0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Megvédhető a paradicsom vegyszerek nélkül

A hajtatott paradicsom biológiai növényvédelme elsősorban a kártevők ellen irányul, de az utóbbi években mind több gondot okozó pepino mozaik vírussal szemben is merőben új, forradalmi eljárás született. Eközben pedig újabb növényvédelmi kihívásokkal is szembesülnek a kertészek, szakemberek.

A frissen kiültetett növényeket a kizárólag a belga Biobest cég által forgalmazott, a  pepino mozaik vírus gyenge változatát tartalmazó úgynevezett vakcinával permetezik le. A gyenge izolátum védekező folyamatokat indukál a fejlődő növényben, így azokat egy későbbi, erős vírusfertőzés sem betegíti meg.

A biológiai védekezést a kártevők közül a legnagyobb veszélyt jelentő molytetvek ellen állítjuk be. Ezek a kártevők a mediterrán országokban komoly vírusterjesztők, nálunk ez szerencsére kisebb gond. Tömeges fölszaporodásuk során azonban szívogatásukkal, illetve az általuk ürített mézharmaton megtelepedő korompenész következtében komoly kárt okozhatnak.

A molytetvek elleni védekezés gerince a Macrolophus caliginosusról a közelmúltban Macrolophus pygmeusra átnevezett, soktáplálékú ragadozó poloska, amit fürkészekkel, leggyakrabban az Encarsia formosával egészítünk ki. Mind fontosabb szerepük lehet az Eretmocerus fürkészeknek is, amelyek – az Encarsiával szemben – a dohánymolytetveket is parazitálják.

A Macrolophus a molytetveken kívül a takácsatkákat, a Tuta absoluta és a bagolylepkék tojásait is fogyasztja, így az ellenük való védekezésben is meghatározó a szerepe.

 

 

A paradicsom biológiai növényvédelméről,, az újabb kihívásokról bővebben a Kertészet és Szőlészet 13. heti tematikus számában ír a szakértő.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/Kertészet és Szőlészet