Back to top

Erdő, zene, tánc

Szeptember 29-től október 1-ig ismét muzsikált az erdő a Körösök völgyében. Az első két napon Gyula-Városerdőn a DALERD Zrt. Tájékoztatási Központja adott helyet a rendezvénynek, míg vasárnap a ROMSILVA Bihar megyei igazgatósága Püspökfürdőn.

A több száz résztvevő színvonalas zenei programokon vehetett részt az erdei környezetben. Családi rendezvényként természetesen a gyerekekről sem feledkeztek meg a szervezők: volt játszóház, batyuszínház, erdei iskolai program, kézműves-foglalkozás és lovaskocsis kirándulás is. A tudományos vénájú látogatók meghallgathatták Borovics Attila, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézet igazgatója előadását a klímaváltozás hatásairól.

A rendezvényen nyitották meg a Békés és Csongrád megyei Erdők Hete 2017 rendezvénysorozatot, melynek során egész héten ingyenes programokkal várják az érdeklődőket Gyula-Városerdőn. A DALERD Zrt. pedig a két megyében ismét meghirdette a Tovább táncol a tobozmanó című alkotó pályázatát, melynek záróünnepségét tartják majd december 8-án.

Forrás: 
A Mi Erdőnk

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ismét Túrkevét választották a baglyok fővárosuknak

Magyarországon Túrkeve számít a baglyok fővárosának. A téli hónapokban ezernél is több bagoly tölti itt a napokat. A hideg idő beköszöntével már idén is megjelentek a nagyobb fákon, s a helybéliek ismerősként köszöntik őket.

Módosítana a földforgalmi előterjesztésen a törvényalkotási bizottság

A föld jövedelemtermelő képességét is figyelembe kell vennie a helyi földbizottságoknak az adásvétel véleményezésekor, erről fogadott el módosító indítványt csütörtökön az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.

Fákat ajándékoz Cserkeszőlő erdésze a helyieknek

Egy helyi erdész önszorgalomból gyűjtött magokat, melyeket a saját portáján nevelt fává. Már három évesek a csemeték, és ideje, hogy végleges helyükre kerüljenek.

KSH: kevesebb termőföld magasabb áron cserélt gazdát tavaly

Kevesebb termőföld cserélt gazdát tavaly, mint az előző évben, miközben az árak emelkedése - az előző évinél lényegesen kisebb ütemben - folytatódott, és a földbérleti díjak is nőttek - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglaló kiadványából.

Fában megelevenedő történelem

A kerítésen belépve, ösztönösen a gyerekkoromban gyakran emlegetett felirat jutott az eszembe: tiszta udvar, rendes ház. Nagy dicsőség volt hajdanán, ha valakinek a háza falán ilyen tábla díszelgett. Kiskanizsán, Wegroszta Zoltánéknál nemcsak a ház és az udvar rendezett és tiszta, hanem bizony a fafaragó műhelyben is példás rend uralkodik.

Nemcsak az erdőterület, a tűzveszély is nőtt a mediterránban

A mediterrán erdőterületek 2 százalékkal nőttek 2010 és 2015 között, a nagyságrendileg Szlovénia területével megegyező, 1,8 millió hektáros bővülésről az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Plan bleu – Kék terv a mediterrán erdők helyzetéről szóló közös jelentésében olvashatunk.

Erdei banditák ellen szövetkeznek erdészek és rendőrök

Folytatódott a Szigetvári Rendőrkapitányság kezdeményezésére tavalyi évben indult együttműködési program a a baranyai erdészek és a rendőrök között. Ennek keretében a falopások és más erdészeti jogsértések, például az illegális szarvasagancs gyűjtés megelőzésében és felderítésében működnek együtt.

Erdőgazdálkodás egy nagyváros vonzásában

Magyarország legkeletibb megyéjének szívében, Nyíregyháza vonzáskörzetében, változatos termőhelyi viszonyok között működik a Nyíregyházi Erdészet. A térségben meghatározó az akácgazdálkodás, de kiemelt figyelmet fordítanak az itteni erdészek az őshonos fafajokból álló állományok fenntartására is. A nagyváros közelsége miatt a közjóléti tevékenység és a környezeti nevelés ugyancsak meghatározó.

AM: több stratégiai terület kívánja meg a kormányzat és az erdészek együttműködését

Több stratégiai kérdés is megkívánja a kormányzat és az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) közötti szoros együttműködést, ilyen például az erdész szakma presztízsének növelése, az erdészeti oktatás fejlesztése, vagy a szakképzett emberi-erőforrás biztosítása.

Sétahajózás a Gemencen

Ha már A Mi Erdőnk szerkesztőbizottsága Gemencen járt, nem maradhatott el a dunai hajózás sem. Bár az alacsony vízállás miatt a mellékágakba csak messziről tekinthettünk be, a vízről elénk táruló látvány így is lenyűgözte a társaságot.