0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az őstermelőknek is be kell adni a szocho-bevallásokat

Az őstermelőket érintő információ, hogy április 12-én lejár a negyedéves szociális hozzájárulási adóbevallások benyújtásának határideje.

2019 elején megszűnt az egészségügyi hozzájárulás (eho), és az eddig ennek alapjául szolgáló jövedelmek után szociális hozzájárulási adót (szocho) kell fizetni – hívja fel a figyelmet a NAK. A szociális hozzájárulási adóról szóló törvény előírja, hogy az őstermelők negyedévente kötelesek a szociális hozzájárulási adó bevallására és befizetésére.

Ezeket a kötelezettséget a negyedévet követő hónap 12. napjáig kell elektronikus úton teljesíteni. A bevallás papíralapon nem nyújtható be.

Az elektronikus bevalláshoz kiskorú esetében szükséges az, hogy a törvényes képviselője meghatalmazást adjon az „EGYKE” néven elérhető nyomtatványon (egységes képviseleti nyilvántartás). Ennek kitöltését követően a szülő be tudja adni a nulla értékű bevallást. Erre az esetre vonatkozóan a másik lehetőség a bevallás a könyvelőn keresztül történő beküldése. Ilyenkor a kiskorú törvényes képviselője tud a könyvelő részére meghatalmazást adni.

A szabályozás alapján minden őstermelő köteles teljesíteni a bevallási és befizetési kötelezettségét.

Ez alól az előírás alól a következők képeznek kivételt: aki nem biztosított és a bevétele nem éri el a 4 millió forintot, illetve ha biztosított, de nem választott magasabb járulékalapot, és a bevétele a 4 millió forintot nem éri el (ebben az esetben van negyedéves járulékbevallás, de az a szociális hozzájárulást nem érinti).

Fontos továbbá megjegyezni, hogy közös őstermelői igazolvány birtoklása esetén az adóhatóság az egy főre eső szociális hozzájárulás mértékét vizsgálja. A köztartozásmentes adatbázisban szerepelők esetében kiemelkedő fontosságú a nullás értékű bevallás megléte, ezért minden esetben javasoljuk a bevallások elkészítését a jelölt határidőig.

A bevallással kapcsolatos további információk beszerzése érdekében javasoljuk a NAV megyei irodájához fordulni.

Forrás: nak.hu