Back to top

Közös a siker: folytatódik a MEGFOSZ és az MKB Pénzügyi Csoport együttműködése

Az MKB Pénzügyi Csoport, valamint a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége újabb egy évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást kötött. A három esztendeje aláírt első, majd a 2018-ban megújított együttműködési szerződés tapasztalatai igazolják, hogy hosszú távon is sikeres lehet egy pénzügyi csoport és egy agrárszakmai szervezet együttműködése.

A hazai agrárium számára alapvető fontosságúak az agrárszakmai szervezetek által szervezett és a bankok segítségével finanszírozott képzési programok, valamint a kiszámítható pénzügyi szolgáltatások.

Az ünnepélyes aláírást megelőzően Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke elmondta, hogy az eddig megkötött szerződést követően több agráreseményen (AGROmashEXPO és AgrárgépShow, I. és II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow) is közös standdal, egységes stratégia mentén az MKB-val együtt mutatkoztak be az érdeklődő látogatóknak. Az idén ez folytatódik tovább, ugyanis május 23-án és 24-én Mezőfalván lesz a NAK szántóföldi rendezvénye, amelyen ismét közösen vesznek részt.

A MEGFOSZ elnöke szerint a fiatalokat manapság a modern technika segítségével egyre könnyebb elérni, azonban a személyes megjelenés továbbra is fontos.

Az együttműködési megállapodást Vály Judit, az MKB-Euroleasing vezérigazgatója,  Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke, Dr. Balog Ádám, az MKB Bank Elnök-vezérigazgatója és Ginzer Ildikó vezérigazgató-helyettes írta alá
Az együttműködési megállapodást Vály Judit, az MKB-Euroleasing vezérigazgatója, Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke, Dr. Balog Ádám, az MKB Bank Elnök-vezérigazgatója és Ginzer Ildikó vezérigazgató-helyettes írta alá
Fotó: Forgács Tibor

Az elmúlt évben 16 helyszínen pályaválasztás előtt álló, általános iskolás diákokat is felkerestek, emellett közösségi videók és a szaksajtó segítségével, valamint több közös kampánnyal igyekeznek népszerűsíteni a mezőgépész szakmát.

Balog Ádám, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója szerint a mezőgazdaság fontos egy bank számára, ugyanis egy kihívások előtt álló ágazatról van szó, amelyben a hatékony üzemeltetés, a különböző fejlesztések igénylik a bankok támogatását, nem beszélve az élelmiszeriparról. Az MKB ugyan egy nagy fővárosi bank, azonban szívesen tevékenykedik a mezőgazdaság nagyobb gépészeti beruházásainál – mondta Balog Ádám. A MEGFOSZ szervezetével fennálló többéves együttműködésüknek köszönhetően a különböző rendezvényeken csaknem negyedmillió embert sikerült elérniük, a különböző mezőgazdasági kiállításokon pedig több mint 60 ezret.

Fotó: Csatlós Norbert

Természetesen a többi iparágak előtt álló kihívásokra is igyekeznek válaszokat adni, például a munkaerőhiány, a fiatalok képzése, a digitalizáció vagy a robotizáció témakörében.

Vály Judit vezérigazgató szerint a 28 éve alakult MKB-Euroleasing felelős piaci szereplőként, kötelességének tartja, hogy részt vállaljon az agrárszektor jövőjének formálásában, melynek talán a leghangsúlyosabb feladata a szakemberek következő generációjának a kinevelése, ezért az MKB-Euroleasing csatlakozott a megállapodáshoz. Vály Judit véleménye szerint is a videó-üzenetek tűnnek a leghatékonyabbnak, azonban a kiállítások és vásárok is szintén elérnek a legfiatalabb generációhoz. A jó cél érdekében dolgozókat támogatni kell, és ezen a téren kívánnak példát mutatni a MEGFOSZ együttműködés révén is.

A stratégiai megállapodás értelmében az MKB Pénzügyi Csoport a következő egy évben is biztosítja a MEGFOSZ működéshez és szakmai programjának végrehajtásához szükséges anyagi forrásokat, melynek keretösszege 30 millió forint.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Két évtizede együtt a korszerű mezőgazdaságért

Húsz esztendeje, azaz 1999. május 19-én alakult meg a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége. Jubileumi közgyűlésüket április 17-én Gödöllőn, a SZIE Gépészmérnöki Karának Tudástranszfer Központjában tartották.

Tovább növelte teljesítményét a német mezőgépipar

A VDMA Landtechnik (Német Gépgyártók Szövetségének Mezőgépszekciója) által készített éves jelentés szerint a német mezőgépipar az elmúlt három évben jelentősen – évenként 9,6 százalékkal – növelte a termelését. Tavaly 8,628 milliárd euró értékben állított elő traktorokat és mezőgazdasági gépeket.

Axiál Gyakorlati Akadémia

A hagyományokat folytatva, az idén immár 8. alkalommal rendezte meg a bajai székhelyű cég az AXIÁL Gyakorlati Akadémiát április 10-én Sárváron.

Tizenhét traktort kötöttek el Ausztriában tavaly, most kapták el őket

Négy román férfit vettek őrizetbe, akik tavaly március és december között tizenhét traktort loptak el Ausztriában. Erdőben rejtették el a gépeket, ott igyekeztek eltüntetni róluk mindent, ami nyomra vezethet.

Jánoshalmi diák a legjobb mezőgépész-technikus

Szerdán véget ért a Mezőgazdasági gépésztechnikus Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntője Vépen. Az első és a harmadik díj is Jánoshalmára, az AM KASzK Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumhoz került.

25 év után vissza a mezőgazdaságba

Takács Béla hosszú idő után tért vissza a mezőgazdaságba – gyermekkorának élményei miatt is –, és egyáltalán nem bánta meg. Bár rengeteget kell dolgoznia, és hetvenedik évét taposva egyelőre csak reménykedni tud a jövőben, minden nap örömmel indul a munkába. Merthogy szerinte az agrárium a kudarcok ellenére is hálás terület, legyen szó akár növénytermesztésről vagy állattenyésztésről.

Károsanyag-kibocsátás nélkül

A 8 m3-es függőleges kúpos, csigás keverőtartályos, magajáró takarmánykeverő-kiosztó kocsit beépített akkumulátorral meghajtott villanymotorok működtetik. Kétféle 465 Ah-ás és 620 Ah-ás akkumulátorteleppel rendelhető.

Mezőgazdasági gépésztechnikus-jelöltek csapnak össze Vépen

Tíz magyarországi mezőgazdasági szakiskola 18 mezőgazdasági gépész-technikus tanulója, az ország legjobb leendő szakemberei mérik össze tudásukat és ügyességüket a hétfőn kezdődött, és két napon át tartó Mezőgazdasági Gépésztechnikus Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjén, Vépen, AM DASZK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában.

Itt a tavasz, mégis éheznek a madarak?

Barázdabillegető, füstifecske, réti pityer – csak néhány azok közül a rovarevő madarak közül, amelyek száma Európa-szerte jelentősen, 13 százalékkal visszaesett az utóbbi 25 évben. A jelenség oka nemcsak a rovarpusztulásban, hanem a mezőgazdaságban is keresendő.

AgrárgépShow Mezőfalván

Az internet alapú technológiáktól a robotikáig. Május 23-24-én ismét Mezőfalvára hívják a szántóföldi gazdálkodókat a gépforgalmazók és az agrárkamara. A kétnapos szabadtéri rendezvényen a világ legkorszerűbb mezőgépei vonulnak fel, amiket élesben, akár munka közben is kipróbálhatnak az érdeklődők.