Back to top

Erdős-tavas turistaparadicsomok Fejér megyében

A VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. most bemutatandó két területe Fejér megye turistaparadicsomai közé tartoznak. A soponyai Ökoturisztikai Központ, valamint a Pákozd-Sukorói Arborétum és Szabadidőpark egyaránt csodás erdős-tavas környezetben várja a kikapcsolódni, sportolni, tanulni vágyó embereket.

A korábban főként vadászterületként ismert soponyai Erdészeti-, Vadászati és Ökoturisztikai Központ Fejér megye déli részén található. A középkorban nemesi családok éltek a vidéken. Az 1650-es években gróf Zichy István építtetett kastélyt a területen, leszármazottja, Zichy János pedig már az 1900-as évektől szakszerű vadgazdálkodást folytatott. Széchényi Zsigmond is gyakran ellátogatott a területre, amely messze földön elhíresült gazdag vadállományáról.

 

 

Páratlan növény- és madárvilág

A vizes élőhely, a rétek és erdők kiváló környezeti feltételeket teremtenek a növény- és állatvilág számára. A térségre jellemzők a szikes sztyepptársulások. Botanikai felmérések 25 védett, illetve fokozottan védett növényfaj, például a téltemető és a pókbangó előfordulását bizonyították. A terület egyharmadát borító erdőket a 19. század végén telepítették. Főbb társulások a fűz-, nyár- és égerligetek, a tölgy-, kőris- és szilligeterdők, pusztai völgyesek. A kiváló természeti adottságokkal rendelkező élőhely madárvilága páratlan. A fészkelő fajok közül rendkívül magas egyedszámban fordulnak elő a gémfélék. A mesés erdei és vizes környezetet a hazánkban vadászható apró-, és nagyvadfajok is kedvelik.

A szintén erdős, tavas környezetben elhelyezkedő Pákozd-Sukoró Arborétum és Szabadidőpark a soponyai Öko-centrumtól 40 kilométerre, a Velencei-hegység és a Velencei-tó között, a 160 méter magas Mészeg-hegy oldalában terül el. Az arborétum helyén korábban kopár legelők voltak, ahol a magyar történelem egyik fontos csatája zajlott. Az arborétum és szabadidőpark egy részét ma már erdő borítja, másik részét a közel 250 fa- és cserjefaj foglalja el.

Az 1960-as évektől a terület fásítása során a VADEX Mezőföldi Zrt. több mint 1500 hektár erdőt telepített a Velencei-tó vízvédelme, a klíma javítása és a közjóléti célok kielégítése érdekében. A kedvezőtlen talajviszonyokkal rendelkező kopárokon az erdei- és feketefenyvesek után az egykor őshonos – molyhos tölgy, virágos kőris és egyéb fa-, és cserjefajokból álló – elegyes erdők kaptak helyet. Az arborétumban élő lágy szárú fajok közül nagy népszerűségnek örvend a tőzegpáfrány és az apró nőszirom, a madarak közül pedig a kanalas gém, valamint az erdei pacsirta.

A két Fejér megyei terület több napra való látnivalót kínál. A soponyai Ökoturisztikai Központ 40 fő fogadására alkalmas szálláshellyel és étteremmel várja a vendégeket. Sokan választják konferenciák, szakmai továbbképzések, rendezvények, esküvők tartásához is. A tűzrakóhelyek, fedett esőbeállók, a szabadtéri kemence együttes, és az óriási füvesített park baráti társaságok, osztálykirándulások, céges csapatépítők közkedvelt színterei.

A vadászházzal szemben áll a 2015-ben felavatott híres „martonvásári” őzbak szobra. A hatalmas zöld területen Szent Hubertusz tiszteletére állított, fából készült emlékmű, harangláb és a VADEX Mezőföldi Zrt. egykori dolgozóinak emlékére elhelyezett kopjafa kaptak helyet.

Az Ökocentrum ad otthont az erdei iskolások által nagyon kedvelt Természetrajzi és Vadászati Múzeumnak. A kiállítás az egykor Soponyán vadászók emléktárgyait, vadászati ereklyéit gyűjtötte össze, illetve a területen gyakori állatokkal és növényekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Bemutató kertek, halastavak

Ősszel nagy eséllyel ébredhetünk a soponyai vendégházban szarvasbőgésre, ugyanis a nagyvadakat bemutató kert 5 perces sétára van az épületegyüttestől. Ott testközelből figyelhetjük meg például nász idején a dámvadak lapátcsattogtató harcát, vagy Jozsó, a méretes, de igazán bájos vadkan udvarlási szokásait.

További sétánkhoz vagy felfedező kerekezéshez választhatjuk a kényelmes, aszfaltozott utat vagy a festői szépségű ösvényt. Kihelyezett táblák jelzik a terület látnivalóit. Csendben haladva már távolról sejthetjük, hogy a szárnyasvadakat bemutató kerthez közeledünk. A gyöngytyúkok, a fácánok és az amerikai vadpulykák hangja messze elhallatszik. Talán az egyedszámukból adódóan is halkabb szárnyasoknak bizonyulnak a bemutatóban élő tőkés récék, nyári vadludak, foglyok, valamint az Ausztráliában őshonos, kedvencekként nevelt emuk (Samu és Emő), amelyek igazi különlegességként illegetik magukat „kiskertjükben”. Az állatok itatásához napelemes kútról nyerik a vizet, és onnan táplálják a kerti tavat is. A napelem mellett felállított interaktív tájékoztató tábla és forgatós játék a megújuló energiaforrások mára egyre fontosabb szerepét mutatja be.

