Back to top

Szentpéteri Sándor: Behálózva

Egy fotós, egy kép, egy történet. Sorozatunkban a természetből ellesett ritka, avagy különös pillanatokra szeretnénk ráirányítani a figyelmet. A képhez természetesen mindig tartozik egy fotós, a párosukat pedig gyakran egy izgalmas történet köti össze.

Szentpéteri Sándor erdőmérnök, a Pilisi Parkerdő Zrt.-nél dolgozik. Első fényképeit édesapjától kapott Smena fényképezőgéppel készítette, amit később Praktica fényképezőgépekre cserélt. Eleinte a mindennapok megörökítése volt a célja, majd a botanika iránti érdeklődése nyomán a növények fotózása lett a hobbija. Mindig vonzották a fény játékai, ami az erdőben különösen megkapó tud lenni.

Behálózva
Behálózva
Fotó: Szentpéteri Sándor

„Különös hangulata van a színesedő őszi lombos erdőnek, a levelek aranybarna árnyalata a reggeli párával és a kelő nappal csodás sokszínűséget varázsolnak a tájra. Az erdő lassan lehulló falevelei puha párnát készítenek a nyugovóra térő erdőnek, de ez egyben a megújulás időszaka is, hiszen ekkorra esik a szarvasok násza, a szarvasbőgés. Egy ilyen várakozásokkal teli reggelen indultam neki az erdőnek őszi hangulatot fényképezni. A párás reggelen pókhálók szőtték be az erdők legapróbb zugait is, hogy rabul ejtsék az utolsó rovarokat a télre készülő gazdáiknak. Eközben azt vettem észre, hogy az erdőt, az egykor érintetlen rengeteget és engem is behálóznak a láthatatlan és látható hálózatok, vezetékek.”

 

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2017/4 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kétmillió hektár erdő a Szabadság téren

Két napra újra beköltözött az erdő a főváros szívébe a harmadik Erdővarázs Családi Napok keretében. A rendezvény eszmeiséget képvisel az erdők népszerűsítésén túl a szemléletformálás, tájékoztatás is célja, hangsúlyozta megnyitójában Nagy István agrárminiszter.

Több, mint egymillió hektár erdő lett a lángok martaléka

A megelőzést célzó fokozott intézkedésekre van szükség az erdőtüzek növekvő kockázatának visszaszorításához - jelentette ki az európai, közel-keleti és észak-afrikai erdőtüzekről szóló, 2017-es eseteket rögzítő jelentésében az Európai Bizottság csütörtökön.

Geocaching verseny az erdőkben

Az Agrárminisztérium és a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllő együttműködésében elindult az ország eddigi legnagyobb tematikus geocaching versenye, 76 darab geoláda kihelyezésével. A verseny célja az erdőgazdaságok szakmai és turisztikai tevékenységének népszerűsítése, magyar erdeink élővilágának bemutatása, valamint a természetjárás ösztönzése.

Vajon kik nyerik a harmadik erdőismereti vetélkedőt?

Vajon tényleg növekedett az erdőterület Magyarországon az elmúlt évszázadban? A trianoni veszteség után hogyan erdősítették a fátlan területeket? Mit tehetnek a mai emberek az ország természeti örökségének gyarapításáért? Mindezekben a témákban elmélyülhetnek azok a középiskolások, akik jelentkeznek az Országos Erdészeti Egyesület Fedezd fel az örökséged! erdőismereti vetélkedőjére.

Indul a gombaszezon a Bakonyban és a Balaton-felvidéken is

Beindult a gomba a Balaton-felvidéki és a bakonyi erdőkben. Kelli Lajossal, a veszprémi piac szakellenőr úgy látja, a tipikus őszi gombák még csak mutatóban vannak, remélhetőleg azokból majd októberben lehet sokat találni.

Újabb "gyógytanösvényt" adtak át

Kardióösvényt alakítottak ki Budapest XII. kerületében, a Normafán, a túraútvonal elsősorban szív- és érrendszeri vagy magas vérnyomás betegséggel élők, valamint cukorbetegek számára készült, de egészséges embereknek is ajánlják betegségmegelőzés vagy állapotfelmérés céljából.

Mesehős lett Rezét gőzös

Már a második kötetét mutatták be annak a mesekönyvsorozatnak, melynek főszereplői a valóságban is szolgálatot teljesítő mozdonyok, a helyszínek pedig az erdei vasutak állomásai, és azok a csodás tájak, ahol a keskenynyomtávú szerelvények zakatolnak.

Ukrán-magyar összefogás a rókaveszettség ellen

Három évre szóló megállapodást kötött az Agrárminisztérium és az ukrán szaktárca a rókaveszettség-felszámolási program végrehajtásáról.

Tapasztalatcsere a fenntartható erdőgazdálkodásról

A gazdasági, társadalmi és természetvédelmi elvárások közötti harmóniát biztosító többcélú erdőgazdálkodás tapasztalatainak átadását segíti az az Európai Unió által finanszírozott projekt, amelynek keretében hazánkban üdvözölhetjük a georgiai környezetvédelmi és mezőgazdasági miniszterhelyettest és delegációját – mondta az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a georgiai (grúz) szakemberek fogadásakor.

Zsákmány és látványosság: a jávorszarvas

Lehet-e egy szarvas haszonállat? Természetesen lehet, hiszen világszerte nem ritkák a szarvasfarmok, ahol jobbára az agancsukért és/vagy húsukért körbezárt területen tenyésztik őket. Ám, hogy egy vadon élő, tehát nem tenyésztett állat haszonállattá váljon, az mégiscsak furcsa. Ezért különleges a Svédországban élő jávorszarvas, amelynek húsa jelentős helyet foglal el a helyi gasztronómiában.