0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Nagyon kevés zöldséget fogyasztunk

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közölt adatokat arról, hogy az egyes tagállamokban milyen arányban esznek az emberek legalább naponta egyszer zöldséget illetve gyümölcsöt 2017-ben – írta nak.hu az Euronews-ra hivatkozva.

A magyarok mindkét kategóriában elég rosszul szerepelnek. A magyar lakosság kevesebb mint egyharmada evett legalább egyszer naponta zöldséget (30 százalék), ezzel a lista utolsó helyén áll az ország. Romániában ez az arány 41 százalék, az harmadik legrosszabb letteknél pedig 44 százalék. Az élen az írek és a belgák állnak holtversenyben, a lakosság 84 százaléka evett legalább napi egyszer zöldséget. A harmadikok az olaszok 80 százalékkal.

Az EU-átlag 64 százalék, több mint a kétszerese a magyar arányszámnak.

Kicsit jobb a helyzet gyümölcsevés szempontjából. A magyarok 40 százaléka fogyaszt naponta legalább egyszer gyümölcsöt, ezzel listán hátulról a negyedikek. A legkisebb arányban a lettek esznek gyümölcsöt (35 százalék), őket követik a bolgárok és a litvánok holtversenyben (37 százalék). Arányaiban a legtöbben Olaszországban esznek gyümölcsöt (85 százalék), a másodikok a portugálok (81 százalék), a harmadikok pedig a spanyolok. Az EU-átlag a zöldségevéshez hasonlóan 64 százalék. (A cseh, az észt és brit eredményeket nem közölték egyik kategóriában sem, mondván, nem voltak elég megbízhatóak az adatok.)

Forrás: nak.hu