0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Tejipari képzés indul jövőre Mosonmagyaróváron

Tejipari szakmérnöki, valamint tejipari szaktanácsadói szakirányú továbbképzési szakot indít a 2017–2018-as tanév második félévében a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kara Mosonmagyaróváron – jelentette be Varga László, a szakot vezető egyetemi tanár. A képzés keretében a hallgatók tudományos igényű, átfogó ismereteket szerezhetnek a tejipari tevékenységről.

A levelező tagozaton meghirdetett képzés időtartama három félév, félévenként 90 óra időtartamban, közvetlen konzultációkkal, laboratóriumi és üzemi gyakorlatokkal, hazai, illetve külföldi tanulmányúttal.

A 2018-ban bicentenáriumát ünneplő mosonmagyaróvári kar az új képzéssel folytatja saját, harmincéves tejipari szakmérnökképzési hagyományait, de egyben reagál a piaci igényekre is.

A hazai tejszektorban ugyanis tejipari szakmérnökökből és szaktanácsadókból egyaránt hiány mutatkozik. A kar vezetői szerint pedig a magyar tejágazat csak jól képzett szakemberekkel tud válaszolni az ágazatot érő globális kihívásokra. Ilyen például, hogy a világpiacon erőteljesen fokozódik a kereslet a tejzsír iránt, a hazai termelők által előállított tejek beltartalmi értékei pedig esetenként elmaradnak az Európa fejlett országaiban tapasztalhatótól. A szakmai szervezetek előrejelzései szerint a világpiacon növekvő tejigénnyel lehet számolni a közeljövőben, a hazai tejszektor kilátásai tehát pozitívak, de a versenyben csak hatékony termeléssel lehet sikeres. A kar ezt felismerve hirdette meg az új továbbképzési szakot – nyomatékosította Varga László.

A képzés keretében a hallgatók tudományos igényű, átfogó ismereteket szerezhetnek a tejipari tevékenységről. A kar célja, hogy hallgatói önálló irányító és oktató tevékenységre is képes, egységes szakmai szemléletű, elméletileg megalapozott szakismeretekkel rendelkező specialistákká váljanak a képzés eredményeként. Az egyetemi tanár szerint erre az oktatók felkészültsége és a kar hagyományai garanciát jelentenek.

A szakot elvégző hallgatók képessé válnak a tejtermelési, illetve az elsődleges és tejipari feldolgozási folyamatok irányítására, a termelési folyamatok szervezésére és fejlesztésére, a tejfeldolgozási folyamatok és a tejfeldolgozás különböző termékeinek ellenőrzésére, a minőségbiztosítási és a minőségfejlesztési, továbbá a marketingfeladatok megoldására. Egyben kompetenciát szereznek a fejlesztési feladatok átfogó szemléletű elvégzésére, valamint konstruktív kutató, oktató és igazgatási feladatok ellátására is.

A tejipari szakmérnöki szakirányra a felvétel feltétele az agrár- vagy műszaki képzési területen legalább alapképzésben szerzett mérnöki oklevél, míg a tejipari szaktanácsadói szakirány esetében természettudományi, orvos- és egészségtudományi vagy gazdaságtudományi képzési területen legalább alapképzésben szerzett oklevél – áll a kar közleményében. Gondoltak a korábbi képzési rendszerben végzettekre is: ők a felsoroltaknak megfelelő, legalább főiskolai szintű oklevél birtokában felvételizhetnek.

Forrás: Világgazdaság