénytelen, ellenben a benne lévő zselatin bármikor felhasználható. Fertőtlenít, hámosít, így mindenféle sebre, csípésre rákenhetjük. Önmagában alkalmazva erősen szárít.

Az almaecet szintén alkalmas sebkezelésre, fertőtlenítő, baktérium-, vírus- és gombaölő hatású.

Bármilyen sérülés, bőrprobléma esetén hatékony, illetve nyírrothadás, és hasonló problémák kezelésében is jó szolgálatot tesz.

A farkasalma (e növény sokfelé megtalálható a természetben, települések közelében is) főzete is kiváló antibakteriális seblemosó szer, nehezen gyógyuló sebek, kelések esetében is hatékony segítség. Fontos azonban, hogy belsőleges alkalmazása tilos, ugyanis rákkeltő hatású!

A kristálycukor bőséggel a sebre szórva, majd nedvszívó, steril kötéssel lefedve fertőtlenít, fájdalmat csillapít, csökkenti a gyulladást, és védőréteg képzésével gyorsítja a sebgyógyulást.

 

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2019/1 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ezeket az ételeket semmiképp ne adjuk a kutyánknak!

A kutyák emésztőrendszere másként működik, mint az embereké. Ezért óvatosan kell bánni az ételekkel! Ami számunkra veszélytelen, nagy kárt is okozhat a kutyusunknak.

Bontás helyett formatervezés

A takarmányszállító vezetékek akadálymentesítésére kínál egyszerű megoldást egy ötletes sarokelem. Az innovációs díjat is kiérdemlő Clean 9T Bypass berendezés nem csak a szállítóvezeték teljesítményét javítja, az állatok egészségére is kedvező hatással van.

Kétszeresére nő Kína sertésimportja az ASP miatt

Kína 2019-ben várhatóan kétszer annyi sertést importál, mint az előző évben – összesen 2 millió tonnát. Kína, mint a világ legnagyobb sertéspiaca jelentős károkat szenvedett el a sertéspestis első megjelenése óta különös tekintettel 2018 végére.

Idén elkezdődik a génmegőrzési stratégia végrehajtása

Az agrártárca a két kiemelt génmegőrzési intézmény összevonásával megalapítja a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központot – jelentette be Nagy István agrárminiszter a Növényi Diverzitás Központ II. Magbörzéjén.

A méhcsaládok gyors tavaszi fejlesztése

A fenti címmel jelent meg 2018 áprilisában kis kézikönyvem. Ezzel a témával összefüggésben osztok meg néhány részletet. Sőt, aktuális, remélhetőleg hasznos, de a könyvben nem szereplő gondolatokat is beleszövök az írásba.

Steril egyedekkel az almamoly ellen

Immár több mint 25 éve sikeresen küzdenek a kanadai Brit Kolumbia Állam alma- és körteültetvényeiben az almamoly ellen steril egyedek betelepítésével. Újabban drónokkal juttatják ki a hibernált lepkéket az ültetvényekbe, amiket ipari méretekben szaporítanak Osoyoos-ban.

Látszólag ok nélkül pusztulnak az észak-amerikai almafák

Hat évvel ezelőtt kellemetlen meglepetést érte Kari Peter növényorvost, aki egy pennsylvaniai almaültetvényen vizsgálódott. A fiatal almafák igen gyorsan pusztultak. Elsőre valamilyen kórokozóra gyanakodott, azonban a kémiai kezelések nem vezettek eredményre. A következő évre pedig USA és Kanada szerte az ültetvények 80 százalékáról jelentettek fapusztulást.

Hat marha akár tízezer farmot is összeköthet

Az állatok adás-vétele a betegségek terjedésének megakadályozása szempontjából kockázatot jelent. Az Egyesült Királyságban egy kutatócsoport arra volt kíváncsi, hogy egy átlagos állattartó telep hány másikkal kerül kapcsolatba akkor, amikor új állatokat vásárol – az eredmény pedig megdöbbentő volt.

Tovább bővült az agrárium

A mezőgazdaság kibocsátásának 2010 óta tartó emelkedése 2018-ban is folytatódott, értéke 2720 milliárd forint volt. Ehhez mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés hozzájárult. A mezőgazdasági kibocsátás változatlan áron 3,6 százalékkal emelkedett, A növénytermesztés kibocsátásának volumene 2,6 százalékkal, az állattenyésztésé 5,7 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.

Fenntartható-e eredményesen a magyar lótenyésztés?

Hogyan vészelte át a rendszerváltás zavaros időszakát a lovaságazat? Nyereséges-e a tenyésztés? Lesznek-e még Kincsemek a Magyar Derbyn? Sok egyéb mellett ezekről a kérdésekről tanácskoztak gazdák, kutatók, tenyésztők és a szaktárca képviselői a „Fenntartható állattenyésztés Herceghalomból nézve” című szakmai rendezvénysorozat hatodik fórumán.