Back to top

Gyorséttermi lánc finanszírozza a gazdák fejlesztéseit

A világ legnagyobb gyorséttermi üzlethálózataival kapcsolatban javarészt negatív hírek röppennek fel, ám most változott a szél állása: a McDonald’s UK ezúttal 270 ezer fonttal – körülbelül 100 millió forintnak felel meg az összeg – támogat brit tejtermelőket, olvasható a FarmingUK mezőgazdasági portálon.

A cikkből kiderül, a mostani beruházás a vállalat 2018 márciusában elindított, Farm Forward elnevezésű támogatási programjának része. Ennek célja, hogy segítse az iparág fejlődését, elsődlegesen az állatjóléti és környezetvédelmi előírásokat figyelembe vevő, illetve a gazdák versenyképességét erősítő fejlesztéseket támogatva.

A program legújabb befektetési fordulójában a McDonald’s UK Nagy Britannia legnagyobb tejipari cégével, az Arla UK-val szerződésben lévő 33 gazdaságot támogatja.

Az egyik ilyen farm tulajdonosa Mark Hornbuckle, aki 460 tehénből álló ökológiai gazdaságot üzemeltet Nottinghamshire-ben. A gazda a lapnak elmondta, 810 fontot – ez nagyjából 300 ezer forintnak felel meg – kap a legújabb támogatási összegből, s ezt a többi közt a szellőztetési rendszer fejlesztésére, illetve borjúkabátok vásárlására fordítja.

Alice Willett, a McDonald's UK mezőgazdasági tanácsadója azt hangsúlyozta, példaértékűnek tartják a tejtermelő ágazatban tevékenykedő gazdák innovációra való hajlandóságát, éppen ezért döntöttek úgy, hogy a velük kapcsolatban álló gazdaságokat segítik a kitűzött céljaik megvalósításában.

Graham Wilkinson, az Arla UK mezőgazdasági igazgatója szerint a támogatási program fontos szerepet játszik abban, hogy széles körben váljanak elterjedté az Egyesült Királyságban az iparág legújabb szabványainak megfelelő technológiák.

Forrás: 
farminguk.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Jobb, ha a tehén nappal ellik

Egy amerikai- kanadai tanulmány szerint a tehenek nagyobb eséllyel ellenek napközben, ha a nap végén jutnak hozzá a takarmányadagjuk nagy részéhez. A napközbeni ellések számának emelkedése nagyban megkönnyítené a gazdák életét.

Támogatott fiatal gazdák

További, mintegy 620 fiatal gazda részesülhet 50 000–50 000 eurós állami támogatásban. A fiatal mezőgazdasági vállalkozókkal folytatott megbeszélésen ezt a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium, valamint az agrárkifizető ügynökség illetékesei jelentették be.

Újra felívelőben a hazai biotermesztés

„A magyar biotermesztés dinamikusan fejlődő terület”-szögezte le Drexler Dóra, az ágazat helyzetét és fejlődési lehetőségeit értékeltő sajtótájékoztatón. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetője a magyar bio ágazat kutatását, ellenőrzését végző, és érdekképviseletét ellátó szakmai szervezetekkel, valamint biogazdálkodókkal tekintette át a magyar ökológiai gazdálkodás helyzetét.

Tart a támogatási szezon: állatjólét és egységes kérelem

A tavasz nem csupán az ilyenkor esedékes munkák, hanem a támogatások igénylésének fő időszaka is. Ezen a téren voltak és vannak teendők, hiszen a minap zárult le az emelt összegű baromfi állatjóléti támogatás igénylése és április 9-től beadhatók az egységes támogatási kérelmek is.

A gazdálkodók uniós támogatásának összhangban kell lennie a környezetvédelmi követelményekkel

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2019. április 15-i luxemburgi ülésén az uniós agrárminiszterek a 2020 utáni Közös Agrárpolitika (KAP) új környezet- és klímavédelmi rendszeréről folytattak vitát. Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár kiemelte, hogy nem növelhetők a gazdák számára előírt környezet- és klímavédelmi vállalások úgy, hogy közben csökkennének a támogatások.

Tíz százalékkal emelkedhetnek a halászatra fordítható EU-s források

Mintegy tíz százalékkal közel 7,74 milliárd euróra emelkedhetnek a halászatra fordítható európai uniós források - jelentette ki Erdős Norbert fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

21. századi palántanevelőt avatott az agrárminiszter

Legújabb beruházásának köszönhetően több mint 7 hektárra bővült az Árpád-Agrár Zrt. palántanevelő felülete. A 2,2 hektáros szegvári telep ünnepélyes avatóján Nagy István agrárminiszter az innováció és az integráció szempontjából is példaértékűnek nevezte a vállalatot.

Online térképen kapcsolják össze a gazdákat a legközelebbi malommal

Egy interaktív térképet indítottak el az Egyesült Királyságban annak érdekében, hogy a gazdák megtalálják a hozzájuk legközelebbi gabonamalmot, így maximalizálni tudják az őrlés után a bevételüket.

A falugazdászok idén is segítik a termelőket az egységes kérelmek beadásában

Április 9-ével kezdődött az egységes kérelmek 2019. évi benyújtási időszaka. Az agrártámogatások hatékony lehívásában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) meghatározó szerepe van, minden évben rendre a támogatási kérelmek kétharmadát – mintegy 120 ezer kérelmet – a falugazdászok közreműködésével adják be a gazdák.

Szobatiszta tehenek?

A teheneket nem könnyű megtanítani arra, hogy WC-t használjanak, de egy holland befektető a környezeti károk mérséklése érdekében egy új tehén toalettet készített. A tesztek egy hollandiai farmon indultak el egy olyan szerkezettel, amely az egy tehén által naponta átlagosan termelt 15–20 liter vizeletet gyűjti össze.