0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Egyre több a magyar bor

Az Európai Unió bortermelése a nemzetközi állománynak több mint hatvan százalékát tette ki az előző évben – derült ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentéséből

Az Európai Bizottság legfrissebb jelentése szerint százkilencvenmillió hektoliter borszőlőmust készülhetett tavaly, ami harminckét százalékkal több, mint az előző évi gyenge termés esetében volt, valamint tizennégy százalékkal meghaladja az előző öt év átlagát – írja a Magyar Hírlap. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet legfrissebb jelentése szerint a tokaji fehérborok belföldi értékesítési átlagára 63,4 ezer forint volt hekto­literenként idén márciusban.

A belföldön termelt és belföldön értékesített oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott fehérborok feldolgozói értékesítési ára 18,3 ezer forint volt hektoliterenként idén márciusban

– derült ki az Agrárgazdasági Kutató intézet (AKI) legfrissebb jelentéséből.

A vörös- és rozéborok közül a földrajzi jelzés nélküli borokat hekto­literenként 21,3 ezer forintért, az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borokat huszonnégyezer forintos áron értékesítették hektoliterenként ugyanebben az időszakban. Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott borok közül a tokaji fehérborok belföldi értékesítési átlagára 63,4 ezer forint volt hektoliterenként az idei év márciusában.

A vörös- és rozéborok közül az egri borokat 43,3 ezer forint/hektoliter, a villányi borokat 65,1 ezer forint/hektoliter átlagáron értékesítették. A tanulmány kitér arra is, hogy a belföldön termelt és külföldön értékesített oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott fehérborok feldolgozói értékesítési ára 21,2 ezer forint volt hektoliterenként idén márciusban. A vörös- és rozéborokat 23,6 ezer forint/hektoliter áron értékesítették a nemzetközi piacon. Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott borok közül a tokaji fehérborok külpiaci értékesítési átlagára 59,3 ezer forint volt hektoliterenként.

Az Európai Bizottság legfrissebb jelentése szerint százkilencvenmillió hektoliter borszőlőmust készülhetett tavaly, ami harminckét százalékkal több, mint az előző évi gyenge termés esetében volt,

valamint tizennégy százalékkal meghaladja az előző öt év átlagát. Az Európai Unió bortermelése száznyolcvanhárommillió hektoliter körül alakult – derül ki az AKI jelentéséből.

Az Európai Bizottság előrevetítése szerint, változatlan fogyasztás és stabil kereskedelem mellett, a borkészletek tizenöt millió hektoliterrel emelkedhetnek a 2018/2019. borpiaci év végére, és elérhetik a 2017/2018. évi százhetvenmillió hektolitert. Az EU bortermelése a világ bortermelésének 60,4 százalékát tette ki az előző évben – részletezi a kutatóintézet tanulmánya.

Forrás: magyarhirlap.hu