Az iskolában jelenleg Hegedűs János és Bertus István mesterek készítik fel a tanulókat erre a nem mindennapi szakmára. Egy részüknek foglalkozási körükből kifolyólag kell elsajátítaniuk az ismereteket, mások saját vállalkozást akarnak, de pusztán hobbiból is szép számmal iratkoznak be az iskolába. Már a határokon túlról is érkeznek tanulni vágyók: különösen Erdélyből és a Délvidékről jelentkeznek vadászpuskaműves mesternek. A kétéves képzés során a tanulók egy mesterművet készítenek, azaz saját fegyverépítési tudásukról tesznek bizonyságot azzal, hogy vadászfegyverré varázsolnak egy Mauser 98-as rendszerű, polgári használatra szánt puskát.
Ahány centi, annyi év
Ahány centi, annyi évA fegyverkészítés két fő része a fém-, valamint a famunka, az utóbbi eredménye az úgynevezett ágyazat. Az iskola biztosítja az összes alapanyagot: a csövet, a tokot, a zárat, azaz a fegyverfődarabokat, valamint az ágyazathoz szükséges faanyagot is. Az ágyazat jellemzően Magyarországon honos fafajokból készül, bár nem biztos, hogy a fák mind egy szálig nálunk nőttek. A hazai tápanyagban jól ellátott termőföld és az alacsonyabb átlaghőmérséklet, több csapadék következtében ugyanis több faj faanyagának az erezete, illetve színezete kevésbé intenzív és sűrű, mint a tőlünk délebbi területekről származó példányoké. Egy azonban biztos, a magyar kerti dió verhetetlen Európában, gyönyörű erezete miatt a vadászok gyakran választják fegyvereik ágyazatához. Különösen az öreg diófák földfelszín alatti, úgynevezett gyöktő részeinek a faanyaga igen tetszetős, jó minőségű, és könnyen munkálható is.
Fontos, hogy szárításkor, tároláskor nagy odafigyeléssel és szakértelemmel foglalkozzanak azzal a faanyaggal, melyből később fegyveralkatrész készül, mert ez is alapja annak, hogy hosszú távon használható legyen a puska. A természetes úton, pallóban szárított fa akkor tökéletes, ha annyi évig áll, ahány centiméter vastag. Ez általában azt jelenti, hogy a vágást követően 6-7 év múlva kerülhet a vadászpuskamester asztalára. Napjainkban azonban gyakorta használnak mesterségesen szárított fát, mely csak akkor azonos minőségű a természetes úton szárított fával, ha szálszerkezete nem változik meg. Ehhez pedig az kell, hogy a technológiai fegyelmet a legapróbb részletekig betartsák. Természetes száradás közben ugyanis a fa deformálódhat, zsugorodhat, de így a belőle készült fegyveren már nem változik az állapota, ami a jó működés feltétele.
Saját méretre
Saját méretreA puskaművesek szerint a fa a fegyvereikben is él, és lelke van. Mindaddig él, míg el nem ég vagy el nem korhad, azaz amíg a belőle készült tárgyakat használják, addig mozgásban van, hő- és páratartalomra változik. Bár ma már számos anyaggal helyettesíthető a fa a fegyverek ágyazatánál, elsősorban a vadászati hagyományőrzés okán, aki teheti, nem mond le a fáról. Ennek természetesen sok előnye is van, így például jól alakítható, ugyanis az a legjobb, ha a fegyver igazodik a vadász méretéhez. Sokan a kerti dióból készült ágyazatra esküsznek, de díszítőelemként gyakran használnak körtefát, és ritkán egzotikus fafajokat, például az ébenfát. De olykor-olykor a gőzölt, szárított bükkel is dolgoznak a puskaművesek.
Aki elhatározta, hogy egyedülálló vadászfegyvert szeretne – s rendelkezik a megfelelő engedélyekkel –, felkeresi a puskaműves műhelyt, ahol felmérik az igényeit, s felveszik az egyedi tusának a méretét. Ezután a mester a megrendelővel közösen kiválasztja a faanyagot, majd a munka egyik legaprólékosabb és legnagyobb felelősséggel járó fázisa következik: a puskaműves hézagmentesen beilleszti a fegyver fémszerkezetét a fába, az ágyazatba. Ezt követi annak megformálása az eredeti megállapodás alapján, attól függően, hogy pisztolymarkolatos vagy éppen angol agyazatos lesz a fegyver. A fegyverművesek az ágyazat faragása közben olykor-olykor érdekes beágyazódásokra lelnek a fában, 200-as szöget, sörétszemet, szögesdrótdarabot, sőt egyszer egy teljes ácskapcsot találtak már benne. Időközben a pofadékot is kialakítja a mester, azaz kifaragja az ágyazatnak a használó arcához érő részét, mely egyben a tusa dőlésszögét is meghatározza. A pofadék kialakítása attól is függ, hogy golyós vagy sörétes a fegyver.
Hidegbelövés a műhelyben
Ha mindez elkészült, akkor újra eljön a megrendelő, s a végleges méreteket az együttműködésével pontosítják. Felveszi a puskát, s ő mondja meg, hogy miből, honnan kell még faragni. A munka a felület kezelésével folytatódik, különleges finomságú csiszolópapírral szinte tükörsimává változtatják a fafelületeket, majd színre pácolják – általában diópáccal vagy színezett olajokkal –, de ha nagyon szép az erezet, csak színtelen olajjal, majd felületkezelő anyagokkal kenik át. Ezzel a módszerrel meg tudják őrizni a fa természetes színét.
Ezt követi az úgynevezett halszálkázás, amelynek során a fegyver biztonságos, csúszásmentes fogásához egy célszerszámmal rücskösebb felületet alakítanak ki. Ezután már csak a végleges felületkezelésen a sor, a fa impregnálására, azaz vízhatlanná tételére van szükség – víztaszító réteggel vonják be a fát. Ez a réteg lehet matt, selyemfényű vagy magasfényű, a megrendelő igénye szerint.
A cső lő, a tusa talál
A végleges összeszerelést követően megkezdődhet a fegyver úgynevezett hidegbelövése a műhelyben, majd a melegbelövés a lőtéren. Ezután a megrendelő megkapja a fegyvert, s onnantól már az ő feladata, hogy tusápolóval gondosan, rendszeresen karbantartsa vadászfegyverének fa alkatrészeit. A megfelelően ápolt, jó ágyazattal, kiváló fából készült vadászpuska hosszú élettartamú, gyakorta apáról fiúra száll, sok-sok örömöt okozhat tulajdonosainak, biztos célzásra ad lehetőséget. Ilyenkor – ahogy mondják – a cső lő, a tusa talál.
