„Az általános iskolában csodabogárnak nevezték a lányomat, aki az anyatejjel szívta magába az erdő szeretetét”– jegyezte meg Julika, aki a kis Katalint óvodai szünet idején beültette az UAZ-GAZ terepjáró hátsó ülésre, s vitte magával az erdőbe. Elsősként már minden fát, bokrot ismert a környéken, mire nyolcadikos lett, talajszelvényt is tudott értékelni, középiskolásként pedig rendszeresen indult természethez kapcsolódó pályázatokon.
A síkság bolondja
Julika három orvos nővéréhez hasonlóan a gyógyításban képzelte el a jövőjét, ám egy erdészetben töltött nyári munka során az ottani vezetőtől végérvényesen átragadt rá az erdő szeretete. Bár a családja nehezen fogadta pályamódosítási elképzelését, felvételizett a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumba, s a tanárok nemcsak elmélyítették szakmai elkötelezettségét, de emberi tartást is adtak. Abban az időben nőként nem volt könnyű bejutni a soproni egyetemre, de a kezdeti nehézségek után brillírozott a szakmai tárgyakból. Már az egyetemen fiúsították a lányokat, a gyakorlat sem változtatott ezen az állapoton.
„Kijelentettem, hogy hegyvidékre nem megyek” – szögezte le Julika, hiszen már akkor is a síkság, a homok bolondja volt. Diplomamunkáját Szegeden, a nemesnyár kórokozóiról készítette. Munkáját erdőművelési-erdővédelmi előadóként kezdte, a csemetekertek és a növényvédelmi problémák tartoztak hozzá. Ásotthalomra már műszaki vezetőként érkezett, majd az erdőművelés is a feladata lett. Nagyon sok erdőtelepítési tervet készített és több mint 5000 hektár erdő telepítését, felújítását irányította. Kidolgozta Ruzsa, Ásotthalom, Öttömös mezővédő-erdősáv rendszerét is, amire a sok gondot, kárt okozó homokverés miatt volt szükség. „Korábban megesett, hogy a derékig érő napraforgót eltakarta a homok”– jelezte a feladat fontosságát. Műszaki vezetői beosztása után kinevezték erdészetvezetőnek, s hogy otthonosabban érezze magát, közel 6000 hektár homoki erdőt vehetett birtokba.
Egy életen át
A síkvidéken mindenekelőtt a táj kitárulásába lett szerelmes. Biodiverzitása a hegyvidékénél szerényebb, s azt is csak keményebb munkával lehet megőrizni.
„A hegyvidéken, ha leszúrnak egy botot, fa lesz belőle, ha az Alföldön nem gondozzák a fát, bottá válik” – fogalmazta meg a folyamatos küzdelmet. Csodálatos érzés, amikor a homoksivatagot zöldellő vidékké változtathatja.
2002-ben erdészetvezetőként ment nyugdíjba, a szakmát azonban folytatja. Kéthektáros erdészeti csemetekertet üzemeltet, erdőtelepítési pályázatokat ír, szakmailag irányítja a kivitelezést, 400 hektárnak végzi a szakmai munkáját, és a kárpótlásból származó 200 hektáros családi erdőt is igazgatja. „Nehéz az erdőtulajdonosoknak megmagyarázni a tulajdonjoggal járó kötöttségeket” – magyarázta. Sokoldalú munka, az erdészetet nem lehet abbahagyni, egy életen át kell csinálni. Korábban vadászott is, ma már csak ritkán veszi elő szolgálati fegyverét.
Erdészek között nőként mindig sokkal többet kellett teljesíteni az elismerésért. A homokon végzett munkásságát a kilencvenes évek közepén „Alföldi Erdőkért” plakettel ismerték el. Úgy tartja, ez nemcsak személyének, hanem a mellette dolgozó csapatnak is szólt. Kaán Károly-díjjal az ezredfordulón tisztelték meg. Ettől sem szállt fejébe a dicsőség, a mai napig az erdőkért élő erdész maradt.
Hobbija a kertészet
Bekőné Polner Katalin is pontosan így emlékezik a gyerekkorára: a nagyszülők messze éltek, bölcsőde nem volt a közelben, erdőmérnök édesanyja nem tudta kire hagyni, ezért együtt járták az erdőt. „Hiába mondta édesanyám, hogy nőként nem egyszerű szakma” – jegyezte meg Katalin, a kertészeti helyett mégis az erdészeti egyetem mellett döntött. A zöldterület-tervezés, zöldfelület-gazdálkodás azonban mindig is foglalkoztatta, s a sors iróniája, hogy ma ezen a területen dolgozik.
Az erdőmérnöki kar elvégzése után Kecskeméten talált munkát, tudatosan kereste az önálló feladatokat, nem akart az édesanyja szárnyai alatt felnőni. Karrierje 1995-ben indult a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Nyárjasi Erdészeténél. „Kitűnő kezdésnek tűnt egy homoki lány számára” – magyarázta a ma már erdészeti igazgatóként dolgozó szakember; Tisza és Duna ártéri területek, valamint Kecskemét környéki homokterületek tartoztak akkoriban az erdészethez.
Amikor megnézte a térképet, s nem találta Nyárjast – ami Nyárlőrinc és Lakitelek között bújik meg –, kicsit megijedt. Mindentől távol, szolgálati lakásban, igazi erdész kolónián kezdett, ahová a „déli harangszó is három órára érkezett meg”. Rövid időn belül erdőművelési műszaki vezetővé nevezték ki, részt vett a nagy erdőtelepítési programban. Akadt olyan év, hogy 350 hektár csemete került földbe a Nyárjasi Erdészetnél. Nemes- és szürkenyár, sokféle elegy fafajjal és cserjeszegéllyel. Foltokba bükköt, mamutfenyőt, ezüstfenyőt, duglászfenyőt, atlaszcédrust, kései meggyet, cseresznyét, hársat telepítettek, ezzel is színesítették az élővilágot. Sok erdőtelepítési tervet is készített, amivel rengeteg tapasztalatot szerzett. Kecskeméten és környékén saját keze munkájában gyönyörködhet. Nagykőrös és Kecskemét főterének, valamint a budapesti Kossuth térnek a zöldítéséből szintén kivette a részét. S, ha mindez nem elég, a legfontosabb erdészeti és kertészeti szakmai szervezetek munkájában is rész vesz. Katalin számára ugyanis mindez nemcsak munka, hanem hivatás. A szíve erdész, a hobbija a kertészet, melynek saját mintegy 6000 négyzetméteres kertjükben is hódol.
„A lányom mindig olyan helyekre került, ahol állandó harcot vívott a környezeti adottságokkal” – meséli az erdész anyuka, de Katalin szereti a kihívást, más a verejtékkel szerzett munka öröme. Julika kezdetben anyaként és szakemberként is támogatta lányát, de főként kollégaként állt melléje.
Mindig úton
Katalin később belső ellenőrzési vezetőként dolgozott a rendszer hatékonyabb működése érdekében, a vadászattól a raklapgyártásig mindenbe belelátott. Nem csak „papíron” végezte a munkáját, fontosnak tartotta a személyes jelenlétet. A termelési munka mégis jobban vonzotta, így erdőmérnök, közgazdász, kertépítő diplomával 2010 őszén elfogadta a felkérést a KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészetének a vezetésére. A dísznövény-termesztés és értékesítés mellett „saját jogon” 60 hektárnyi parkerdőt tartanak karban, valamint a 200 hektárnyi városi erdőt is kezelik. A közvetlen szakmai feladatok megoldása nem okoz neki gondot, de a lakossági kommunikáció már állította komoly kihívások elé. „Egyeseknek az a gondja, hogy éppen pelyhedzik a szürkenyár, másoknak pedig belelóg a fa a kerítésébe” – magyarázta, milyen nehéz mindenki megelégedésére tenni.
„Alacsonyabb jövedelmezősége miatt a csemetetermesztés kicsit háttérbe szorul a többi erdészeti területtel szemben, pedig az adja azt az alapot, amiből végül az értéket adó fa lesz” – avat be a szakember. Katalin sokat van úton a szerteágazó feladatok miatt. Kecskeméten mintegy 45 hektáron nevelik a növényeket, az ország nyugati határán, Szombathelyen pedig irányításával 17 hektáron termelnek elsősorban örökzöldeket, illetve földlabdás fákat és szoliter cserjéket. Kecskeméten a lakosságot 4000 négyzetméteres dísznövény áruda szolgálja ki. Kertépítőket, árudákat, társfaiskolásokat is fogadnak, s ezen túl sok árut szállítanak a környező országokba. „A vásárlókat szaktanácsokkal látjuk el, s beszélgetés közben szinte meg is tervezzük a kertjüket” – hangsúlyozta a szakember.
