0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A legkisebbek is játszva ismerhetik meg a szakmát az erdészeti játszótéren

A Budakeszi Vadaspark októberben ünnepélyesen átadott hiánypótló, tematikus erdészeti játszóparkjában a kicsik és nagyok újabb természetközeli ismereteket sajátíthatnak el önfeledt játék közben: az új játszótérnek köszönhetően a magyar erdészek több évszázados hagyománnyal rendelkező, sokszínű munkájával, az erdőgazdálkodás összetett feladataival és az erdészeti gépekkel ismerkedhetnek meg közelebbről.

A Budai Tájvédelmi Körzetben, csaknem 26 hektáros erdőterületen fekvő Budakeszi Vadaspark elsődleges célja, hogy természetes élőhelyükön mutassa be a Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepült állatvilágot, továbbá hogy interaktív és játékos módon hozza még közelebb főleg a legfiatalabbakhoz a természetet és a környezettudatos gondolkodást.

A Budakeszi Vadaspark fejlesztési programjában éppen ezért kiemelkedő szerepet játszanak a játszva tanító, tematikus ismeretterjesztő szolgáltatások és programelemek. Az utóbbi időszak célirányos fejlesztései, az Interaktív Tanösvény, a Budakeszi Kalandpark Tanösvénye, a „Madárbarát kert” tanösvény és a Makk Kuckó játszótér után immár egy erdészeti játszótérrel is bővült a program- és szolgáltatáskínálat.

Az ünnepélyes átadón dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere, Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő, Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. műszaki-igazgatási főmérnöke és Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark igazgatója mondott köszöntő beszédet.

Az erdészeti játszótér központi eleme egy erdészlak, amiben informatív táblák találhatók az erdő életéről és az erdőgazdálkodás kiemelkedő fontosságáról. Onnan egy facsúszdán keresztül, elegánsan lecsusszanva távozhatunk, ezen kívül farönkökből készült libikókán egyensúlyozhatunk, fűrész-rodeózhatunk, ezen túl egy fából készült óriástraktor is várja a látogatókat. A gyerekek így megismerhetik, megélhetik és ki is próbálhatják, hogy milyen érzés tevékenyen részt venni a magyar erdővagyon ápolásában, illetve abban az évtizedeket, olykor évszázadokat felölelő, fenntartható örökerdő-gazdálkodási folyamatban, amit a vadasparkot alapító és az erdőterületet kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. végez.

 

A legújabb játszóterünkkel a Budakeszi Vadaspark nemcsak az állatokat, hanem az erdőt mint élőhelyet és összetett ökoszisztémát is bemutatja az látogatóknak.

A hazai erdők jólétének és gyarapodásának szerves és elengedhetetlen részét képezi az erdőgazdálkodás, és azon belül is a magyar erdészek munkája. Fontosnak tartjuk, hogy a vadasparkban megforduló gyermekek lássák a fától az erdőt, és felelősségteljes, az erdőket, a fákat, az állatokat és a természet egészét óvó felnőtté cseperedjenek. A fenntarthatóság szellemiségét szem előtt tartva a legújabb játszótér teljes egészében fából épült, újabb lépésként a környezeti nevelés és ismeretterjesztés játékos megvalósításának ösvényén, ami az alapítás óta a Budakeszi Vadaspark egyik legfontosabb célkitűzése. Ezúton is szeretném megköszönni a Magyar Fejlesztési Bank támogatását és az Ilona Malom Műhely kivitelezői munkáját az erdészeti játszóterünk létrehozásában – mondta Szabó Péter, a Budakeszi Vadaspark igazgatója.

Az alapítás óta szem előtt tartott célkitűzés semmit sem változott, a Budakeszi Vadaspark azonban az elmúlt évek során mégis gyökeres átalakuláson ment keresztül. Az év ökoturisztikai
létesítményei között is díjazták, miközben mára, szolgáltatásait és infrastruktúráját tekintve is korszerű, vonzó, sokféle programjával széles közönségigényt kiszolgáló, családi kikapcsolódási centrummá nőtte ki magát, amely törekvésnek immáron az új erdészeti játszótér is szerves részét képezi.

Forrás: Budakeszi Vadaspark