0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Titkokról regél a Madárlátta Suli

Belső-Somogy rinyákkal átszőtt rengetegében bújik meg a SEFAG Zrt. Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolája, amely közel negyed évszázada várja a természet csodáit fölfedezni vágyó kicsiket és nagyokat.

Vadregényes út vezet a Madárlátta Sulihoz, amelynek fő épületét a Festetics család 1932-ben erdészlaknak építtette. Mintegy fél évszázadon át szakemberek otthona volt a somogyi pagonyban, majd átadta helyét először a közelben fekvő lábodi és rinyabesenyői óvodák és iskolák, majd a somogyi és napjainkban már az ország intézményeit benépesítő nebulók népes hadának. A fokozódó érdeklődésnek, a sulival szemben megfogalmazódó újabb és újabb igényeknek köszönhetően folyamatosak a fejlesztések. A patinás főépület mellett 2010-ben elkészült új tanépület teljes egészében akadálymentes. Iskolánkban egyidejűleg 33 főt tudunk elhelyezni. Három 10-10 személyes, emeletes ágyakkal ellátott háló várja a gyerekeket, míg a felnőttek egy-, illetve kétszemélyes szobában szállhatnak meg. A hálókhoz külön vizesblokk tartozik, és betegszoba is van az épületben.Titkokról regél a Madárlátta Suli   Erdei iskolánkban a „felfedezve” tanulás örömét szeretnénk nyújtani a 3–18 éves korosztály számára. Hisszük, hogy a tapasztalás, a személyes élmény észrevétlenül formálja látogatóink természet iránti elkötelezettségét. Mindezzel azt a feladatot tűztük magunk elé, hogy ökológiai szemléletet, környezettudatos viselkedést, de mindenekelőtt a természet szeretetét és tiszteletét plántáljuk a nálunk megforduló gyermekekbe, felnőttekbe.

Minősített programjainkhoz (KO-KOSZ Harkály minősítés, OEE Erdészeti Erdei Iskola Minősítés) rendelt eszköztárunk részei a korszerű tantermi és szolgáltató központi épület, közel 1500 határozó könyv és lexikon, számos oktatási segédanyag, laboratóriumi és kísérletező felszerelések, mikroszkópok, nagyítók és audiovizuális eszközök, hogy csak a jelentősebbeket említsük. De a Madárlátta Suli varázsát a játékra csábító erdővel övezett udvar, játszótér, foci- és kosárlabda pálya, szabadtéri főző- és pihenőhely, és nem utolsósorban az egyedi természeti környezet adja. Persze nem csupán minősített erdőpedagógiai foglalkozásokat kínálunk, hanem az éjszakai vadles, a bátorságpróba, vagy épp a kemencés gasztronómia örömeivel kívánunk felejthetetlen élményt szerezni a hozzánk látogatóknak. A környező erdőben kialakított tanösvények erdész/vadász szakember irányításával is bejárhatók, leleplezve a vadűzés és erdőzúgás legrejtettebb titkait is.

Titkokról regél a Madárlátta Suli   A bakancsos túrák mellett 35 kerékpár ad lehetőséget hosszabb kirándulásokra: hogy ezt még izgalmasabbá tegyük, kialakítottuk a Lábodi Turisztikai Tengelyt, melyen végighaladva bepillanthatunk az erdész/vadász szakma hétköznapjaiba, az erdő- és vadgazdálkodásba, de Studinka László életútjáról is sokat megtudhatunk. Nagysallérban a Vadaspark, Helytörténeti és Trófeakiállítás színesíti a programot. A túra végén pedig a Studinka László Természet­ismereti Központ és a szomszédos vidrapark nyújt új élményeket.

 

Mindezek mellett felfedezésre vár Sziágypuszta történelem ködébe vesző nyoma, Sissy híres duglászfenyői, a feledés homályába burkolózott uradalmi vasút, és a természet megannyi csodája! Egész évben vár a Madárlátta Suli!

„siess, mert nem tudod, hogy milyen késő van”

– Studinka –

Dr. Studinka László, hazánk meghatározó vadász szakembere élete legszebb éveit töltötte Petesmalomban 1962 és 1968 között. Ő teremtette meg a lábodi vadászterületen folytatott gazdálkodás alapját, és részt vett az 1971-es vadászati világkiállítás megszervezésében.

Titkokról regél a Madárlátta Suli

 

Forrás: