Back to top

Népszerűsítik a vadhúsból készülő ételeket

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Megyei Szervezetei által közösen útjára indított eseménysorozat keretében a vadhúsfogyasztás népszerűsítésére gasztronómiai bemutatót tart Pécsett március 22-én – jelentették be az esemény szervezői közösen tartott sajtótájékoztató keretében.

Mint elhangzott, az általuk útjára indított kezdeményezéssel a vadhúsfogyasztást szeretnék mind szélesebb körben népszerűsíteni. Ennek érdekében már

az elmúlt esztendőben a Szentlőrinci Vadásznapon, valamint a Szentlőrinci Gazdanapokon is tartottak hasonló bemutatót, amelyeken pillanatok alatt elfogyott a több kilónyi vadhúsból készül szarvas pörkölt.

A sajtótájékoztató résztvevői kitértek arra is, a vadhús népszerűsítésére kedvező a pillanat, ugyanis ötven év után 2021-ben ismét megrendezésére kerül a Vadászati Világkiállítás, ami annak idején, 1971-ben jelentős hatással volt az ágazatra, megnőtt a vadhúsok iránti kereslet, s bíznak abban, hogy most is így lesz. Az emberek étkezési kultúrájának évszázadokon át jelentős része volt, a vadhúsból készült ételek egész sora, azonban már hosszú ideje egyre kevésbé, a perifériára szorultak, nemcsak hazánkban, de egész Európában.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy

hazánk vadászati nagyhatalom, mind mennyiségben, mind minőségében a világon egyedülálló vadállománnyal rendelkezünk.

A vadhús fogyasztásában azonban Európában az utolsók között vagyunk, évente 6-7000 tonna vadhús kerül a piacra, az egy főre eső mennyiség negyven dekagramm. Miközben például Svédországban a lakosság 61 százaléka hetente legalább egyszer eszik vadhúsból készült ételt, négy százaléka pedig rendszeresen. Ott az egy főre eső vadhús mennyisége eléri az 1,7 kilogrammot.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A kereskedelmi háború helyett az ASP tesz be a szójának

A Kína és az Amerikai Egyesült Államok között zajló kereskedelmi háborúban veszíteni látszott a szója. Azonban úgy tűnik, ennél sokkal nagyobb veszély les rá: a Kínában tomboló afrikai sertéspestis járvány következtében visszaesik a kereslet, így lesz miért aggódniuk az amerikai gazdáknak.

Kihajózik a Balatoni Kör

Rendhagyó helyszínre talált a Balatoni KÖR által életre hívott télen-nyáron nyitva tartó Balatont hirdető 2018/2019-es Gasztropiknik. A rendezvénysorozat utolsó állomása stílusosan a Balaton közepe lesz, ahol a pompás élőzene kiséretében elfogyasztott finom ételek-italok mellett bemutatásra kerül a legújabb Kóstold körbe kiadvány is.

Villamossal szállíthatják házhoz az élelmiszert?

Az úgynevezett „utolsó mérföldek” mindenkinek feladják a leckét, aki házhoz szállítással foglalkozik. Frankfurtban ígéretes megoldásnak tűnik a villamosközlekedés bevonása a kiszállításba azzal együtt is, hogy pusztán a kötött pályára nem lehet alapozni.

Egyre népszerűbbek a növényi alapú húspótlók

Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a húsfogyasztás csökkentésének irányába ható törekvések. Ennek megfelelően a vezető brit szupermarketlánc, a Tesco is kínál növényi alapú húspótló készítményekeket, amiket nagyobb áruházainak csomagolt hústermékei között helyez el.

Jó helyek a Dél-Balatonon

Bár rengeteg online felület ajánl utazási tippeket, mégis legszívesebben a helyiek tanácsát fogadjuk meg. Így sokszor olyan helyekre juthatunk el, egyedi élményeket szerezve, amelyekről az útikönyvek sem írnak.

Gluténmentes ételek az éttermekben?

Az élelmiszerekben még egy egészen kis mennyiségű glutén is gondot okoz a lisztérzékenységtől szenvedők számára, és az éttermek azok, ahol a legnehezebb elkerülni a glutén fogyasztását.

Egyre tudatosabban vásárolunk

Több felmérés azt mutatja, hogy a magyar vásárlók egyre tudatosabbak, sőt egyre inkább keresik a magyar termékeket - mondta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Nem segített a húsvét a tojástermelőkön

Nem változott a néhány héttel ezelőtti helyzet, idén húsvét előtt sok helyen csökkentek a tojásárak, ami az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva szinte példátlan - írta a Világgazdaság csütörtökön.

Mobil borfogyasztási szokások: vásárlást segítő applikációk

A borvilág dinamikus terület, folyton mozgásban és változásban van. A Bloomberg 2018-ban végzett felmérést a trendeket keresve, és érdekes megállapításokat tett.

Az összefogásnak köszönhetően lehetővé válik a kettős minőségű élelmiszerekkel szembeni fellépés

Több mint két éve került fókuszba a kettős minőségű élelmiszerek ügye, melyben az Agrárminisztérium határozottan kiállt a vásárlók mellet. Több vizsgálat is bizonyította a jelenség létezését, amelyet végül elismert az Európai Bizottság, és annak elnöke Jean-Claude Juncker is.