0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Borkészletfelmérés! Március 13. a határidő

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának honlapján megjelent felhívás szerint a már megszokott május 31-i országos borkészletfelmérés mellett készül egy korábbi is, február 28-i fordulónapra vonatkozóan. Március 13-ig kell megadni az adatokat, viszont az adminisztratív feladatok megkönnyítése érdekében 10 hektoliteres pontossággal.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 2017-ben, majd 2018-ban is hatályba léptetett egy olyan piacszervezési intézkedéscsomagot, amellyel a szüreti időszakban a szőlőpiac átláthatóságát kívánta növelni, elősegítve ezzel a termelő és a felvásárló közötti együttműködést. A piacszervezési intézkedéscsomag egyik eleme a szüreti átlagár-prognózis közzététele volt. Mivel a szőlőpiacon kialakuló árakat nagymértékben befolyásolják a borpiac aktuális kereslet-kínálati viszonyai, a HNT mindkét évben egy-egy rendkívüli borkészletfelmérést is elvégzett a május 31-i fordulónapra vonatkozóan az árprognózishoz szükséges adatok összegyűjtése érdekében.

A HNT elnöksége 2019. februárjában – a 2017., illetve 2018. évi szüret tapasztalatainak elemzését követően – javaslatot tett a tanácsülés szőlészeti és borászati küldötteinek arra vonatkozóan, hogy idén a május végi készletfelmérés előtt is történjen meg az országos borkészletek összesítése.

A tanácsülés a javaslattal egyetértett, és döntött arról, hogy az idén a május 31-i mellett a február 28-i fordulónapra vonatkozóan is országos borkészletfelmérésre kerüljön sor.

Ugyanakkor az adminisztratív feladatok megkönnyítése érdekében egyszerűsítettek a felmérés módszertanán, így a borkészleteiket az érintett, azaz a 100 hektoliternél több bort termelő vagy készletező hegyközségi tagoknak 10 hektoliteres pontossággal kell megadniuk.

A hegybírók az említett határozat alapján folyamatosan végzik a készletösszeírással kapcsolatos feladatokat. Mindazon bortermelőknek, akik a HEGYIR adatai alapján a 2018. évi szüret után legalább 100 hektoliter seprős újbort állítottak elő, illetve azon felvásárlóknak vagy bértárolóknak, akik ennél nagyobb készlet felett rendelkeznek, legkésőbb 2019. március 13-ig meg kell küldeniük a gazdasági aktát vezető hegybírónak a csendes, illetve habzóborok készleten lévő mennyiségét fehér-, rozé- és vörösbor szerinti bontásban, 10 hektoliteres pontossággal.

A 2/2019. (02. 21.) T. határozatban foglalt

készletfelmérési feladatokban való közreműködés minden érintett számára kötelező!

Az érintett adatszolgáltatóknak a kitöltendő táblázatot a hegybíró küldi meg, de a 2019. február 28-i napra vonatkozó készletfelméréssel kapcsolatos tájékoztató, valamint a táblázat közvetlenül is letölthető.

Forrás: Hegyközségek Nemzeti Tanácsa