Back to top

Munkahely egy életre

Sándorfalvi László, a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. nyugalmazott fővadásza büszkén vallja, hogy a vállalatnál töltött 48 évben teljes szakmai életet élhetett. Egyetlen, tehát első és egyben utolsó munkahelye megadta számára a lehetőségeket, melyekkel vágyait, céljait megvalósíthatta.

Sándorfalvi László édesapját a II. világháború sodorta Soponyára, ahol állást kapott. Ott született meg 1945-ben fia, s bár a családfőt hamarosan Székesfehérvárra helyezték és a család is odaköltözött, László mindig is soponyainak tartotta magát. Amikor csak tehette, vissza-visszatért szülőfalujába. Járta az erdőt, mezőt, nádasokat, a városi élettel nem tudott megbarátkozni. A Sárrét vadonjának megfigyelése életének meghatározó élménye lett. Székesfehérvárott hetedikes korában találkozott először a kor egyik híres ornitológusával, Radetzky Jenővel, aki civilben gimnáziumi tanár volt. Lászlónak egyfajta útmutatást adott, miképpen kell vizsgálni a körülöttünk élő állatokat, s közülük kiemelten a madarakat. A Radetzky Jenő által alapított agárdi madárvártán is gyakorta megfordult. 

Az alapoknál kezdte

Biológiai érdeklődéséből adódóan erdésznek készült. Közvetlen felmenői között senki nem gyakorolta ezt a hivatást, tehát nem egy erdészdinasztia sarja, de annál nagyobb ambíciókkal jelentkezett a Soproni Erdészeti Technikumba. Éppen ezért élte meg igen fájdalmasan, hogy elsőre nem vették fel, de a következő évben már sikerrel járt. Azokban az időkben a tanulmányok megkezdése előtt egy év szakmai gyakorlaton kellett részt vennie a leendő elsőéveseknek. Az ifjú Sándorfalvi László így ismerkedhetett meg az erdészeti munka alapjaival, a többi közt a csemeteültetéssel, a fakitermeléssel és az erdei faanyag szállításával. Sokat köszönhetett az erdészeti technikumnak, Tuskó László vezetésével kimagasló színvonalú oktatásban részesülhetett. A kollégiumban nagy fegyelem uralkodott, melyhez képest a későbbi sorkatonai szolgálat is lényegesen lazábbnak tűnt.Munkahely egy életreA technikum elvégzése után fél évig a fehérvárcsurgói kerületben, a szikaszarvasok földjén dolgozott, majd a kétéves sorkatonai szolgálat után 1968-ban Jankó János igazgató, ismerve nagy vadászati érdeklődését, a soponyai erdészethez helyezte. Nagy meglepetésére irodai munkára, így lett erdőművelési műszaki vezető. De mivel sikerült elfogadtatni magát hivatásos vadász kollégáival, vadászhatott is. Amikor pedig egy év múlva felépült Belsőbárándon az új vadászház, melyhez szolgálati lakás is tartozott, odahelyezték kerületvezető vadásznak. Felesége is ott dolgozott, s békés, boldog évek következtek.

Amikor fiuk elérte az iskolás kort, visszaköltöztek Sopo­nyára, mivel a vadászház 10 kilométerre esett a legközelebbi településtől. A faluhoz közeli csiripi vadászkerület vezetését bízták rá, ahol kiemelten a vadgazdálkodással foglalkozott. Az abban az időszakban gyakori protokollvadásztatáskor kísérő vadászként kellett a magas rangú vendégeket kalauzolni. Így több, ma már történelmi személyiségnek számító külhoni államelnökkel, tábornokkal, állami vezetővel és koronás fővel együtt is rótta a vadont, és természetesen a hazai vadászat iránt érdeklődő párt- és állami vezetőkkel is.

Csörgött a telefon

Váratlanul érkezett 1983-ban a telefonhívás, hogy áthelyezik Székesfehérvárra, a vadászati osztályra. Továbbra is Soponyán lakott, naponta ingázott, és egyebek között vadkárrendezéssel foglalkozott. Ebből a munkából is igen sokat tanult, tapasztalatait később hasznosíthatta a gyakorlatban. Újabb fordulatot hozott, hogy 1987-ben a cég fővadásza, Kovács József és annak gépkocsivezetője tragikus körülmények között
elhunyt. Néhány nappal később ismét csöngött a telefon,  Markovics László, az akkori igazgató volt vonalban: „Visszamész Soponyára. Te vagy az új fővadász. Gondolkodási idő nincs.” Mi tagadás, Sándorfalvi László igencsak megrettent, hiszen ez nemcsak a hivatásos vadászok munkájának összehangolását jelentette, hanem más dolgozók érdekeinek képviseletét, ügyes-bajos dolgaik megoldását is. A vadgazdálkodási feladatok mellett még három vadászház vezetése hárult rá. Kiváló munkatársai azonban nemcsak őt, egymást is támogatták. Az igazi kihívás ezért inkább az erdészeti és a vadgazdálkodási érdekek közötti egyensúly megtartása volt. Segítette ebben, hogy a technikumban vadászati képesítést is kapott. Szerinte a vad az erdő albérlője, s az erdő jó gazdájának meg kell találnia azt az állapotot, amely optimális úgy a vadnak, mint az erdőnek. Így például azt is alaposan meg kell gondolni, hogy hova milyen fafajokat ültessünk, miből mennyit tart el a terület, figyelembe véve a kívánatos vadlétszámot.Munkahely egy életre

Megvalósult álom

Sándorfalvi László életében is mérföldkő volt 1989, hiszen a rendszerváltással megszűntek az államilag finanszírozott vadászatok, a vadgazdálkodást is piaci alapon kellett nyereségesen működtetni. A jó soponyai területekre sok, elsősorban osztrák, német és francia vadász érkezett, és érkezik jelenleg is. Tíz éve nyugdíjba vonult, de a gazdaság akkori vezetése továbbra is igényt tartott munkájára, felkérték, hogy vegyen részt a régi soponyai vadászház ökocentrummá alakításában, ahol bemutathatják Sárvíz völgye gazdag élővilágát. Az ökoturisták tömegesen érkeztek Soponyára, ő pedig nagy örömmel vezette őket a korábbi vadászatokon már jól ismert területeken. S mivel újabb és újabb beruházásokba fogtak, például tanösvényeket létesítettek, valóban lendületes, boldog hat év volt, amikor Sándorfalvi László a VADEX Zrt. öko­turisztikai vezető előadójaként dolgozhatott. Akkortájt sikerült régi álmát is megvalósítani, Soponyáról szóló természetrajzi és vadászati múzeumot létesített. A régi vadászház földszintjén található múzeum felett ma erdei iskola működik.

Sándorfalvi László tavaly – lévén, hogy 1966-ban fejezte be tanulmányait a Soproni Erdészeti Technikumban – aranydiplomát vehetett át. 

Madarak megfigyelője

A nyugalmazott fővadász amikor csak tehette igyekezett minél jobban megismerni a terület madárvi­lágát is. Hosszú évtizedeken keresztül dolgozott Schmidt Egon neves ornitológussal, és szakmai külsős munkatársként a környéken végzett megfigyeléseiről folyamatosan tájékoztatta a Magyar Madártani Intézetet. Emellett a Soponyán működő gyűrűző tábor működését is segítette.

 

Munkahely egy életre

Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2017/01 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok