0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Székelygyümölcs az OMÉK-on

A székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány a székely zöldség és gyümölcstermelők friss és feldolgozott termékeinek egész sorát vonultatta föl a 78. OMÉK-on, a Kárpát-medencei közösségi standon. Az idén 25 éves alapítvány egyik projektje a Székelygyümölcs Program, amely 2009-ben indult székelyföldi gyümölcs tájfajták összegyűjtésével és termesztésbe vonásával.

A program kiemelt célja volt a közösségépítés is. Ennek nagyszerű eredménye a farkaslaki gyümölcsfeldolgozó manufaktúra megépítése, ahol több száz gazda dolgoztatja föl terményét. Natúr, 100 százalékos gyümölcslevek, szörpök, lekvárok, aszalt gyümölcsök készülnek itt, tudtuk meg Bákai Magdolnától, az alapítvány projektasszisztensétől. Nagyon népszerűek a natúr, vegán, cukor- és gluténmentes, aszalt gyümölcsből készült édességek.

A Székelygyümölcs Program kiemelkedő eredménye az idén immár 9. alkalommal megrendezett Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál, amit szintén ezen a hétvégén tartanak.

A Civitas Alapítvány gyógynövény-termesztési és gyűjtési programot is szervez. Bákai Magdolna elmondta, hogy nagyon jó minőségű és változatos a vadon termő gyógynövények skálája Székelyföldön, amit szintén földolgoznak.

A termékeket a termelők maguk értékesítik, elsősorban Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában a havonta megrendezett hagyományos termékek vásárán. A székely ízeket azonban nemsokára a magyar fogyasztók is rendszeren ízlelhetik, vásárolhatják.

Az alapítvány új projektjének keretében a székely termékek budapesti értékesítésnek megszervezésén dolgoznak. Az OMÉK-on való részvételük ennek igyekszik alapot teremteni.

A Civitas Alapítvány az OMÉK-on húsz termelő termékét mutatta be, köztük gyümölcsleveket, zöldségkrémeket, mustárokat, natúr gyümölcstermékeket, gyógyteákat, fűszerkeverékeket, pityókás házi kenyeret, és megkóstolhattuk a különleges ízű savanyú rókagombát is.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu