Back to top

Vérengző házi kedvencek ritkítják a nyájakat

Írországban egyre komolyabb gondokat okoznak a birkanyájakra támadó kutyák. A szakemberek szerint sok gazda nincs tisztában a kutyatartás alapvető szabályaival, amelyeket éppen ezért televíziós reklámfilmben szeretnék hangsúlyozni a közeljövőben.

Egy ír mezőgazdasági portál cikke szerint a szigetországban évente 300-400 alkalommal támadnak kutyák birkanyájakra, mindennek következményeként pedig 3000-4000 állat sérül meg vagy pusztul el. Sean Dennehy, az Ír Gazdálkodói Szövetség juhágazatának elnöke a lapnak úgy fogalmazott, a családi kedvencekből könnyen vérengző vadállatok válhatnak, komoly károkat okozva ezzel a védtelen juhállományokban.

„Sajnos túl sokan vannak, akik hirtelen ötlettől vezérelve vásárolnak maguknak vagy szeretteiknek kutyát, éppen ezért nincsenek is tisztában a felelős állattartás szabályaival”

– beszélt a problémáról a szakember. Mint mondta, Írországban csak a Cooley-hegység környékén legalább 50 birkát öltek meg kutyák ez év eleje óta. Ebben a régióban a tavalyi esztendőben egyébként 18 kutyatámadást jelentettek a helyiek, s ugyanitt összesen 31 kóbor kutyát kellett befogniuk az illetékes szerveknek.

„A juhokat ért károkért felelős kutyatartóknak komoly anyagi és jogi következményekkel kell számolniuk” – hangsúlyozta a szakember, aki egyúttal felhívta a figyelmet arra is, hogy a gazdálkodóknak joguk van megvédeni az állataikat, ha a helyzet úgy hozza.

A probléma súlyát jelzi, hogy Sean Dennehy tárgyalásokat kezdett Michael Creed ír agrárminiszterrel egy, a felelős kutyatartás szabályait hirdető televíziós reklámfilm elindításáról.

„Az 1980-as években volt már hasonlóra példa; akkor a Bonzo névre hallgató kutyával mutatták be, milyen veszélyeket jelenthet a juhállományokra, ha a házi kedvencünket szabadjára engedjük” – tette hozzá Sean Dennehy.

Ha nem is ilyen gyakorisággal, de Magyarországon is előfordulnak hasonló esetek. Néhány esztendővel ezelőtt például egy Vas megyei településen támadott meg birkákat egy kutyafalka. Az ügy kapcsán egy helyi állatorvos akkor elmondta, az esetért a gazdák tehetők felelőssé, az állatokban pedig egész egyszerűen az ősi, falkában történő vadászat ösztöne támadt fel. Mint azt a szakember hangsúlyozta,

a kutyák viselkedésére az ilyen helyzetekben a nem megfelelő tartási körülmények is hatással lehetnek.

Ideális esetben a kutya a gazdájára falkavezérként tekint, azonban ha más kutyák közé keveredik, ott a viselkedése is megváltozik.

Forrás: 
agriland.ie

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nagyon megugrottak a sertésárak

Négy héttel ezelőtt jelentős felvásárlási áremelkedés indult a vágósertés-piacon. A 11. héten a kilogrammonkénti átlagár még 347,10 Ft volt, ami a 12. héten 2 Ft-tal, a 13. héten 17,50 Ft-tal, a 14. héten pedig példátlanul magasan, 28,40 Ft-tal, 395 Ft-ra drágult. Négy hét alatt ez közel 50 forintos árnövekedés! Természetesen mindezt persze nagy örömmel nyugtázzák a termelők.

A világ legintelligensebb madara

A keapapagáj a világ legintelligensebb madarai közé tartozik, ám hogy a ranglétra csúcsán is áll-e, nehéz eldönteni, hiszen különböző kutatási módszerekkel más-más szempontrendszer szerint közelítik meg az állatokat. Egyes kutatások szerint azonban madarunk értelmi képességei valóban a legjobbak, még a csimpánzokat is megelőzik.

Kecsketartás: az egészséges állatokat is megviseli a klímaváltozás

Korábbi cikkeimben már sok mindenre kitértem, elsősorban arra, hogy miért és hogyan tudjuk a klímaváltozást kecskésként a „javunkra” fordítani. A legfontosabb azonban kimaradt… A klímaváltozással járó hirtelen és kiszámíthatatlan időjárás-változások, frontok, hatalmas megterhelést rónak az állat szervezetére, még akkor is, ha egészséges állatokról van szó.

Kukorékolóművész Elő-Ázsiából

Hazájában, Elő-Ázsiában a denizli kukorékoló házityúkfajtát nem külső jellemzői, hanem kukorékolási tulajdonságára szelektálták. Európában, főként Németországba kerülve hozzáláttak a fajtaszerű kialakításához, és törekedtek a fajtajellemzők egységes létrehozására is. A denizli büszke tartása miatt viadortyúkra emlékeztet, ugyanakkor vaskos parlagityúk-formát mutat.

Online térképen kapcsolják össze a gazdákat a legközelebbi malommal

Egy interaktív térképet indítottak el az Egyesült Királyságban annak érdekében, hogy a gazdák megtalálják a hozzájuk legközelebbi gabonamalmot, így maximalizálni tudják az őrlés után a bevételüket.

A belföldi sertéshúsfogyasztás kompenzálhatja az afrikai sertéspestis okozta kiesést

A sertéshús fogyasztásának magyarországi ösztönzése mellett fontos a szakmai tapasztalatok átadása, és a belföldi fogyasztás emelkedése az, ami ellensúlyozhatja az afrikai sertéspestis okozta kiesést - hangzott el az Agrármarketing Centrum (AMC), az Agrárminisztérium (AM) és a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) Merre tovább sertéságazat? című konferenciáján csütörtökön Budapesten.

Ismét Bárány Napok lesznek a hazai éttermekben

A tavalyi debütálást követően húsvéthoz kapcsolódva az idén ismét megrendezik a Bárány Napokat. Április 12-13-án több hazai étteremben kínálnak majd bárányhúst a vendégeknek. A szervezők célja, hogy ezt a ritkán választott húsfélét megismertessék és megszerettessék a hazai fogyasztókkal.

Juhászat és húsfeldolgozás ellenszélben

Vészesen csökken a juhok száma Magyarországon. Ez a folyamat Juhász Pált kétszeresen is kedvezőtlenül érinti. Juh törzstenyésztő, és ha kevesebb az anyajuh az országban, kevesebb tenyészállatot vesznek tőle. A termékpálya másik végén pedig – miután a Kapos Ternero Húsipari Kft ügyvezető igazgatója – kevesebb lesz a vágójuh is és kisebb eséllyel vásárolhat megfelelő alapanyagot.

Új antibiotikumok nyerhetők a halakból

Az antibiotikumokkal szembeni rezisztencia egyre növekvő gondot jelent, és szakértők szerint bekövetkezhet az a helyzet, hogy egy egyszerű fertőzés is életveszélyes lehet. A legújabb kutatás szerint új antibiotikumok találhatók a fiatal halak külsejét bevonó halnyálkában.

Termelni csak egészséges állattal: a bélflóravizsgálatok új korszaka

A bélflóra fontos funkciót tölt be haszonállataink életében, megannyi módon kapcsolódik és „kommunikál” az állat szervezetével, lényeges szerepe van a megfelelő immunrendszer kialakításában. Termelni csak egészséges állattal lehetséges, igaz ez az általános tétel a bélflórára is.