További utunk során érezhetjük, ahogy a szél orrunkba „csalja” a tavak illatát, fülünkbe pedig a hullámok nyugtató hangját. Érzékszerveinkre hagyatkozva jól goldoljuk, hogy a következő állomás a vizek birodalmában kapott helyet. A horgászpihenő igazi ékszerdoboza a területnek. A tó melletti romantikus horgászháznál tűzrakó-helyek, hangulatos erdei bútorok várják a kirándulókat. Nem messze a házikótól madármegfigyelő toronyról csodálhatjuk meg a tavon úszkáló és a parton megpihenő szárnyasokat.

Ha a legfőbb látványosságokat megtekintettük, érdemes a halastó partján végighúzódó kisvasúti töltésen visszaindulnunk, utunkon a békák nászkuruttyolása közepette fedezhetjük fel az erdőszéli, valamint vízparti növény- és állatvilágot.

Ottlétünket például lovaskocsiká-zással, íjászattal, bográcsozással színesíthetjük, a gasztronómia és a borászat szerelmesei pedig bor-, pálinka-, illetve sajtkóstolón is részt vehetnek.

A Pákozd-Sukorói Arborétum és Szabadidőpark szintén rendkívül sok élményt kínál. A büfével is ellátott fogadóépülettől a geológiai tanösvényen haladhatunk végig. Az arborétumban több pihenőhely várja az elfáradt kirándulókat, az erdei bútorokon kényelmesen elfogyaszthatjuk magunkkal hozott elemózsiánkat is.

Az interaktív Tájmúzeumban a területre jellemző növények, állatok, gombák, illetve ásványok ismerhetők meg. A korhű halászati múzeum pedig a régi halászeszközöket mutatja be. A kiállítótermektől több irányba is vezethet az utunk. A múzeumtól felfelé haladva a csodás erdei környezetben hamar rábukkanunk a 12,5 méter magas Panoráma-kilátóra, amelyről a Velencei-tó és környező települései tárulnak a szemünk elé. Távcsővel pedig akár a nádasok élővilágát is tanulmányozhatjuk. A madártávlati megfigyelések után érdeklődésünknek megfelelően végigjárhatjuk az erdészeti tanösvényt vagy lesétálhatunk a szabadidőpark romantikus tavacskájához, amely mellett focipályák, erdei iskolai terem, 150 férőhelyes fedett szín, tűzrakóhelyek és óriási játszótér találhatók.

Rendszeres és tematikus programok

A Gilice Erdészeti Erdei Iskola és Óvoda központi helyszíne a soponyai Ökocentrum, ahol az érdeklődő csoportok élménypedagógiai módszereken alapuló programokon vehetnek részt. Számos interaktív játék, eszköz és kiegészítő foglalkozás, például óriástársas, madárgyűrűzés, lovaskocsi-kázás, íjászat teszi színessé a kirándulást, az erdei iskolát. Az Öko-centrum nyáron napközis táboroknak ad otthont, így a szünet idejére sem állnak le a környezetnevelési célokat megvalósító programok.

A VADEX Mezőföldi Zrt. szintén Soponyán rendezi meg 2007 óta minden szeptemberben az évről évre nagyobb érdeklődésnek örvendő Országos Vadgasztronómiai Fesztivált. A terület nagyszerű adottságai kutyás bemutatók, versenyek rendezését is lehetővé teszi. Az elmúlt év októberében az Országos CACT Vizsla Főversenyt is ott tartották. A Pákozd–Sukorói Arborétum és Szabadidőpark vendégei szakvezetéssel ismerkedhetnek meg a terület növény-, és állatvilágával, illetve az erdészeti tevékenységekkel. Az Arborétum vezetője által vezetett program tartalmazza a tájmúzeumi tárlatvezetést, illetve az érdeklődéshez igazodó idegenvezetést. A területen alkalmanként zártkörű rendezvényeket is tartanak.

A 150 férőhelyes fedett szín a varázslatos vizes élőhellyel számos alkalommal adott már otthont szabadtéri menyegzőknek. Az Ökocentrum és az Arborétum a „zöld” jeles témanapok megtartására is kiválóak.

Fejlesztési tervek

A fejlesztések soha nem állnak meg, mindig szeretnénk valami újat adni, amellyel az emberek és a természet kapcsolatát szorosabbra fűzhetjük. Az idén a Pákozd–Sukorói Arborétum és Szabadidőpark szolgáltatásainak fejlesztése, bővítése kerül előtérbe. A tervek szerint röpde épül a madarak testközeli megfigyelésére. A szakvezetéshez érdekes, gyermekeknek szóló foglalkoztató füzet is igényelhető, amely segít az arborétumban látottakat és hallottakat játékos módon elsajátítani. A növények nevei mellé (offline működő) QR-kódokat helyezünk ki, hogy még több érdekes információhoz juthassanak a látogatók az arborétumban élő fajokról.

A VADEX Mezőföldi Zrt. tervei szerint idén készül el a Pákozd–Sukorói Arborétum és Szabadidőparktól 7 kilométerre épülő Bence-hegyi kilátó, amely része a Bejárható Magyarország Programnak. A tervezők az építménynek a „Hullámzó-beton” fantázianevet adták, amely a második helyet érte el a Velencei-tó és Térsége, a Váli-völgy, a Vértes Térségi Fejlesztési Tanács, valamint a VADEX Mezőföldi Zrt. által közösen kiírt ötletpályázaton.

 

Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2017/01 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok