0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Természetvédelmi terület lett a Madarasi Marhajárás

Természetvédelmi terület lett a Felső-Bácska közel 44 hektár kiterjedésű ősgyepe, a Madarasi Marhajárás, amely egyike az Alföld csupán néhány pontján fennmaradt sztyepprétjeinek, ezért felbecsülhetetlen értéket képvisel - hangzott el szerda délután Madarason.

A területet jelző hatósági tábla kihelyezését megelőző sajtótájékoztatón Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára hihetetlen nagy adottságnak nevezte, hogy az ország teljes területének nagyjából egyharmada természetközeli állapotban maradt fent. Mint mondta,

Magyarország 9 százaléka védett terület, 21 százaléka pedig az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 hálózat része.

A kettő ugyan átfedi egymást, de még így is egy felbecsülhetetlen nagy örökség, egy nemzeti kincs ez, amelyet óvnak és vigyáznak az állami természetvédelemben – fogalmazott. 

Emlékeztetett, az elmúlt több mint 40 éves fejlődés eredményeként jött létre az ország 10 nemzeti parkja, 39 tájvédelmi körzete, 172 természetvédelmi területe, valamint a mintegy 90 védett természeti emléke. Ezek alkotják – mintegy 850 ezer hektár nagyságrendben – védett területeink hálózatát. 

Ma már nem a nagyléptékű védetté nyilvánításokkal foglalkoznak elsősorban, hanem ezen területek kezelésével, a természetközeli állapot fenntartásával – tette hozzá.

Kiemelte: az elmúlt években elkezdődhetett az olyan speciális munka, mint a 41 kaptárkő, a 28 földtani képződmény – köztük a madarasi téglavető -, vagy a 21 mesterséges üreg védetté nyilvánítása, amelyek mind földtörténeti, mind élőhely szempontjából jelentősek.

A munka eredményeként az elmúlt nyolc évben egy tájvédelmi körzet, 13 természetvédelmi terület és 68 természeti emlék került oltalom alá, így 2010 óta mintegy 40 százalékkal nőtt a védett területek száma, míg a hektáros kiterjedés nagyjából 0,6 százalékos növekedést mutat.

Rácz András emlékeztetett, a legutóbbi természetvédelmi területté nyilvánítás is a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság területéhez köthető, hiszen 2017 tavaszán vált védetté a több mint 100 hektáros bajai földikutya-rezervátum, amely kulcsfontosságú lépés a faj megóvása terén. 

Az utolsó nagy, táji léptékű védetté nyilvánítás is a Kiskunsághoz köthető, hiszen a Körös éri Tájvédelmi Körzet 2012 óta Magyarország legfiatalabb országos jelentőségű, egyedi jogszabállyal védett természeti területe. 

Mint mondta: a most természetvédelmi területté nyilvánított Madarasi Marhajárás esetében nemcsak a jelen értékeit vették számba, hanem a jövőbeni lehetőségeit is. 

Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője levelében hangsúlyozta: azzal, hogy a Felső-Bácska egyik legfontosabb természeti területe, a Madarasi Marhajárás védetté válhatott, újabb lépést tettünk környezetünk és hazánk megóvásáért. Az pedig szerencsés és egyben fontos következménye is a döntésnek, hogy kihirdetésével egy időben új utak nyílhatnak meg vidékünk turisztikai kínálatában – fogalmazott.

Ugró Sándor, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója kiemelte: a Natura 2000 hálózat részét képező Madarasi Marhajárás gyep a rajta átfolyó Kígyós-főcsatornának köszönhetően változatos élőhelyi feltételeket biztosít az élővilág számára.
A marhajárás elnevezése a szarvasmarha legeltetésre utal, amely 2004-ben szűnt meg. A gyepen 2008 óta juhokkal legeltetnek.

Az igazgató kiemelte: a Bácskai löszös síkság részét képező Madarasi Marhajárás legfontosabb természeti értékeit a természetközeli állapotú gyepi életközösségek, köztük különösen a löszpusztarétek, a homoki sztyepprét és a löszpusztarét átmeneti életközösségek, illetve a mocsárrét-maradványok jelentik.

A terület botanikai értékei régóta ismertek a szakemberek körében. Ezek közül kiemelkedő a több mint egymillió tőből álló tarka sáfrány állomány és a mintegy nyolcezer tőből álló tavaszi hérics populáció. Itt élő védett növényfaj még a sokvirágú habszegfű, a selymes boglárka és a kései pitypang. Ugyan nem védettek, de szintén megtalálható itt a Bácskai löszös síkság jellegzetes növényzetét képező taréjos búzafű, magas kígyószisz, szürke galaj és jakabnapi aggófű.

Zoológiai értékekben sem szűkölködik a természetvédelmi terület.

Megfigyelhető itt a sisakos sáska, az óriás tőrösdarázs, a szongáriai cselőpók, de rendszeresen költ itt a füleskuvik, a búbos banka, a gyurgyalag, a szalakóta, a kis őrgébics, az erdei fülesbagoly és a parlagi pityer.

Juhász István (Fidesz-KDNP) Madaras polgármestere elmondta: a táji értékek és a védett fajok megőrzése mellett természetvédelmi cél a hagyományos legeltetéses állattartás kultúrtörténeti emlékeinek megőrzése és a tájhasználati mód fenntartása.

Forrás: AM sajtóközlemény