0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Uniós mezőgazdasági bővülés – Magyarország a TOP 5-ben

Magyarország az előzetes adatok szerint az Európai Unió teljes mezőgazdasági kibocsátásának 2 százalékát állította elő 2018-ban, a mezőgazdasági kibocsátás volumene pedig közel 4 százalékkal bővült, amivel Magyarország ötödik a tagállamok rangsorában – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.

A „Mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban” című kiadvány szerint a 28 tagállamra elkészült második előrejelzés szerint 2018-ban az Európai Unió mezőgazdasági kibocsátási értéke 436 milliárd euró volt, 1,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Az érték 51 százalékát a növényi termékek, 40 százalékát az állatok és állati termékek, a fennmaradó részt pedig a másodlagos tevékenységek és a szolgáltatások kibocsátása adta.

Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Németország együtt a teljes uniós kibocsátás 55 százalékát állította elő 2018-ban.

Németországban csökkent a volumen, az ár és a kibocsátási érték is az előző évhez képest. A másik három ország termelési volumene és értéke meghaladta az előző évit, jelentősebb áremelkedés Franciaországban volt. A növénytermesztés kibocsátásának értéke 2,6 százalékkal nőtt, az állattenyésztésé éppen csak elmaradt az előző évitől. A gabonafélék kibocsátása meghaladta a 2017.évit, az ipari növényeké viszont jelentősen csökkent. Nőtt a kertészeti termékek, a burgonya, valamint a bor volumene is. Az állatok és állati termékek kibocsátási értéke nem érte el a 2017.évi szintet.

Magyarország az előzetes adatok szerint az Európai Unió mezőgazdasági kibocsátásának 2 százalékát állította elő 2018-ban. A növényi termékek 2,3, az állatok és állati termékek 1,7 százalékát adta hazánk.

Gabonaféléből az unió kibocsátásának 4,8, ezen belül kukoricából 11 százaléka származott Magyarországról. Iparinövény-kibocsátásunk 5,9 százalékkal járult hozzá az unió teljesítményéhez, ami elsősorban az olajos növények termelésével függött össze. Baromfitermelésünk az unió teljes kibocsátásának 4,4 százalékát adta.

 

Forrás: www.ksh.hu