0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Pettyes szarvasok Bőszénfán

A szarvasok a világ számos táján meghatározó élelemforrásként szolgáltak hosszú évezredeken keresztül, majd a sportvadászok egyik legkedveltebb zsákmányállataivá váltak. Az elmúlt évtizedekben kezdtük azonban igazán felismerni és kutatni a szarvasokat a maguk valójában, immár gyakorta válnak az etológiai kutatások alanyaivá is, miközben zárttéri tartásuk is virágzik.

A Kaposvári Egyetem Bőszénfai Tájközpontjában már több évtizede tartanak és tenyésztenek gímszarvasokat, az elmúlt években pedig olyan szarvasritkaságok is kerültek a területre, mint például a dávidszarvas, a közelmúltban pettyes, más néven axis szarvasok érkeztek. Ezenkívül újdonság még a Dibowsky szikaszarvas is.

A pettyes szarvasok már az ókortól kezdve lenyűgözték az embereket, nem véletlen, hogy bár eredeti hazájuk India, Nepál és Sri Lanka, már hosszú évszázadok óta Európa és Ázsia uralkodói igyekeztek importálni vadasparkjaikba ilyen patásokat, ahol nemcsak mint díszállatok, hanem mint trófeás vadak is helyt álltak. Később, a gyarmati időkben Ausztráliába, Új-Zélandra, Brazíliába, Argentínába és Észak-Amerikába is olyan mennyiségben szállították őket, hogy a zárt térből kiszabadult állatok ma már stabil állományt képeznek.

Mivel a pettyes szarvas eredetileg trópusi faj, viszonylag nehezen tűri az európai telet, ezzel magyarázható, hogy kontinensünkön Angliában és Németországban tartják jelentősebb mennyiségben, ahol a vadasparkokban télen igen gondos takarmányozásban részesülnek. Ezenkívül Európában Örményországban és Azerbajdzsánban sikerült jelentősebb állományt kialakítani.

Ez a faj valamivel nagyobb közeli rokonánál, a dámszarvasnál. Testhossza mintegy másfél méter, farka megközelíti a 30 centimétert, a legnagyobb bikák közel egy mázsásak. Különös ékességeik, mint nevükből is kitűnik, a gyöngysorszerűen elrendeződött fehér pettyek, melyek élesen elütnek a barna alapszíntől.

A borjak is ilyen szőrköntössel születnek, s jellemző, hogy egész évben ugyanolyan marad a színezetük, szemben több más szarvasfajéval, melyek téli bundája különbözik a nyáritól. Szarvasunkat egy fekete hátszíj is ékesíti, kiváló rejtőszínnel rendelkezik az indiai szubkontinens füves, fás, cserjés területein is, ahol még napjainkban is viszonylag gyakorinak számít.

Mivel az agancsképződéshez rendkívül sok kalcium, foszfor és fehérje szükséges, az állatok igyekeznek a folyók termékenyebb területein tanyázni, ami miatt gyakran konfliktusba kerülnek az emberrel.

Nagy sötét szemeik és hosszú felső szempilláik kedves ábrázatot kölcsönöznek nekik, nem véletlen, hogy előszeretettel ábrázolják őket különféle népművészeti alkotásokon, dísztárgyakon. Legfőbb ékességük mégis a háromágú agancs.

Ma már a világ számos vadfarmján tartják ezt a fajt, az eredeti élőhelyén előforduló példányokhoz képest a jobb takarmányozásnak és életkörülményeknek köszönhetően lényegesen nehezebbek az agancsok. Jelenleg Bőszénfán két példányuk található tágas, dús növényzettel borított kifutójukban. Félénkek, megfigyelésükhöz némi szerencse is szükséges.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu