0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Göcsej kincsei mellett az erdei vonatozás is izgalmasnak bizonyult

Gyertyafényes tárlatvezetés során ismerkedhettek az érdeklődők Göcsej kincseivel, az erdővel és a fával a múzeumok éjszakája helyi programján.

A Zalaerdő Zrt. a programsorozat keretében idén is meghirdette hagyományos rendezvényét, amelyen a látogatók megtekinthették a fűrészüzemet, valamint a megújuló energiákról és a pelletgyártás folyamatáról hallhattak információkat az érdeklődők. Akik csak este csatlakoztak a programhoz, azokat éjszakai múzeumlátogatásra és erdei vasutas utazásra invitálták a szervezők. A kisvonat 20 órakor indult el Lentiből Zajdára. Az út során a figyelmes utazóknak meglepetésekben is részük lehetett, hiszen erdei nagyvadakat is felfedezhettek a sötétben.

A tárlaton többekkel is találkoztunk, voltak, akik külön az erdei vonatozás miatt érkeztek. A Hajagos család Tiszaalpárról látogatott a városba és érdeklődve hallgatta végig a tárlatvezető előadását.

– Először járunk a környéken, az interneten akadtunk rá Lentire és erre a kiállításra is – mondta Hajagos Gyöngyi. – Délután érdekesnek találtuk a fűrészüzemet is, illetve nagyon hangulatos a gyertyafényes tárlatvezetés.

Forrás: zaol.hu