Back to top

Gyorséttermi lánc finanszírozza a gazdák fejlesztéseit

A világ legnagyobb gyorséttermi üzlethálózataival kapcsolatban javarészt negatív hírek röppennek fel, ám most változott a szél állása: a McDonald’s UK ezúttal 270 ezer fonttal – körülbelül 100 millió forintnak felel meg az összeg – támogat brit tejtermelőket, olvasható a FarmingUK mezőgazdasági portálon.

A cikkből kiderül, a mostani beruházás a vállalat 2018 márciusában elindított, Farm Forward elnevezésű támogatási programjának része. Ennek célja, hogy segítse az iparág fejlődését, elsődlegesen az állatjóléti és környezetvédelmi előírásokat figyelembe vevő, illetve a gazdák versenyképességét erősítő fejlesztéseket támogatva.

A program legújabb befektetési fordulójában a McDonald’s UK Nagy Britannia legnagyobb tejipari cégével, az Arla UK-val szerződésben lévő 33 gazdaságot támogatja.

Az egyik ilyen farm tulajdonosa Mark Hornbuckle, aki 460 tehénből álló ökológiai gazdaságot üzemeltet Nottinghamshire-ben. A gazda a lapnak elmondta, 810 fontot – ez nagyjából 300 ezer forintnak felel meg – kap a legújabb támogatási összegből, s ezt a többi közt a szellőztetési rendszer fejlesztésére, illetve borjúkabátok vásárlására fordítja.

Alice Willett, a McDonald's UK mezőgazdasági tanácsadója azt hangsúlyozta, példaértékűnek tartják a tejtermelő ágazatban tevékenykedő gazdák innovációra való hajlandóságát, éppen ezért döntöttek úgy, hogy a velük kapcsolatban álló gazdaságokat segítik a kitűzött céljaik megvalósításában.

Graham Wilkinson, az Arla UK mezőgazdasági igazgatója szerint a támogatási program fontos szerepet játszik abban, hogy széles körben váljanak elterjedté az Egyesült Királyságban az iparág legújabb szabványainak megfelelő technológiák.

Forrás: 
farminguk.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nagyot bukott a legnagyobb tejtermelő szövetkezet

Az Egyesült Államok legnagyobb tejtermelő szövetkeze eladásai 1 milliárd dollárral estek vissza 2017-hez képest. A szövetkezet vezetője kiemelte, hogy a túl alacsony felvásárlási árak egész évben megnehezítették a gazdák dolgát.

A gazdák megfélemlítésére buzdítottak a törölt Facebook-bejegyzésben

Egyes országokban néhány év alatt a vegetáriánusok egy része valósággal radikalizálódott: az Egyesült Királyságban most egy Facebook-bejegyzés hatására indultak elégtételt venni vadfarmokon a harcias „vegánok”, akiket esélyes, hogy csak ideiglenesen sikerült megállítani.

Nagy István: indul a digitális agrár-rezsicsökkentés

Még az idén elindul a Digitális Agrárstratégia (DAS) megvalósítása - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön Budapesten a Figyelő című hetilap „Agrárpiac: az aranytartalék” című konferenciáján. Kiemelte, hogy a digitális agrár-rezsicsökkentés célja minél több állami adatbázis ingyenessé és elérhetővé tétele, illetve a kötelező adatszolgáltatások egyszerűsítése.

Az előírtnál jobb körülmények közt tartják a baromfikat

A magyar baromfi döntő többsége jól tartott, mert a legtöbb gazda nemcsak az előírásoknak megfelelően, hanem a kötelező tartási feltételeknél jobb körülményeket biztosítva tartja az állatokat - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Az agráriummal kapcsolatban indított konzultációsorozatot a kormány

Az agráriumot érintő legfontosabb kérdésekről indított országos konzultációsorozatot a kormány - közölte az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden Csongrádon.

Hamarosan benyújthatók az egységes támogatási kérelmek

Az egységes támogatási kérelmeket április 9-étől lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz. Idén közel 50 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímen igényelhető támogatás, valamint ezen jogcímekkel kapcsolatban teljesíthető az adatszolgáltatási kötelezettség.

A vidékfejlesztési források nagyrészt már a gazdáknál vannak

Az idei az építkezés éve az agráriumban, a vidékfejlesztési források nagyrészt már a gazdáknál vannak - mondta Nagy István agrárminiszter kedden Mezőtúron, országjáró körútja első állomásán tartott sajtótájékoztatón.

Tizenhárommilliárd forint forrásból kapnak támogatást a baromfitartók

A 2019. évre szóló baromfi állatjóléti támogatási kérelmek beadási határideje 2019. április 15-e. A kérelmeket a Magyar Államkincstár honlapján megtalálható új formanyomtatványon kell benyújtani. A baromfi állatjóléti támogatások folyósítására a 2019. évi költségvetésben megközelítőleg 13 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre, amely meghaladja a korábbi évek keretösszegét.

Idén is magasabb összegű biztosítási díjtámogatásra pályázhatnak a gazdálkodók

Az Irányító Hatóság jóváhagyta azokat a biztosítási konstrukciókat, amelyekhez az idei évben is 5 milliárd forint éves agrárbiztosítási díjtámogatás vehető igénybe a Vidékfejlesztési Program keretében. Ez idáig összesen több mint 66 ezer kérelem támogatásáról született döntés, mintegy 21 milliárd forint összegben.

Méhészeti dendrológia – „beharangozó”

Új, tematikus írássorozatot szeretnék indítani a fenti címen, melynek célja a méhészeti szempontból fontos fa- és cserjefajok, illetve esetenként fajták vagy alfajok részletes bemutatása.