0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Hőhullámok és erdőtüzek

Korai hőhullámok, csapadékhiány, és ezek következtében kialakult erdőtüzek sújtják Európát. A jelenség azonban nem egyedi, a világ más tájain is hasonló jelenségekről számolnak be a meteorológusok. A tudósok szerint a jövőben a hőhullámok egyre gyakoribbá, hosszabbá és intenzívebbé válhatnak, ezzel együtt pedig növekedhet a forró napok száma.

Április elseje óta Európa számos területén a normálisnál jóval kevesebb eső esett – írja a freshplaza.com, a Holland Királyi Meteorológiai Intézet (Koninklijk Nederlands Meteorologisch Instituut, KNMI) jelentésére hivatkozva.

A KNMI által közölt térképen jól látszik, hogy a legtöbb ország súlyos csapadékhiánnyal küzd. A magyarázat szerint Európában általában nyugati irányból érkeznek a csapadékot hozó légtömegek. Ebben az évben a légnyomás eloszlása és vele járó időjárási sémák egyértelműen különbözőek voltak. A magas légnyomású részek sokszor beragadtak a térség fölött, ezzel megakadályozták, hogy elérjék Európát az esőt hozó légtömegek. Ráadásul a kevés csapadék mellett meleg és napsütéses volt ez az időszak, és a déli részeken a száraz talaj is segítette a felmelegedést.

Világméretű tendencia

Azonban ez a tendencia nem csak Európára jellemző. A Meteorológiai Világszervezet (World Meteorological Organization, WMO) közlése szerint Európa mellett a Közép-Keleten, Észak-Afrikában és az Amerikai Egyesült Államokban is extrém magas májusi és júniusi hőmérsékleteket mértek, és számos rekord dőlt meg. A hőhullámok szokatlanul korán érkeztek idén, és várhatóan egy újabb kivételesen meleg év elé néz a Föld.

Ez a második legmelegebb év, amit regisztráltak. Ennél csak 2016-ban mértek magasabb hőmérsékleteket, amikor is az El Niño erős melegítő hatása társult az üvegházgázok kibocsátása miatt kialakult hosszú távú klímaváltozással. Egyelőre a 2017-es évben nem volt El Niño. Várható azonban, hogy ezek a hőhullámok egyre gyakoribbá, hosszabbá és intenzívebbé válnak, ezzel együtt pedig növekedni fog a forró napok száma.

A mostani hőhullám okozója egy szaharai eredetű meleg légtömeg, ami az Ibériai-félsziget fölött és a mediterrán térség egyes részeiben rekedt meg.

Erdőtüzek

Az erdőtüzek kialakulásának okai közül csupán egy, az extrém magas hőmérséklet és a csapadékhiány. A Francia Nemzetközi Rádióállomás (Radio France Internationale, RFI) oldalán megjelent cikk számos tényt sorol fel, ami a Portugáliában kialakult, és számos áldozatot szedő erdőtűz előfutára volt.

Az időjárási tényezőknek – mint a hőség, a szárazság, és az erős szél – nagy szerepe volt az erdőtűz kialakulásában. Paulo Fernandes, a Tras-os-Montres e Alto Duoro Egyetem professzora azonban rávilágít, hogy más is közrejátszott a tragédiában: megváltozott a termőföldek és az erdők kezelése. A mezőgazdasági területek felhagyásával megnőtt a bokros, bozótos területek száma, ahol lassacskán a fák is megjelennek – az ilyen területeken a tűz gyorsabban tud terjedni. Az eredeti fenyő és tölgyerdőket lassan lecserélik a papíripar által kedvelt eukaliptuszokra, ami különösen gyúlékony faj.

Thomas Smith a King’s College London földrajztanára szerint három fontos dolgot kell figyelembe venni az erdőtüzeknél: az éghető anyag, az időjárás, és a topográfia – azaz milyenek a felszíni viszonyok. Ennek tekintetében az olajokban gazdag eukaliptuszfák által dominált erdők nagyon is gyúlékonynak számítanak.

João Branco, Portugália legnagyobb civil természetvédő szervezete, a Quercus erdőmérnöke rámutatott, hogy minden évben óriási tüzek pusztítanak az országban. A mostani csak abban különbözik a többitől, hogy rengeteg halálos áldozata van. A szervezet azonban minden évben figyelmezteti a kormányt és a hatóságokat, hogy fennáll a tűz kialakulásának veszélye, köszönhetően a felhagyott bozótos területeknek és az ipari eukaliptusz ültetvényeknek.

Portugáliában törvényi szabályozás is van a tüzek megelőzésére, azonban azt nem tartatják be. Eszerint az önkormányzatoknak az utcák melletti 10 méteres szakaszon el kell takarítani a gyúlékony anyagokat, és a falvak körül egy 100 méteres szakaszon kell ugyanezt megtenni.

 

Közben Horvátországban is hasonló tűzvész pusztít. Az MTI tudósítása szerint a dél-Dalmáciai Makarska Riviéra közelében hétfőn turistákat kellett evakuálni. Az első tűzeset Podgora közelében történt szombat hajnalban. A tűzoltók azonban az erős széllökések miatt nem tudták feltartóztatni a lángokat, amelyek így továbbterjedtek a Bikovo Természetvédelmi Parkra. A viharos erejű szél a hétvégén megnehezítette a tűzoltó repülőgépek munkáját is. Drazen Glavina megyei tűzoltó főparancsnok a sajtónak elmondta, hogy két erdőtűz néhány helyen megközelítette a lakóházakat is, és lehúzódott teljesen a tengerig. Senki sem sérült meg. Hozzátette ugyanakkor, hogy mostanra meggyengült a bóra szél, ezért a tűzoltó repülőgépek újra felszállhatnak.

 

Magyarországon is megszaporodott a szabadtéri tűzesetek száma. Erre, és a hetek óta tartó száraz, meleg időjárásra tekintettel keddtől átmeneti időszakra tűzgyújtási tilalmat rendelt el a földművelésügyi miniszter az erdőkben és a fás területeken, valamint ezek kétszáz méteres körzetében. A tilalom a kijelölt tűzrakó helyekre is vonatkozik.

Forrás: freshplaza.com/WMO/RFI/MTI