0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Több állatjóléti támogatást kapnak a baromfi-és sertéstartók

Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít az állattenyésztési ágazatra, ezen belül a baromfi és a sertéságazat termelőire. A baromfi- és sertéshízó állatjóléti támogatások 2018. támogatási évre vonatkozó kifizetései két és félszeresére emelkednek a 2010. évihez képest.

A baromfi állatjóléti támogatás keretösszegét az agrártárca 2018 őszén már két alkalommal, összesen 1,2 milliárd forinttal megemelte, amelyeket maradéktalanul kifizettek. Így a 2018. évi igénylések után kifizethető összege immár harmadik alkalommal, mintegy 1,1 milliárd forinttal növekszik.

Ebből az ágazat megerősítése érdekében az elmúlt évek madárinfluenza káraival leginkább sújtott víziszárnyas ágazat részesül.

A többletforrás lehetővé teszi, hogy a 2019 márciusában lezáródó program végkifizetésénél az összes jogos igény teljes mértékben teljesüljön. A fenti intézkedésekkel a 2018. évi igénylések után kifizethető összeg – az eredetileg tervezett – 12 milliárd forint helyett 14,3 milliárd forint lesz, amely mintegy 2.000 termelőt érint.

A szintén záruló, sertés állatjóléti támogatás kifizetésénél a 2018. IV. negyedéves támogatási összegeknél a Kincstárnak arányos támogatáscsökkentést kellene alkalmaznia. Ennek elkerülése érdekében az Agrárminisztérium a 2019. évi költségvetés terhére szintén keretemelést indított, amely közel 1,5 milliárd forint többletkifizetést tesz lehetővé.

Így a 2018. évi sertéshízó állatjóléti támogatás tervezett kifizetése az eredeti 9,144 milliárd forintos keretösszeg helyett a 10,6 milliárd forintot is elérheti.

Ennek eredményeképpen mintegy 950, jogos igényt előterjesztő termelő részére biztosítható támogatás.

A támogatások kifizetését követően az Európai Bizottsággal való tárgyalások eredményeképp még idén új sertéshízó- és baromfi állatjóléti programok indulnak.

Forrás: AM sajtóközlemény